2012. november 29., csütörtök

A griff bukása, már megint "bunkó BMW-s" vagyok



Különös érzékem van az autócseréhez. Valahogy mindig akkor lesz elegem az aktuális járgányból, mikor mindene jó lett. No nem magától, hanem súlyos ezresek hatására. Valahol májusban jött el az a pont, amikor mindent, ami rossz volt a vásárláskor a Saabon, már kicseréltük, megjavítottuk. Lett kiváló digitális klímám, hangulatos műszerfal és egyéb bisz-basz világításom, új fékem. Egy dolog viszont nem változott, a fronthajtás. Ráadásul egy orrnehéz, orrtolós fronthajtás.

A BMW-ket nagyon szeretem a Bangle éráig, a későbbieket pedig egy-egy műszaki érdekesség miatt tisztelem, de nem tudok vágyni rájuk. Amikor az első élményeimet szereztem a BMW-kel, nem yuppiek és "nürnbergi gengsztere"’ használták, hanem a technikai haladásra, fejlődésre fogékony fiatalos férfiak. Kockás ing, 501-es Levi’s és bőrkabát.


A harmadik generációs hármas BMW, az e36, gyerekként ámulatba ejtett. Talán 1992 lehetett és a külsejébe beleszerettem. Akkor egy páréves e30 állt hadrendben itthon, az egyik kötelező szervíz alkalmával sétáltunk a bécsi úti szalonban, és emlékszem, mennyire más volt az új modell, mint a miénk. Dinamikus ék alakú forma, az első lámpák egy közös búra alatt, nagyobb vesék, ám az újítások ellenére is tipikus BMW.

Szeretek sportosan autózni, továbbra sem megyek kevesebbet évi 50.000-nél ami rengeteg, több autót fenntartani szinte lehetetlen, így megszületett a döntés, a hisztis Saab megy. Megy, mert nekem unalmas, azonban megértem azokat az embereket akik ilyet vásárolnak, hiszen amikor jó, akkor nagyon jó. Kellemes és kényelmes.

Tekintve, hogy egy bukott gyár jól felszerelt, ám viszonylag nagyobb teljesítményű autójától kívántam megválni, egy olyan piacon, ahol az egyszerűbb és olcsóbb autók értékesíthetőek, nem volt egyszerű dolog. Néhány érdeklődő persze volt, de féltek egy rossz hírű márkától. Pedig nem rossz, csak törődni kell vele. 

Persze kerestem a jobbnál-jobb elsősorban külföldi hármasokat. Egy lufit, illetve egy tetőablakot vártam el, illetve törekedtem a négyhengeres motorra. Igen, tudom, a BMW 6 hengernél kezdődik, ám olyan jó a vezethetősége a négyhengeresnek, előre tolt első tengely, jóval mögötte a motor, valamint rövid első túlnyúlás, ez kell a jó kanyarképességhez. Mert bár nem említettem, alkalomadtán szívesen mókáznék valami versenypályán az idő ellen.


Találtam egy közeli településen egy nemrég importált 316i-t. Nem egy lóerőgyár, de egy 1.8 iS motor pont tipusazonos, 16 szelepes 140 lovas sportos karakterisztikájú aggregát, tehát bármikor beszerelhető. Így a motor csak másodlagos. A legfontosabb, hogy a karosszéria fő elemei ne rohadjanak. A lecsavarozható elemek nem érdekesek, de máshol komoly rohadás ne legyen. A felszereltség is szinte mindegy, nagy Lego, bármikor szinte bármilyen extra beszerezhető bontottan. Ne gondold, hogy alig támasztottam elvárást az autóval szemben, a tipus ismerői jól tudják, hogy ép bódéval rendelkező e36 nagyon kevés, és ott fogy el a fém, ahol nem is látod. 

