2012. április 29., vasárnap

Ócskavasak egy rakáson


Korán reggel kellett volna találkoznunk a kispolskis különítménnyel, ám erről a hajnali kavarodás miatt - természetesen - lemaradtunk. Így csak némi zűrzavar és annak elhárítása miatt csak délelőtt indultunk el Biatorbágy irányába a Typ4-gyel, hiszen ugye a Bogár a Hungexpo rabja még két napig. Térképre semmi szükségünk nem volt, hiszen a mellettünk elhaladó veteránok pontosan jelölték az utat, egészen a helyszínig.


Néhány hangulatos és méretes találkozón már részt vettem, de ami itt fogadott az igen megmelengette a szívemet, hiszen egy olyan hellyé vált az ótletszenter, ahol a makulátlanra restaurált Ford T, és lapigazgatónk szakadt Tapírja tökéletesen megfért egymás mellett. És még sok száz és száz másik... De olyan autók, amelyeket nemhogy az utcákon, hanem a találkozókon se lehet látni.


A hirtelen jött nyár miatt egyszer bírtuk csak végignézni, és kiszáradt torkunk miatt amúgy se tudtuk nyálunkat a vasakra csorgatni, de a versenyekről is teljesen lemaradtunk. A kevésbé autentikus környezet ellenére is nagyon kellemes volt testközelből látni a sorakozó vasak sokaságát, igazán tudnánk támogatni több ilyen kezdeményezést a fővárosban, pláne látva azt, hogy mennyire sok embert mozgat meg.


2012. április 27., péntek

Belecsaptunk...

Néhány perccel ezelőtt hivatalosan is belecsaptunk a lecsóba, azaz megkezdődött a 2012-es OT-Expo. Hivatalos sajtótájékoztató, kóla, kávé, süti… minden, ami ilyenkor kell. Elmondták, hogy miért is lesz jó az idei rendezvény, de ez már elég nyilvánvaló volt már abban a pillanatban, hogy beléptünk a csarnokba, és megláttunk azt a „néhány” járgányt, amit idén kiállítottak. Gyakorlatilag nincs annyi nyálunk, amit egész nap csorgatni tudnánk…


A tegnapi bepakolást közben érkezett a felkérés, hogy mi lenne, ha Binci szutyka is beállna a pavilonba, mert végül is hely van, aztán a szervezők amúgy is kerestek valami lepusztult csotrogányt, és ha már egyszer itt van, kerítenek neki helyet. Szóval végül némi polírozás után bekerült a csarnokba… és most Binci örül, mint majom a farkának.


Miután halál kómásan átvergődtünk a felkelő nap sugarai által jótékony derengésbe burkol hajnali pesti dugórengetegen, és bevettük magunkat a Hungexpo B-pavilonjába, már csak az utolsó simításokat kellett elvégezni a standon, ami abban csúcsosodott ki, hogy Binci és Gegob szőnyeget fektetett. Először csak a standon, mintegy 10 négyzetmétert burkoltak le, majd miután a főszervezők megkérték őket, hogy ha már ennyire belelendültek a szakmunkás tevékenységbe, legyenek már olyan kedvesek, és a szomszéd pavilont is húzzák be a piros posztóval. Tehát, ha ne adj Isten, tróger lenne a szőnyegezés (amire valljuk meg jó esély van), az nem a szervezők, hanem a magazin két fotósának sara.


Mire végeztek a munkálatokkal, Gyuri és Mackó megérkeztek a legfrissebb, nyomda-meleg magazinokkal… szám szerint a hetedikkel a sorban. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy megkezdtük a 2. évfolyamot. Nem kezdem most el ecsetelni, hogy jó-e, szép-e… szerintem mindenki győződjön meg róla saját szemével.

Folyt.köv.


2012. április 25., szerda

Ott Lesz velünk az OT-Expón: Skoda 100


Ugye számotokra se kérdéses, hogy az éppen aktuális szám címlapján szereplő autót is elhozzák nekünk az OT-Expóra? Ja, hogy ezzel elárultam, hogy mi lesz a címlapon? Sebaj... Balázs Skodája gyakorlatilag mára már világhírűvé vált, nagyon sok helyen megfordult már, ám komoly veterános rendezvények közül talán ez lesz az első. Az autó kívül-belül remekmű, kiváló kreativitásról és kézügyességről tanúskodik. Gyere el, és nézd meg a saját szemeddel!

