2014. július 29., kedd

Haverom autója

Mostanában párszor felütötte egy olyan elégedetlen hang a magazin környékén, amelyet egy konkrét személy indított el, de már több helyről is érkezett hasonló kritika: mégpedig, hogy csak a haverok autóit fotózzuk be a magazin oldalaira, és csak nekik van arra esélyük, hogy megmutathassák, hogy mijük is van. Sőt hallottunk olyat is, aki egyenesen azt állította, hogy csak a sajátainkat mutogatjuk... 

Összeszedtem hát a listát, hogy a hitetlenkedők a saját szemükkel bizonyosodhassanak meg arról, hogy miként is oszlanak meg a baráti és ismerősi kör autói a különböző lapszámokban:


Saját autó: 5 darab

Az első szám címlapján lévő Trabant a magazin elindításakor rengeteget segítő, és azóta is hivatalosan a szerkesztőségünk tagja Pócsi Pisti tulajdonát képezte. Míg a szintén címlapon szereplő fehér Typ3, az akkor még szintén rengeteget segítő Juan autója volt. A 4. szám címlapján szereplő Silver Bug és a legutóbbi lapszámunk BMW-je pedig egyik alapítónk, Gyurew vasai (azaz a Silver már csak volt). A18. számban szereplő Silvia pedig az azóta a csapathoz csatlakozó Petié (igen, neki korábban is volt autója a magazinban, anyánkat).


Haverok, ismerősök autói: 33 darab
(Ebből olyan, akit a magazin megalakulása előtt is ismertünk: 7 darab)

Amikor elindult a magazin, rengeteg emberrel találkoztunk. Jártuk a találkozókat, ismerkedtünk, barátkoztunk. Persze nagyon gyakran ismertünk meg olyan embereket, akikkel igen jó viszonyt sikerült ápolni, és akiknek egyszerre olyan autójuk van, ami befér a magazin keretei közé. Mivel közvetlen kapcsolatban voltunk velük, így nyilvánvaló, hogy amikor az autó elérte a kész stádiumot, vagy esetleg éppen az ő városukban jártunk, akkor lefotóztuk. Sőt, még rengetegen vannak, akik várnak a sorukra, vagy még mindig nincsenek kész az aktuális projekttel. 
Mindemellett 7 olyan autó szerepelt a magazinban, amely olyan emberé volt, akit a Rozsdakupac előtt is ismertünk.

Azóta lett haverok autói: 21 darab
Mert van ilyen is. Akinek az autóját totál ismeretlenül szúrjuk ki egy találkozón, vagy akár az interneten, és egy rövid bemutatkozás után keressük fel. Aztán néhánnyal közülük egy következő találkozón sörözés közben, vagy éppen a neten agyalva leszünk jó cimborák. 


Olyanok autói akikkel olykor találkozunk: 27 darab

Sok ilyen ember van. Akikkel a fotózás után össze-összefutunk egy-egy eseményen. Egy gyors pacsi, pár mondat az autóról, a fejleményekről, aztán irány tovább.


Azok autói, akikkel se előtte, se utána nem beszéltünk: 39 darab

Nem mindenkivel tudjuk tartani a kapcsolatot. Vannak akiknek csak kiszúrjuk az autóját valahol, lefotózzuk, és soha azután nem sodor velük össze az élet. 

Egyszóval kedves pampogók: ez baromság. Mi jó, vagy éppen pont szar, de mindenképp stílusos autókat fotózunk, amelyekről úgy gondoljuk, hogy tetszeni fognak az olvasóinknak. Elképzelhető, hogy lapulnak érdekesebbek is a garázsokban, de sajnos nem látunk át a falakon, így csak abból tudunk főzni, ami a kezünk ügyébe kerül. De kétlem, hogy ha valaki fellapozza a magazin bármely számát, azon kezdjen el méltatlankodni, hogy "Ez mit keres itt? Ez egy szar."

És igen, a te autód is bekerülhet. Mindegy mi az, nem számít a stílus, a lényeg, hogy érezd a csíziót és teremts értéket. Na és persze valamilyen formában tudasd velünk, hogy van egy ilyen autód. És akkor meglátod, a tied is ott lesz...

2014. július 28., hétfő

Nemsokára...