Így indultunk neki az útnak. A helyszínen kiderült, hogy a tulaj már telefonban korrekten elmondott minden hibát, egy pillanatig azt hittem nem is Magyarországon vagyok. Valamint az autó az egyik kedvenc színemben pompázott, ami nem, nem szürke, hanem gleccserkék, ráadásul kék plüss a béle. Kell, azonnal! No de a Saab míg megvan addig nincs miből autót venni, forgalomba helyezni meg pláne. 


Feldobtam a csere ötletét, ami tetszett az úriembernek, hiszen nekik úgyis szűk lenne a bömös, persze elég vastag bőr volt a pofámon ahhoz, hogy javasoljam az értékegyeztetést, hiszen, én a 900-at 15 db Deák Ferencért árultam, míg az import jószágért csak 10 db-ot kellett volna leszurkolni. Egy nap gondolkodás után igent mondott rá, így azonnal indultunk egy trélerrel, nehogy meggondolja magát. 

Nagyon boldog voltam, főleg miután kiderült, hogy 4 hengeres ellenére elég jól felszerelt. Persze közel sem annyira mint a Saab, de kit érdekel. Az első gazda, többek között, 2 villanyablakot, motoros napfénytetőt, hátsó napvédő rolót, első, hátsó könyöklőt, sízsákot, belső világítás csomagot, fűthető ablakmosófúvókákat és zárakat M-sportfutóművet, változó szervorásegítésű kormányművet, velúrszőnyeget, 6 hangszórót és gyári RDS-es kazettás rádiót rendelt az alap légzsák, ABS, központizár kombinációhoz. Ebből csak a gyári rádió hiányzott 19 évvel később.


Nyílván volt feketeleves, mivel a kiváló jogszabály szerint már csak úgy nem honosítják a műszakit, így végig izgultam egy KPM vizsgát, ez megdobta a költségeket. Persze sikerült, mivel még 18 évesen is márkaszervizben szervizeltette a második tulajdonos, csak gyári alkatrésszel. Cserébe a regadó 10.000 forinttal olcsóbb volt, mint kalkuláltam. Bármilyen meglepő nagyon gördülékenyen ment az ügyintézés Debrecenben, kivéve a származás-ellenőrzést, amire csekély 3 hetet vártam, de ez okmányirodától független hiba.

És mi az elmúlt 4 hónap és több, mint 12.000 km konklúziója? Nekem tökéletesen megfelelő autót találtam, a lóerő gondokat a fentebb említett motorral orvosoljuk, kap egy sperrt és tárcsás futóművet hátra valamint egy gewindét. A rozsdás géptetőt és a sárvédőt gyárifényes, rozsdamentesre cseréljük, de majd csak tavasszal. 


Az amerikai modellek első helyzetjelzője korrekt áron beszerezhető volt gyári alkatrészként, a ködlámpákat fóliák borítják, illetve csak az egyiket, mert egy róka és a BMW meccsét 1-1 döntetlennel zárták. A téli gumik pedig a nagytestvér e39 alukerekén pöffeszkednek, lassan 2 hete. Bár így a képeket elnézve az ültetéssel kéne kezdeni....

2012. november 26., hétfő

Az angyal szekere


Vége a nyárnak, de lassan az ősznek is. Az utolsó találkozó óta eltelt több, mint egy hónap, a jó idő szintén a múlté. Az öreg vasak eltűntek az útról, a garázsok mélyére. Én is így tettem, annyi különbséggel, hogy az enyém néhány hétig első futómű nélkül pihent a garázsban, ugyanis... ööö... volt mit javítani a koncepción, ahogy az a RozsdaTV második adásában is tisztán látszik.

Ám néhány hete kedves ismerőseim, a Panodráma zenekar tagjai felkerestek, hogy szeretnének egy videoklipet a hamarosan megjelenő albumuk egyik számához, amely az Angyal voltam címet viseli. Ehhez az autómat szeretnék felhasználni, na meg persze, ha volna hozzá ingerenciánk, akkor Danival ketten le is forgathatnánk a filmet. Persze belecsaptunk, mert bár soha sem csináltunk ilyet, minden adott volt, hogy jól sikerüljön.