Egy kis ízelítő a hetedikből







Ott lesz velünk az OT-Expón: Krazy Kutters hot-rod


Bencsik Balázs hot-rodját először a tavalyi EMAT-on fedeztük fel, s ekkor kellőképpen magunk alá vizeltünk a gyönyörtől. Ugyanis korábban nem is hittük, hogy ilyen szinten megépített autók az óceán eme partján is találhatóak. Aztán hallottuk járni is a motort... Tudtuk, hogy - bár nem vág 100%-osan a Magazin profiljába - be kell mutassuk ezt az autót nektek, hogy tudjátok mi az, amit az új Swift árából építhettek magatoknak, ha stílusos közlekedésre vágytok. A Krazy Kutters-zel szomszédok leszünk az OT-Expón, és standjainkat ez a vas fogja elválasztani. Soha rosszabb kerítést...

2012. április 24., kedd

Szülinap

Mert ilyen is kell néha... Az OT-Expo ideje alatt körül leszünk véve az ország legnagyszerűbb autóival, szombaton Sokadalom, ahol némi benzingőzt is szívhatunk, ám vasárnap estére egy autómentes programmal szeretnénk kedveskedni minden olvasónknak! Tavaly ilyenkor kezdtük ezt a marhaságot, amit illik megünnepelni valamilyen módon. Ha egy kellemes beszélgetésre, és némi bulira vágysz, várunk sok szeretettel 29-én este 21:30-tól Budapesten a Szimpla Kertben! Gyere el, és csapjunk egy rozsdás estét!

Ott lesz velünk az OT-Expón: BMW M5


Hogy miért gondolták úgy néhányan a BMW fejlesztői közül, hogy nekik a felső középkategóriás sportos családi autóból egy aszfaltszaggató vadállatot, rejtély. Mindenesetre az első szériás M5 mára olyan ritka, mint a fehér holló, mi pedig egy szerencsés találkozás alkalmával összefutottunk azzal az emberrel, akinek kettő is volt belőle... Gyuri már körbenyálazta, mi lefotóztuk, s így egyszerre mutatkozik be a Magazin oldalain, valamint élőben a standunkon.

2012. április 22., vasárnap

Itthon, hogy újra mehessen

Majd érte megyek, kicserélem a fékdobot és jövök haza - gondoltam. Meglep, ha azt mondom, hogy nem így sikerült? Kedden nyomdába küldtük az anyagot, és a nagy pihenő után volt egy kis időm végre foglalkozni az autóm sorsával is. Csillag Gabi segített nekem fékdobot vadászni hozzá nem is olyan távol tőle, így azt nem kellett Debrecenből hurcolnom magammal. 

Pénteken nagyon korán reggel indultunk Peti Hondájával, majd miután Pestre beérve mindenkit felébresztett a kipufogó hangja, kiszálltam a Műegyetem előtt. Onnan felvergődtem Budakeszire, és kezdem azokat, akik nem szívesen ülnek a fővárosban buszra...


Gabi és a Bogár már vártak, egy órával később már lent is volt a trélerről. Nekiálltunk a fékdob cseréjének, ami ugyebár egy félórás munka lenne. Mi sikeresen teljesítettük három óra alatt. A levétellel a meglazult koronás anya miatt még nem is volt gond, de vissza már nehezebben ment. Egyszer még elborult az emelő az autó alatt, de végül minden és mindenki sértetlenül megúszta a balesetet. Az anyát meghúztuk egy nyolcvanméteres erőkarral, biztosra mentünk. Beindításkor éreztem a legutóbb is tapasztalt nem tökéletes gyújtást, ezért kaptam Gabitól négy gyertyát az útra.


