2011. április 26., kedd

Ladies and Gentlemen!

Elérkezett ez a pillanat is. Hónapok kemény munkájának köszönhetően április 23-a óta már az újságárusoknál a Rozsdakupac Magazin. A jeles esemény kapcsán úgy éreztük, tartunk egy kis közönség találkozóval egybekötött hivatalos bemutatót.
A jeles esemény helyszínéül az István úton található Nevada Bárra esett a választás. Amint az óra elütötte a 6 órát, a nép szépen gyülekezni kezdett a vendéglátó egység parkolójában. Pillanatok alatt csinos kis tömeg sereglett össze. Majd miután körbenyálaztuk egymás verdáját, bezsúfolódtunk a Nevada különtermébe.
Mit érzek most, hogy hivatalosan is országos magazin lettünk? Mit jelent ez számomra? Mit várok a jövőtől? Kinek szeretnék köszönetet mondani?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben, miközben lányos zavaromban próbáltam összeszedni a gondolataimat. De úgy láttam, a többiek is meg voltak illetődve az új helyzettől. Ám idővel ebbe is bele lehet jönni, akár csak a biciklizésbe.
Miután mindenki elmondta, ami a lelkét nyomta, kézbevettük a lapokat, megcsodáltuk a végterméket, végül kiosztottunk néhány autogramot. Aztán gyorsan visszatértünk a vasakhoz, ahol mindenki sokkal otthonosabban érzi magát, mint a sajtótájékoztatókon. És, hogy feltegyük a pontot az „I”-re csaptunk egy kört a városban, amire idő közben az éjszaka sötétje ereszkedett. Mert milyen autós banzáj az, ahol nincs egy valamire való „krúzolás”?
Bízunk benne, hogy a Rozsdakupac Magazin szerencsés csillagzat alatt látta meg a napvilágot (esküszöm holnap utána nézek a horoszkópjának) és még nagyon, nagyon sokáig írhatunk nektek hobbiautós életérzésről, és régi vasakról. És abban is, hogy Ti legalább akkora örömötöket fogjátok lelni az olvasgatásban, mint mi az elkészítésében.

1 megjegyzés:

  1. Remélem nem akartok a címben szereplő szintén debreceni magazin sorsára jutni! Okosan!

    VálaszTörlés