Persze a vas futómű nélkül állt a garázsban, és mindenkori megmentőmön, az Aterimotorsport csapatán múlott, hogy kész lesz-e a forgatásra. Kész lett. Ám mivel a múlt hét néhány napját Budapesten töltöttem, így csak a forgatás előtti napon, este 10 körül tudtam nekiállni a híd visszaszerelésének. Fél háromra végeztünk is vele...


Reggel korán indultunk a forgatási helyszínre. Azaz indultunk volna, hiszen a másfél hónap állás nem tett jót a motornak, ahogy bizonyára az sem, hogy előtte, a legutóbbi pesti út során szétesett az ékszíjtárcsa, meglazult az ékszíj, és csak minimális hűtéssel tettünk meg nem-tudom-hány kilométert. Beindult a motor, de érdekes módon gázadásra leesett a fordulatszám, és leállt a motor. Próbálgattam tovább, de indítózás közben már azon kezdtem agyalni, hogy kit lehetne gyorsan felhívni, aki egy órával később használható veteránautót hoz nekünk. Ám szerencsére végül egyszer csak sikerült ezres fordulat fölé pörögnie, és innen már nem volt semmi baj, gond nélkül mentünk tovább. Nap közben is csak egyszer fogyott ki a benzin.

Úgyhogy pár kocka erejéig ismét mozgóképen szerepel majd az autókám, a napokban pedig keresnem kell egy helyet, ahova el tudom tenni téli álmot aludni, a nélkül, hogy fél napot kellene szerelnem, hogy le tudjak állni a pincébe. Ötletem már van...

2012. november 13., kedd

200000

...azaz kétszázezer. Ennyi darab ember érezte már úgy ezen a világon, hogy rá szeretne kattintani, vagy be szeretné pötyögni ennek a blognak az elérhetőségét. Nekünk ez nagy öröm, akárhonnan is sodor ide benneteket a szél!


2012. november 11., vasárnap

A kelet vonzásában

Vitatott kérdés, hogy egy tárgynak lehet-e lelke. Aki kicsivel is többként néz az autójára, tudja, hogy bizony van. Újabb vita alap, hogy mely gyártmányoknak van, melyeken érződik a vaskalapos gyártási folyamat, a szigorúan számokon, és tényeken nyugvó gondolatmenet, ami kiöli azt, ami felesleges, ami sok esetben magával ragadó, és szerethető. Nem egy helyről kaptam már meg, hogy a japánok nem tudnak szerethető, lélekkel bíró autókat készíteni. Én ezt nem így gondolom.

Látom az '50-es évek próbálkozásait, a máshonnan ellesett elemek összefaragását,  az angol klasszikus roadstereket időző Datsun Fairlady-t, vagy például az amcsi platósok kicsinyített mását, az 1600 Pick Up-ot. Sugárzik belőlük egyfajta báj. Lehet, hogy szegről-végről koppintások, de kétségkívül szerethető masinák.


Olyan legendák születtek a japán mérnökök keze nyomán, mint a méltán népszerű Z, S, vagy a R sorozat. Páratlan szépség, markáns formák, ugyanakkor ott lapul Godzilla is a hűtőmaszk mögött, és bármikor képes széttépni a fél kontinenst. Volt szerencsém utasként belekóstolni az R sorozatba - maradandó élmény. Ment mint a bolond, vagy talán még picit annál is jobban, ugyanakkor komfortos, már-már kényelmes tudott lenni a legendás kupé. Egyben volt, na.