De mivel a hegyről lefele, és azután is rendben találtam az autót, így egy rövid kitérő után leparkoltam éjszakai nyughelyére, ahol csak másnap reggel vettem fel. Át kellett utazzam fél Budát, és már az elején éreztem, hogy itt baj van, egyáltalán nem úgy megy, mint kellene neki. A kesztyűtartóban voltak a gyertyák, de gondoltam először elvégzem a dolgom és azután majd keresek valami ismerőst, aki belövi a gyújtást tökéletesre. Ám mikor kiértem a belvárosból és hetven lett a megengedett sebesség, már tudtam, hogy nem várhat addig, mert nem fog messzire menni így. Ráadásul tudtam, hogy szar gyújtással nem keveset eszik...


Szerencsére a baloldalon épp kiszúrtam egy szervizt, ahova begurultam, és kicserélték nekem a gyertyákat és beállították a hézagot. Először kicsit fostam, hogy otthagyom a gatyámat is, mert BMW-k és Mercedesek vártak sorukra a műtőasztalon, de úgy látszik megszánták a vidéki szerencsétlent, és nem kértek érte semmit. Ezúton is köszönöm! Éreztem, hogy nem tökéletes, de sokkal jobban ment. Mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy gond nélkül felkapaszkodott a Rókahegy nem éppen lankás útjain. Miután végeztem a dolgommal, elindultam haza.

Gyöngyöst elhagyva jött az újabb gubanc. A hazaútra tervezett benzinmennyiség nagy részét - a rossz gyújtás miatt - még Budapesten megkajálta. Éppen felértem a kivezetőn lévő domb tetejére, amikor megállt a motor. Leállítottam, és gurultam tovább... és gurultam... legalább öt kilométeren keresztül lejtett az út, és csak a végén villant be, hogy ritka nagy kretén vagyok, hiszen, ha a domb tetején megfordulok, a másik irányba épp egy benzinkúthoz gurultam volna be. Ám szerencsére egy nagyon kedves gyöngyösi ismerősöm kisegített, miután a szomszéd falukat körbejárva sem találtam benzinkutat. 


Innen a hazaút már közel problémamentes volt. Az ültetést megszoktam, egyszer sem ütöttem le az alját, még a nagyon rossz szakaszon sem. A még mindig nem tökéletes gyújtás miatt annyira nem élveztem az utat, de nagyon közel volt az igazi örömautózáshoz. Most indulok gyújtást állítani Zolihoz, na meg persze azért, hogy megnézzem legújabb szerzeményét. De erről hamarosan...

Ott lesz velünk az OT Expón: Lancia Beta


Ambrus Lanciájáról magazinunk ötödik számában olvashattatok bővebben. Mi a tavaly nyáron megrendezett hajdúböszörményi veterántalálkozón láttuk meg először, ott szerettünk bele, amit egy különdíjjal is honoráltunk. Az autó a "szarból várat" elv alapján lett egy kívülről egészen pofás, de igazából porrá rohadt autóból az általunk látott egyik legszebben restaurált vas. Ha kíváncsi vagy rá, gyere el, és csodáld meg április 27. és 30. között a Hungexpón!

2012. április 19., csütörtök

Amerika visszainteget


Mint köztudott, a birtokomban lévő VW 411L gyakorlatilag nem létezik. Ez nem kis fejtörést okozott a műszakin, majd az alkatrész beszerzésben, ugyanis egyetlen autósbolt sem ismeri a VW typ4-et, sem tipus, sem alvázszám, sem évjárat alapján. Ezek után marha nehéz volt például a frissen elszakadt ékszíj pótlása.

Mondanom sem kell, hogy karosszéria alkatrészek még bontva is ritkábbak a fehér hollónál, ezért óriási öröm volt Balczó Robi, alias Ratro telefonja, hogy talált egy-két nyalánkságot a 411-hez. Ma sikerült találkoznunk, négy rozsdamentes komplett ajtó várt rám, valamint két, amerikai piacra szánt, gyári extra. Az egyik bontatlan dobozban egy garnitúra krómozott esővédő volt, felszerelési útmutatóval, a másikban pedig 4 db, ajtóél védő, szintén krómozott és szintén fém. Alig fértem a bőrömbe, ezek a dolgok, 40 évet vártak arra, hogy autóra kerüljenek, dobozban, papírba tekerve, sehol egy műanyag fólia. Ezt még nem Kínában fröccsöntötték, tökéletes a kidolgozás és az illeszkedés. 