Csak hogy tisztázzuk: nem érzem magam kirekesztettnek, mégis, egy valamiben- egy jó nagy valamiben, majd’ 1000 kilos valamiben- különbözök a többiektől. Nyílt titok, nekem még nincs autóm, míg mindenki másnak a Magazin szerkesztőségében már megvan a saját vasa amivel ide-oda gurulhat kedvére, mint egy szabad madárka. Ez egyrészről nyilván rossz, mert jó lenne már nekem is beszereznem valamit, másrészről viszont sosem volt hátrányom belőle, hiszen a többiek készségesen gondoskodtak arról, hogy mindig legyen egy helyem valamelyik autó ülésén.

Idén már javában zajlanak a találkozók és egyéb események, így nem is a közeli jövő a cél, hanem egy viszonylag távolibb: a következő szezon. Illetve, még az előtt, hogy a szezonra már a saját autómmal ’’debütálhassak”, amit őszintén szólva, alig várok. Itt jön a hatalmas pozitivum, ami a Magazinnal és a többiek tapasztalatából ered: hatalmas a segítség. Rengeteg ötletet, tanácsot adnak nekem, és egyáltalán nem leszek elveszve, amikor majd azon tűnődöm, milyen felnit, honnan, ki lakatolja, milyen módszerrel legyen az ültetés (ó igen, teljesen megfertőztek…), illetve egyáltalán hogy érjem el azt, hogy az a valami, amit csinálok, az egy igényes, szép darab legyen racsingtuning helyett. Szerencsére vegyes a felhozatal, hisz van japán, német, cseh;kicsi, nagy; minden-nap-használós, csak-néha-veszem-elő; sport, családi… Persze majd’ mindenki érvel a sajátja mellett, de nem egyszerű a döntés, hisz habár mindegyiknél megvannak a pro és contra érvek, olyan lelkesedéssel és szeretettel beszélnek az autóikról, hogy lehetetlen azt mondani, hogy az egyik jobb a másiknál. Egyszerűen csak mások. 

Na most, tény ami tény, de lett volna lehetőségem saját autóra az elmúlt pár évben, Nagymamám Polo-jának személyében, de nem kellett. Kár túlragozni, hogy miért nem, de lényegében nem illik hozzám, nincs meg a szikra, nem volt meg az a lelkesedés, hogy én azzal kezdjek valamit. "Csak-azért-hogy-legyen" alapon meg inkább ne legyen, megvárom a Nagy Ő-t. Na de, mi is legyen az? A fiúk baromi szerencsések, szerintem, mert illik hozzájuk az autójuk, és nem csak azért, mert már azzal ismertem meg őket, és nem tudnék mást elképzelni, hanem mert tükrözik őket: a Skoda olyan kis vidám, ’’gyere-menjünk-kirándulni’’ típus, mint Gergő maga, a BMW markáns karakter, a Bogár egyszerű, mint alapvetően Binci is -a legjobb értelemben persze-, a Toyota pedig sokkal több, mint amit kinéznének belőle, vagy amit láttat magából- csak úgy, mint Dani. Sőt, a Silvia ugyanolyan hangos, mint Peti, ha már itt tartunk…

Azt eddig is tudtátok/tudhattátok, aki emlékszik a Rozsdakupachoz-kerülésem miértjére, hogy engem szaros korom óta (igen, tavaly óta, kackackukac) köt valami az autókhoz. Gyerekkori szerelmem egyébként a kötelezően kétcsíkos Dodge Viper volt, de hát, csak kinőttem, na. Azt említettem a legelső írásaim egyikében, hogy nekem "Az" Autó, az a bizonyos '67-es Impala, de ha csak nem nyerem meg a lottót, (vagy házasodok be rövid időn belül valami nagyon jó helyre- valaki esetleg??), veszek egy konkrét parkolóházat neki Budapesten, illetve fektetek be legalább 2 benzinkútba, akkor sajnos erre nem sok esélyem van. Ezen kívül viszont sosem esett arról szó, hogy reálisan, tényleg milyen autókon is gondolkodom, melyik az az irányvonal, amin én el szeretnék indulni- remélhetőleg már a következő szezonban. Szóval halk dobpergést követően, elmondom: japán.