Képesek voltak új, önálló irányvonalat kialakítani, melyben megjelent a klasszikus japán miniatürizálás. Ékes példa erre a Subaru 360, vagy a  pár évvel később elindult a kei car láz. Itthon ezt maximum a szintén Subaru által elkövetett Libero, vagy a Suzuki Carry közvetítette felénk. Pedig ez egy virágzó ága a szigetországbeli autógyártásnak. Pici, praktikus, jól kihasználható, és el is fér az ottani utakon. Ráadás, hogy mennyire vagány kiállása lehet a fent említett szutykoknak pöttöm, de annál szélesebb felnikkel?



Naugye.

Fordulatszám. Az a szó, amiről épeszű embernek egy 4. generációs Civic ugrik be. Rendben, mára ez azonosult a Kerepesin 7954 és 8000 között autózó boyracerekkel, de gondoljunk bele egy kicsit, milyen is egy ilyen autó. Könnyű 3 ajtós kompakt. Gondoltak egyet odaát, és beletoltak egy 1.6 Vtec-et, és máris megszületett az egyik legmagasabb élményfaktorú közlekedési eszköz. Könnyen le lehet szólni, de pörgessen egyszer mindenki egy ilyet 7000 fölé, és azonnal megérti. A másik oldalon viszont ott van a tökéletes mestermű, az NSX névre hallgató csoda. 3 kilométer hosszú, lapos, és tökéletes. Nem mellesleg pedig hatalmas fricska a kor szupersport autóinak:  Hondáék bebizonyították, nem kell 4-500 lóerő ahhoz, hogy meg lehessen szorongatni a kor nagyjait. Az NSX tarolt, és megelőzte korát.  



A Toyota-ról sokaknak elsőre az olcsó, vagy nem túl drága, szürke, jellegtelen autók milliói ugranak be. Jogosan, az egyik legelterjedtebb közepesen elismert manager autót ők készítik. Ha viszont kicsit mélyebbre merülünk a japán multi történelmében (és túl lépünk az AE86, Supra rengetegen) előkerülnek olyan gyöngyszemek, mint a 2000GT, a királyi család által használt V12-es Century, vagy az egyik legszebb valaha gyártott sedan a világon. Népszerű modellek, hibátlanok, viszont hazánkban, vagy akár Európában ritka kincsek. Pedig mennyivel egyedibbek lennének a sok "csillagosnál".



Órákig lehetne még kiemelgetni a jobbnál szebb, és szebbnél jobb vasakat, a lényeg ugyanaz marad. Tudtak valamit odaát, amit a világ többi pontján nem sikerült megfejteni. Egy japán autóban, gyártmánytól függetlenül mindig is lesz egy csepp törődés, és nagy adag elmebeteg megszállottság, a jobbik fajtából. Precíz, de közel sem rideg üzem ez, nem is kis adag lemezek közti plusz adalékkal. Valamivel, amit leírni, megmutatni tökéletesen nem lehet, maximum a kulcsot tudjuk az arra kíváncsiak kezébe adni, ez esetben szó szerint. Varázslat ez.