Szinte megható pillanat volt kinyitni a Volkswagen of America Inc feliratú csomagot, s közben azon merengtem, hogy gondolta-e valaki, a 70-es évek elején, hogy sok ezer kilométerrel arrébb egy térképen alig megtalálató országban landol a csomag 4 évtized múlva, hogy egy negyedszázados kölyök a köztudatban nemlétező autóra felszerelje. Felemelő érzés.

2012. április 18., szerda

A szerelés folytatódik 200 kilométerrel arrébb

Lassan sötétedett, de elindultunk Budapestre. Gyuri, Gegob és Geri már korábban elindultak a 411-gyel, hisz jelenésük volt még a fővárosban. Bár sanszos volt, hogy nem érünk oda időben a Cruise Night kezdetére, azért a péntek estére megbeszélt programból kár lett volna kimaradni. Így felvettem Ádámot, ráálltunk a kényelmes nyolcvanra... egészen Látóképig. Ott ugyanis újra húzni kezdett jobbra az autó, és gázelvételre jobban lassult, mint ahogy a motorfék indokolta volna. Már rutinosan szálltam ki a csárda parkolójában és szedtem le a kerekeket, majd állítottam a féken.


Mondtam Ádámnak, hogy ha Hortobágyig meg kell állnunk még egyszer, akkor visszafordulunk, és maradunk a seggünkön itthon. Szerencsére a probléma megszűnt, és kezdtem egészen büszke lenni magamra, hogy meg tudtam oldani valamit teljesen egyedül, és még működik is. Az út innen teljesen gondtalan volt, az autó nagyon szépen ment hibátlanul tartotta az íveket, élmény volt vezetni... Egészen a Tisza-tó hídjának végéig, ahol ugyan tudtam, hogy lesz egy borzalmas toldás, de egy kretén seggembe mászó Cordoba miatt már nem tudtam lassítani, amikor a félhomályban megláttam a tankcsapdát. Nagy csattanás, a bambuszpolcról pedig szerteszét repült minden cucc. Örültem.


Innen az egyetlen kellemetlenség már csak az volt, amikor Kerepesen úgy döntöttünk, hogy beállunk a mosóba, hogy mégis csak csillogva érkezzünk meg a helyszínre, és nem tudtam ráállni a sínre. Segáz, kaptam egy vödröt és slagot, így a mosó előtt kézzel le tudtam mosni Ádám hangos röhögése közepette. De mostunk mi már kocsit a kút mellett is az ablakmosó vödörből.

Begurultunk a Cruise Nightra, ahol nagy megelégedéssel konstatáltam, hogy a majd kétnapos szop... izé, munka megérte a belefeccölt energiát, hiszen az eseményen résztvevők elismerően pillantottak ránk. Külön öröm volt számomra, hogy miután beálltam a sorba, a soproni srácok két autója mellé, Geri és Csabi is vállveregetve nyújtották át a csak igen alacsony autóknak járó, lökhárítóra szerelhető Farkas Falka plakettet. Ezúton is nagyon köszönöm! Geri szerint pedig a lufisok mellett sem kellett szégyenkeznem.


Maga az esemény sajnos már erősen a végét járta, amikor odaértünk, így túlságosan mélyenszántó beszámolót nem tudok prezentálni róla. Sok szép autó volt, a többségük vízhűtéses VW, és főleg olyanok, amelyeket már ismertünk régről. Utolsók között hagytuk el a helyszínt és mentünk át a pár sarokkal arrébb lévő szállásunkra. Itt észrevettem, hogy a bal hátsó fékem meleg (eddig a jobboldallal volt gond), szedhettem szét. Akkor jött a megdöbbenés: a koronás anya meglazult és bedarálta a csapszeget. Juhé! Túl sokat nem tehettem ellene, amennyire szerszámaimtól tellett meghúztam. Gondoltam majd másnap, a Rajzáson lesz, aki segítsen.