Ez nem kőbevésett, de az eddigi kiszemeltek közül az összes japán volt, pontosan azokért az okokért, amiért Dani és Peti imádják őket: a sűrű lakatolás-igénytől eltekintve a világból is kivisznek, nem fognak otthagyni sehol. Persze tény, hogy ezt nagyon sok más autóról is el lehet mondani, de a külsőség is fontos természetesen, nekem pedig azok azok, amik igazán tetszenek. Ja, és ami az egyik legmeghatározóbb tényező: bukólámpa. Ha kell, inkább várok még egy szezont, de kell a bukólámpa. Kész, végem, imádom, nekem egyszerűen muszáj, hogy legyen, mindenféle apelláta nélkül. És a legjobb, hogy ez egy abszolút elérhető valami, ami a kevésbé különleges autókból is csinál egy olyat, amire onnantól kezdve senki nem mondja azt, hogy ez szar, vagy érdektelen. Még hogy a gyémánt a lányok legjobb barátja... 


Vannak persze konkrét elképzelések, jelenleg a legesélyesebb az egy '90-körüli (több generációval is szemezgetek) Mazda 323F.
Tetszik a formája, tetszik a segge, a mérete abszolút megfelelő lenne arra, amire nekem kell, nem eszi ki az összes Mátyást a pénztárcámból, és persze a bukólámpa. Sajnos még nincs személyes tapasztalatom a típussal, de rövid időn belül szeretnék felkeresni egyet és magam is meggyőződni róla, hogy igen, ez kell nekem. Élménybeszámolóval pedig majd természetesen jelentkezem.

Ui.: Ha van valaki, akinek tulajdonában van egy ilyen autó Budapesten és közvetlen közelében, és megtekinthető és/vagy esetleg ki is próbálható egy nagyon rövidke távon, ne habozzon pötyögni! 

2014. július 15., kedd

Időutazás



Most az egyszer higgy nekünk és gyere el! Nem fogod megbánni, ezt garantáljuk!

Kipróbálnád?



Két keréken egy négykerekű járműben egy döntött oválpályán?

Tölts fel egy képet Instagramra,
 - amelyet egy korábbi Velodromon készítettél
 - a járműről amellyel az ideire érkezel
 - magadról az összeállított korhű ruhában
 - vagy igazából bármiről ami a rendezvényhez vagy a Rozsdakupachoz köthető

Ne felejtsd el a #Rozsdakupac és a #Velodrom hashtageket, hogy mi is tudjuk, hogy mire neveztél.
Sorsolás: Július 17.
A nyeremény átvehető: Július 19. Velodrom Millenáris, Budapest, Szabó József utca 3.

2014. július 14., hétfő

#20


2014/4







A jövő veteránja - ami a magazinból (sajnos) kimaradt


Az autóiparban az elmúlt évtizedben kialakult egy olyan mértékű formaalkotási szabadság, amelyet utoljára talán a hatvanas években láthattunk. Ám  köszönhetően a sok-sok előírásnak mire piacra kerülnek ezek a járművek, sokat veszítenek a karakterből, és a tanulmányautókra jellemző extrémitásból. Végül pedig ezért olvadnak bele a forgalomba, függetlenül attól, hogy öt vagy tizenöt évvel korábban gyártott autók között áll-e éppen.

A forgalom szürkeségének egyik fő felelőse talán a Toyota, amely legalább annyira semmilyen autókat készít amennyire zseniálisan megbízható a műszaki tartalmuk. De hát ha a Toyota szép és karakteres is lenne, akkor ki venne bármi mást? Néhány kivételtől (Supra, GT86) eltekintve az elmúlt húsz év úgy múlt el a japán cégnél, hogy emlékezetes és sokak által szívből vágyott autót aligha tudtak a forgalomba állítani, csak használati tárgyakat produkáltak. De nincs is ezzel semmi baj, elvégre az autóvásárlók funkcionalitást és megbízhatóságot keresnek.