Rövid pihenő után korán reggel indultunk el Gerivel, hogy helyet foglaljunk a Műjégen a többieknek. Ám kőkemény húsz méter megtétele után leállt alattunk az autó, mint amiből kifogyott a benzin. Mi a...? Megnéztem, benzin volt. Félretoltuk, és rövid tanakodás után szétszedtük a karbit, az AC pumpát, próbálkoztunk behúzással, átfújással hátha kitisztulna a - minden bizonnyal eldugult - benzincső. Semmi. Így végül a Typ4-re kötve elhúztuk a Rajzásra, hogy majd ott az okosok megmondják, hogy hol a bökkenő.


Így is lett. Ahogy beértünk a műjégre, azonnal összefutottam Robival, aki mondta, hogy neki volt olyan, hogy a kormányösszekötők becsípték a benzincsövet, és nem kapott taknyot a motor. Igaza volt, azaz majdnem. Itt nem becsípődött, hanem csak simán a meghajlástól összecuppant a benzincső, akár egy slag, elzárva a benzin útját. A versenyautókba való benzincső mehetett a levesbe, lett helyette új, belevaló. Ám ezt csak az esemény végén szereltük be, hiszen amúgy sem szeretem a közönséget, ehhez hasonló szexuális aktus-sorozat közben pedig pláne.

A Rajzást pedig időközben sajnos elmosta az eső. A remek helyszínen több helyen megállt a víz, így azok, akiket nem riasztott el a rossz idő, nem sokáig maradtak, hiszen a cipők fél óránál többet nem bírtak szárazon. Nem tudok tippelni, hogy hány autó lehetett, de öröm látni, hogy szaporodnak az igazán szépen megépített vasak az országban.


Gyuriék elmentek egy utolsó sorozatot elkészíteni a fotóhelyszínek paradicsomába, Csepelre, mi pedig addig aláfeküdtünk, hogy megcsináljuk a vasat. A benzincső cseréje hamar ment, azután jött a nagyobb gubanc, a hátsó fék visszarakása. Levettük a dobot, kitakarítottuk belőle a csapszeg maradványait, majd megállapítottuk, hogy a féltengely - bizonyára a rázkódástól - elnyalta a fék ricnijeit. Nem örültem, de amennyire lehetett, igyekeztem meghúzni az anyát, beletettünk egy elvileg erősebb szeget, majd mehetett vissza a kerék. A kupakot levettük, hogy lássuk ha gáz van.


Lett gáz. Felmentünk Hűvösvölgyre a Sunny Dinerbe kajálni, majd visszafele ismét éreztem némi dobogást és az odafele úton megismert lassulást. A Margit híd budai hídfőjénél egy kis utcában álltunk meg. Tudtam mi a gond, ahogy azt is, hogy nem orvosolható, csak akkor, ha sikerülne szerezni egy másik fékdobot. Este kilenc, szombat. Esélytelen. Körbetelefonáltam azokat az ismerősöket, akik esetleg tudtak volna segíteni, de semmi. Volt, aki nem tartózkodott Budapesten, de olyan is, aki nem tudott, vagy nem akart segíteni. Végül Csillag Gabi érkezett meg a trélerrel, hogy elvigye a vasat a taxiparkolóból, ahol semmi keresnivalója nem volt... Még mindig ott van Pesten, a lapzárta miatt semmi időm nem volt foglalkozni vele. Viszont péntekre már van egy fuvarom, megyek érte. Hiányzik.

Szereltünk, hogy szerelhessünk

Bogaram ültetésének folyamata igen régóta húzódik már, - egyesek szerint - mióta megvettem. Először úgy gondoltam, minek is az? Van egy szép öreg autóm, ami tökéletes úgy, ahogy van. Aztán jött a hülyeség, és éreztem, hogy legalább a kerékjárati ívek réseinek különbségét egyenlítsük ki némi orrabuktatással. Rövidített Trabant gátlók kerültek előre, amelyek összehúzták a torziós rugót, s ezáltal nyertünk 6-7 centit. A gyári kerekekkel, az eredeti gumikkal pont jól mutatott.

Később jöttek a BRM felnik, amiktől kicsit tartottam, hiszen sokan mondták: ki fognak lógni. Szerencsére az elől 4,5-ös kerék miatt észrevehetetlen maradt a különbség, hátul pedig az 5,5-esek épp a sárvédő pereméig nyújtották a kereket. Pont jó, olyan Cal-lookos. Ja, csak a motor hiányzik belőle... Ezt pedig végleg a sokadik "ja, aszittem van benne valami nagy motor" beszólás után untam meg. Farkasbőrbe bújt bárány.


Így hát úgy döntöttem, ideje változtatni, és végre értelmesen megültetni az autót, úgy, hogy a közlekedés továbbra is biztonságos maradhasson. Kapóra jöttek a Robitól vásárolt ültetőcsonkok, ám ezek is szélesítenek, kell egy új hídtest, hogy a csere után se egy WTCC autóra hasonlítson a vas, hanem sokkal inkább úgy nézzen ki, ahogy egy levegős VW-nek illik. Gondoltam egy maximum nyolc centivel keskenyebb hídra, amitől a felni és a csonk általi szélesítés eltűnik, meg még egy kicsi, hogy kicsit sokkolja a nem szakértőket.

Ám Robi nem így gondolta. Szólt, hogy van neki polcon egy elkészített, 10 centivel keskenyebb hídja, jó lesz az nekem. Kicsit szívtam a fogam, de elkezdtem nézegetni fotókat olyan autókról, amelyek az azzal közel megegyező 4 collal vannak keskenyítve, és akadt, amelynek kifejezetten jó állása volt, de olyan is, amin soknak éreztem.


Összeszedtem a szükséges alkatrészeket. Lecsiszoltam és lefestettük a bontott lengőkarokat, de Robi tanácsára minden másból újat rendeltem. Elvileg a Carstyling Show egyik eleme lett volna az autó helyszíni ültetése, de bamba voltam az azt megelőző héten, így az utolsó pillanatban fellépő apró gubancot már nem volt idő orvosolni. Így elmaradt a műsor, magasan jött haza a vas.

Csupán annyi volt a gebasz, hogy a lengőkarok nem akartak becsúszni a hídtestbe, mert nagyobbak voltak, mint a tűgörgők. Elszaladtam vele esztergályoshoz, aki kicsit megcsúszva végzett a csiszolásával. Miután kivittem az immár szépen passzoló cumót Norbihoz, ő közölte, hogy igen nehezen, vagy inkább sehogy se fér bele az idejébe, hogy összerakja. Megoldom majd ezt is magamnak, elég ha mondja, hogy mit kell...


Ja, azt hittem. Gyakorlatilag LEGO az egész, de olyan, aminek korosztálya magasabb az általam betöltöttétől. Először szoptam a rugóköteggel, majd szoptam a lengőkarral, végül pedig a változatosság kedvéért: szoptam az ültetőmaggal. Nagy nehezen sikerült összeállítanom az első saját készítésű futóművemet, bár tény, hogy nem teljesen önálló munka volt. Pont annyit segített Norbi, amennyi elég ahhoz, hogy rá merjem bízni az életemet a hídra. Késésben voltam, annyira, hogy tudtam, aznap nem lesz kész.

Bár nem volt más hátra, mint beszerelni. Mint korábban is, az Ateri műhelye sok-sok szeretettel fogadott, hogy közösen jöjjünk rá, miként kell kivenni a régi, majd beszerelni az új futóművet. Túl bonyolult nem lehet, néhány csavart kell kitekerni, aztán vissza, állítólag az egész nem több egy óránál. Annyi volt a bökkenő, hogy a kezdetben egyedül kezdtem neki, hiszen Attila, aki - velem ellentétben - nem csak a fényképező keresőjén keresztül látott már autót, éppen a Yugoból dobálta ki a rugókat. De erről majd később...

Sikerült szétszedni, minden csavar problémamentesen lazult, röpke két-három óra alatt kint is volt a futómű a másik mellett. Ekkor már Robi és Geri is megérkeztek, hiszen az új híd visszaszereléséhez már több ember kellett, ugyanis csak sokadik próbálkozásra csúszott vissza a helyére. Mikor a csavarok a helyükön voltak, meggyőződtünk arról, hogy nem fogom elhagyni a futóművet valahol Poroszló környékén az első kátyúnál, kerékre tettük a vasat.