Ilyen háttérrel talán már önmagában is nagy csoda, hogy 2006-ban megfordult a fejükben a Land Cruiser széria első modelljének, az elpusztíthatatlan FJ40-nek a modern kori újraértelmezése. A feladattal a koreai származású fiatal tervezőt, Jin Won Kimet bízták meg, aki oly módon faragta rá az akkori Land Cruiser alvázára az újraálmodott karosszériát, hogy egyszerre utaljon vissza a kezdetekre, legyen könnyed, fiatalos, de közben robosztus, mint egy Hummer, de mégse árassza azt magából, hogy aki a volánnál ül, az egy tapló
.
Bátran kijelenthetjük, hogy ez sikerült. Hiába a hatalmas méret, simán el tudjuk képzelni, ahogy viszonylag nagyobb sebességgel hasítja a kaliforniai tengerpart homokját egy szörfdeszkával a tetején, utasterében öt huszonéves fiatallal. Majd miután a lőrés méretű első szélvédő és az oldalablakok hiánya miatt nagy nehezen leparkoltak úgy, hogy ne törjenek össze senkit, kikászálódtak a visszafele nyíló, a B-oszlopok teljes hiánya ellenére is igen szűk hátsó ajtókon, boldogan tekintettek vissza az extrém külsejű járműre. Minden bizonnyal valami hasonlót gondolhatott Kim a tervezés folyamán, és talán még nem is sejtette, hogy egyszer valósággá válhat.

Ugyanis az FJ Cruiser névre keresztelt jármű 2007-ben kikerült a piacra. És nem úgy, ahogy a tanulmányautók szoktak, durva módosításokkal, hanem pontosan ugyanúgy, ahogy a tervező először megálmodta. Na jó, az új logót visszacserélték a korábbi egyszerű TOYOTA feliratra, valamint a tanulmányautó inkább látványos mint hasznos mintázatú gumijai helyett rendes utcaiakat kapott, de ezt alig róhatjuk fel nekik, mint érdemi változást.


A cég törzsvásárlói megdöbbenését valahogy úgy képzelhetjük el, mint amikor egy bentlakásos, katolikus leánygimnázium igazgatója strandpapucsban és fürdőgatyában érkezik meg a tanévnyitó ünnepségre. Az FJ Cruiser már az első pillanatban biztosította helyét az egyszer-még-sokat-fog-érni autók listáján, függetlenül minden műszaki tartalomtól. Ugyanis az a külsővel ellentétben nem annyira izgalmas. Ugyanazt a keresztlengőkaros – mellesleg zseniális – futóművet kapta, amelyek a Land Cruiserek alatt teljesítenek szolgálatot, és mindössze egy négyliteres V6-ossal lehetett választani. Ahogy az extralista sem nyúlt hosszúra, mindössze néhány apróságért lehetett külön fizetni.

A tengelytáv viszonylag rövid, a B-oszlop hiánya miatt a karosszéria erősített acélból kellett készüljön, hogy ellenálljon egy esetleges oldalsó ütközésnek. Ezt igen jól oldották meg, hiszen a törésteszteken többnyire a legmagasabb pontszámot érte el a különböző kategóriákban. A doboz forma pedig megköveteli a függőleges (ezáltal igen alacsony és széles) szélvédőt, amely miatt három ablaktörlő gondoskodik a tisztán tartásról.
Estig lehetne sorolni az FJ Cruiser különlegességeit, valamint azokat a bájosan idióta megoldásokat, amelyeket egy nem funkcionálisan, toyotásan precíz mérnök, hanem egy öncélú hülyegyerek dolgozott ki. De ha valakinek első ránézésre nem lenne egyértelmű, hogy egy később értékessé váló autóról van szó, azon már sajnos nem tudunk segíteni.



Ha pedig kedvet kaptál hozzá, akkor még most szaladj be a legközelebbi Toyota szalonba, hiszen az idei évben befejezik a gyártását. Attól nem kell félned, hogy sokat esik az ára, hiszen a használt példányok is 3-4 millió forint körül mozognak, amíg egy hasonló korú Land Cruiser bőven a fele körül jár. De a karosszéria állapotára nem árt vigyázni, mert 30-40 év múlva aligha kapsz majd hozzá javítóelemet…

2014. július 7., hétfő

Ördögi kör

Ördögi körbe kerülni szopás. Elindulunk valahonnan, megyünk a vágyaink után nagy lelkesen, itt-ott becsúszik egy elágazás, de semmi probléma, hisz az az út a helyes. Legalábbis ezt gondoljuk közben. Ilyesmibe kerültem én is a remek Csepelemmel. Utoljára az elkészültéről számoltam be rendesebben, itt az ideje egy újabb helyzetjelentésnek.