Furcsa volt. Pont olyan magas, és pont olyan keskeny lett, amilyenre szerettem volna. Tökéletes. Ám a rúdfejekkel akadt némi probléma, bizonyára rossz oldalit küldtek, mert nem lett jó a menet, nem lehetett összerakni. Péntek reggelre megjön. Szuper, akkor a korai indulás tolódik, hisz ekkorra már csak egy futóműállítást terveztem, aztán indulást Pestre, hogy egy-két dolgot még el tudjunk intézni a Cruise Night-ig.

Ha már így alakult, Robi tanácsa ellenére úgy gondoltuk, hogy letesszük az autó seggét is, hogy ne álljon úgy, mint valami üzemkész exkavátor, és hogy ne kelljen a kormány alá hajolnom, ha a kereszteződésben látni akarom a jelzőlámpa színét. Régről derengett, hogy hogyan is kell ezt csinálni, vázoltam Attilának, aki innentől végképp a kezeibe vette az irányítást. Reggel Opel lökhárító mókolással, majd felni polírozással kezdte, végül pedig felváltva rohangált a Yugo és Bogár, de bőven sötétedés után sem lehetett szó se arról, hogy seggberúgott állapotban hagyja el a vas a műhelyt.

Hamar rájöttünk, hogy miként is áll össze a dolog, és röpke két óra alatt néhány ricni elforgatásával újra összeállt az autó valaga. Leengedéskor nem volt szükség tologatásra, hogy a torziók visszaálljanak, hiszen a csempén azonnal szétcsúsztak. Valami "úúúúbaameegaztaakúúúvaaa" vagy hasonló hagyta el a szánkat, mert tényleg nagyon erős lett a terpesztés. Ugyan alacsonyabbra süllyedt, mint gondoltam, de nem tudtam betelni vele. Viszont kicsit ferde maradt. Ati még erősködött, hogy megigazítja, de mivel már fél órája péntek volt, inkább aludni mentünk...


Másnap a mélytorkos orális szex folytatódott. Mert bár megérkezett a jó oldali rúdfej, így elvileg össze lehetett volna szerelni, hogy mehessen a vas. De Murphy megint közbepofázott, és persze nem úgy történtek a dolgok, ahogyan azt elterveztük. A rúdfejek nem mentek bele a kormányműbe, kicsi volt a kúp. Elszaladtunk bontott rúdfejekért, hátha majd azok, de nem, azok még annyira se voltak jók. Szuper. Elvittük esztergályoshoz, ám mielőtt szétfúrta volna a kúpot, jött az infó, létezik nagyobb furatú is belőle, ami kompatibilis, így csak egy bontott vasdarabra van szükségünk.

Beszereztük. Ekkor már bőven elmúlt dél. Ezzel már sikerült összerakni a futóművet, amit még szemre sem sikerült rendesen belőni, így a futóműállítás esetleges elmaradásának gondolatát azonnal lomtárba dobtuk a hülye ötletek mappából. Még egy benzincsövet kellett vadászni a tank és alváz közé, hiszen amikor Lackó meglátta a korábbit, annyit mondott, hogy ki se találjuk, hogy azt visszatesszük. Hozott cserébe egy versenyautóknál használt darabot, az biztosan nem foszlik szét. Zsír. Ennek később lesz jelentősége...

A futóműállítás viszonylag gyorsan ment, hiszen soron kívül fogadtak minket. Nem csak szép, hanem jó is lett. Időközben eszeveszett telefonálgatást folytattam leendő útitársaimmal, hogy már tényleg csak percek kérdése, és indulunk. Te is sejted, hogy nem így lett, igaz?


Mikor végeztünk, és tudott egyenesen menni a vas, elköszöntem az Ateri csapattól, és elindultam összeszedni a cuccomat. Hogy mekkora konfettieső és tűzijáték volt, amiért végre elhúztam a belem, azt a kerítés miatt nem láthattam. Igen ám de a rövid út alatt is éreztem, hogy kissé félrehúz, meg nehezebben megy, mint kellene... Ennyire befolyásolná az ültetés a menetteljesítményt? Ez hülyeség. Az hát. Ahogy kiszálltam, éreztem is, a jól ismert fékszagot.