Az első és legfontosabb dolog, „neme” lett a bringának, ugyanis határozottan női vonásokkal bír. Összegezve: ritkán működik igazán tökéletesen, de akkor viszont zseniális, rendszeresen megbámulják az utcán, és a sok hülyeség ellenére nem tudok nélküle élni.
Szögezzük le, nem vagyok guru a témában, de talán ez nem nagy tragédia. Lassan egy év alatt háromszor halt meg a hátsó agy, hol a hajtás ment el, hol váratlanul befixált. Na ebből nekem viszonylag hamar elegem lett, holott tudtam, a probléma nem vészes. Mivel a kezdetektől fixit akartam építeni, nem volt nehéz meghozni a döntést a fix fogaskerékről. Flip-flop agy révén csak fel kellett dobni, és minden adott volt a csapatáshoz. Eleinte be voltam szarva, kár tagadni, de hamar megszoktam, és megszerettem az örökhajtást. Ami leginkább boldogsággal töltött el, az a rendszer hibamentessége volt, hisz viszonylag kevés dolog tudott megpusztulni. Mondjuk 2 hajtókarom lett cserés ebben az időszakban, de ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. Sokáig vaciláltam lassulás témakörben, végül lekerült a hátsó fék, hisz azt talán a megvételtől számított első héten használtam, akkor is kétszer. Akkor mondjuk nagyon. Jöttem mentem hát a városban napi szinten, kopott a gumi, fájt a segg, majd később valami más is térdkörnyéken. Eleinte nem zavart a dolog, gondoltam majd elmúlik. Hát nem múlt. Minden egyes lassításkor belenyilallt a fájdalom a jobb térdembe, ami így jelezte, nem támogatja ezt a hajtás fajtát. Így hát puhány voltam, és pár hete felcsaptam egy 18-as racsnis agyat. Azóta megint élvezem a lejtőket, próbálkozom a budai hegyekkel, és a térdem is egy sokkal vidámabb testrész lett.


A másik „jelentősebb” módosítás egy kos kormány feldobása volt. Egy hétvégi napon átugrottam a helyi guruhoz tanácsot kérni, aminek a vége egy 4 órás etap lett a kert végében. A millió lom közül kitúrtuk a megfelelő darabot, kicsit helyrepofoztuk, majd új fékkarokkal feldobtuk a régi helyére. Pesten aztán kapott szép barna bandázst, meg egy polírt, a látvány pedig számomra tökéletes volt. Újabb hetek következtek a nyeregben, az azonban valahogy sehogy sem akart kézre állni. Nem éreztem igazán kézben a bringát a szűkebb helyeken (kocsisor), hegymenetben meg pláne nem volt az igazi. Ez nyilván egyéni probléma, de nekem sehogy sem sikerült átváltanom a kos kormányra. Visszakerült hát az eredeti, ez az igazán nekem való. Hozzá tartozik a teljes képhez az, hogy alapvetően vidékről felvándorolt ember vagyok, így a fővárosi forgalom kicsit ijesztő volt elsőre két keréken. Akkori lakhelyem, a Klinikák környéke ráadásul nem is a kiépített biciklis utakról híres, de még a legközelebbi felfestésig is pár kilométert kell tekerünk. Szerencsére hamar beleszoktam a dolgokba, így a közlekedés nem okozott nagy problémát.

A helyzet tehát az, hogy szeptember óta mentem egy viszonylag nagy kört a Csepellel, közben lelkesen tekertem, és bíztam benne, hogy az a változat jobb lesz mint az előző, de az a helyzet, hogy jó volt az úgy, ahogy anno kigurultam vele először  az Üllőire egy őszi napon, beszarva a pesti forgalomtól.

2014. július 4., péntek

Szerintünk nem akarod kihagyni...


A Velodrom Millenárist évről-évre melegen ajánljuk nektek, mert olyan páratlan élményt nyújt, amelyet sehol máshol nem élhettek át. És ez olyan, amit senki nem hisz el, mindaddig, amíg el nem látogat ide. Elég 5 perc, a látvány, a hangok és az illatok egy életre magukkal ragadnak. Ám mostanra a helyszín bizonytalanná vált, könnyen lehet, hogy az utolsók egyikét rendezik meg idén, így arra biztatunk mindenkit, hogy keressétek elő a nagyszülők régi ruháit, üljetek be az autóba, vonatra, stoppoljatok, biciklizzetek, de legyetek ott, mert ez az élmény a legtávolabbiaknak is 2 órára van, és garantáltan egy életre szól. 

Július 19. Velodrom Millenáris, Budapest.