Vissza az Aterihez, ahol meglepő módon még nyitva állt a kapu előttem, és Ati se küldött el a véreresbe, amiért ismét ott vigyorgok előtte, hogy meg kellene nézni a fékemet. Ez már abszolút nem volt hosszú művelet (pláne a korábbiakhoz képest), így hamarosan vigyorogva indulhattam útnak Budapest irányába. Folytatása következik...

150000


2012. április 11., szerda

Cruise Night 7 und Tavaszi Rajzás


Az elmúlt napokban kissé elhanyagoltuk a blogot, hiszen a lapzárta körüli zűrzavar most a szokottnál is szorosabbra sikerült. Tartozunk nektek még EMAT beszámolóval is, amit igyekszünk mihamarabb prezentálni. Vagy majd nyomtatva? A Magazin miatt rengeteg találkozón és eseményen vettünk és veszünk részt, nagyon sok helyre hívnak minket, mi pedig igyekszünk a lehető legtöbb helyen ott lenni. Fárasztó, de szeretjük. A most következő hétvégén azonban teljesen hobbiból érkezünk Budapestre a 7. Cruise Nightra, majd pedig másnap kilátogatunk a Tavaszi Rajzásra is. E programok miatt lett szorosabb a lapzárta, de megoldottuk, időben a polcokon lesz a 7. szám! Hétvégén pedig találkozunk, gyertek ti is!

2012. április 3., kedd

Okos lányok, lambó-ajtó és minimal techno


Ha röviden le akarnám tudni, akkor ennyivel össze lehetne foglalni az elmúlt hétvége eseményeit. Hiszen bármerre mentünk a Carstyling Show-n, egyszerre hatfelől bömbölt különböző ütemre a tuc-tuc, miközben a hangosbemondó próbálta túlharsogni, hiszen a LOW-765 rendszámú autó tulajdonosának sürgősen járművéhez kellett fáradnia. A monoton hangzavartól hamar kialakuló fejfájásunkból csak azok a bájos lányok zökkentettek ki minket, akik lépten-nyomon energiaitalt kínáltak. A harmadik napon már ők se voltak annyira bájosak...


Emlékszem, még valamikor az évezred elején (tehát úgy 14-15 évesen) voltam némiképp belebuzulva a Halálos Iramban című film utóérzeteként, jóval kisebb költségvetésből épített vasakba, majd ahogy telt az idő, az ízlésficammal együtt ezek a vasak is kikoptak az utcákról. Legalábbis azt hittem. Éppen ezért ért meglepetésként, hogy sokan még mindig inkább választják a kétséges végeredménnyel kecsegtető Audi lámpának Opel Calibrába való faragását, Suzukiba lambó-ajtó mókolást és hasonló rettenetes okosságokat. Természetesen itt ízlésről beszélünk, az meg bizonyára nekem nincs...


Vagy mégis? Hiszen azért az A pavilon több száz autója között sikerült néhány olyan autóra bukkanni, amelytől csak azért nem esett le az állam, mert korábban is ismertem őket. Gondolok itt a soproni Farkas Falka két földet karcoló Bogarára, a velünk szemben lévő Retro Car Klub által hozott öreg VW-kre, és persze a Magazinban is bemutatott vasakra. Itt-ott elvétve még bele lehetett futni egy-két ízlésesen megfaragott vasba, vagy olyanokba, ahol a szépség helyett a brutális erő dominált, de sajnos ezek még így is kisebbségben voltak. Tapasztaltabb Tuning Show-ra járók elmondása alapján egyre inkább kezdenek az öreg vasak előtérbe helyeződni itt is, szemben a küszöbneonnal és az üvegszállal. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az előző számunk címlapján szereplő Derby bekerült a Top10-be! Gratulálunk Zolinak! Hajrá-hajrá, építsétek a menő öreg vasakat, legyünk mi többségben jövőre!


Az autóm egy kis technikai gubanc miatt most még magas maradt, ám, ha minden úgy megy, ahogy szeretném, jövő szerdán végre bekerül a keskenyhíd az orrába. A kis csúszásért kárpótolt a csarnokban összetobzódott válogatott idiótákkal való buli, és persze a kedves debreceni ferdeszemű-hívő barátainkkal való világmegváltás a Szimplában. Jó hétvége volt, jövőre remélem újra ott leszünk...