Most pedig némi személyes vonal, avagy autós életút röviden.
Egyszarvú, gőzmozdony, olasz kaják, Charlie Chaplin. Mi a közös bennük? Milliók rajonganak értük. Fétis, megszállottság, szerelem, mindegy hogy hívjuk, de nehezen hiszem, hogy találnánk olyat, ami hallatán ne dobbanna meg egy szív, valahol a Föld nevű bolygón. Azt hiszem nem váltom meg a világot azzal a kijelentésemmel, miszerint a személygépjárművek is kiváltanak néhány embernél mentális erekciót. Szintén nem kell nagy tudomány, hogy rájöjjünk, ez a buzéria legtöbbször gyerek korra vezethető vissza. Az első vezetett autó, a szomszéd féltve őrzött vasa, vagy a leggyorsabb masina az autóskártyában, szinte mindegy, egy a lényeg, a fél férfiasságunkat is képesek lennénk feláldozni érte. Az pedig már csupán a véletlen műve, hogy ez az autó német, amerikai, francia, old-, vagy youngtimer. Nálam a kelet a nyerő, abból is a távolabbi. De ne szaladjunk ennyire előre.
Azt kell mondjam szerencsés helyzetben vagyok. Bogár volt az első autó, amibe fröcsögtethettem a nyálam, de volt szerencsém W114 mercihez, limitált szériás Accordhoz is.
Sok emlékem ugyan nincs, de szerettem a boxer motoros német csodát. Állítólag ha kezdett elviselhetetlen lenni az ordításom, benne pár perc alatt vigyorba szálltak a ráncok.
A következő mérföldkő a szintén német "állólámpás" volt. Hatalmas zöld óceánjáró, örök bérlettel a jobb hátsó ülésre. Családi kirándulások milliói, néhány találkozó, minden volt kérem. Hibátlan állapotú, dízel csoda volt. Talán az egyetlen autó amiben ma is eltűrném a kerregős egységet. Sok év örömautózás után fájó szívvel adta el a család, ez volt az első autó, ami miatt meghasadt a szívem.


Következett egy Mondeo kombi - nagy volt, elvitt a-ból b-be izgalmak nélkül. Aztán jött az atomvillanás. Egy délután begördült az utcasarkon egy fekete 6. generációs Accord. De nem akármilyen. Limitált szériás Sport változat Type-R futóművel, és kerekekkel, vörös cérnával varrott műszerfallal, fehér számlapú műszerekkel, sok olyan aprósággal amiről avatott szem felismerheti, hogy ez nem egy tucat autó. Tizet küldtek minden országba, 5 ezüstöt, és 5 feketét. Félelmetesen feküdte az utat, és ment mint a barom. Néha még ma is belefutok Pesten. Elszomorító látvány fekete lemez felniken, lelakott belsővel.


Ezalatt az időszak alatt kelt fel számomra az a bizonyos nap, ekkor csapott meg a japán varázs.
Az Accordot egy Civic követte, később egy CR-V, majd megismerhettem a sínautózás élményét a hat csillagos márka két remekművével, egy Outbackkel, és egy Legacyval. Így lehetőségem volt közelebbről is megtapasztalni azt a bizonyos hagyomány tiszteletet: szimmetrikus összkerék hajtás, keret nélküli ablakok, boxer motor: vezető centrikus az egész szerkezet.


Mikor első autó beszerzésre került a sor, egyértelmű volt, hogy japán kell, semmi más. Akkoriban még kevésbé volt felkapott itthon az a bizonyos hátulkaparós Corolla, az amit Hacsinak becéz az univerzumban mindenki. Volt is néhány ideális darab, első autónak tökéletes álom is volt. Ám kezdő sofőrként egy hátsókerekes rakéta nem a legideálisabb, ha szempont a hosszú élet. Ekkor került képbe egy kortárs modellváltozat. Kék, 4 ajtós, elsőre nem túl markáns szögletes forma, patika állapot. Első gazdás nagypapa autó. Hát, Ő volt az én Corollám. Elsőre nem dobbant nagyot tőle a szívem, de idővel, és az első közös méterek megtétele után kezdtem csak igazán felfogni. Van 870 kilónyi alumíniumon és műanyagom, ami az enyém, és vannak benne pedálok, kormány, ha akarom megy, ha akarom megáll. Egyfajta szabadságot jelentő tárgy volt. Tárgy, aminek mint az szép lassan kiderült, lelke van. Hűséges, kitart amíg csak lehet, de igényli a törődést. Bájosan aránytalan a formája, és tény, hogy ha nem figyelünk a szamurájok is megfáradnak ott elöl, és akkor bizony sokszor öntenek fel a garatra, fogy is a szaké rendesen. De mindezzel együtt érezni az átgondoltságot, azt, hogy figyeltek a legapróbb részletekre ott messze, a szigetországban. 2,5 év alatt egyszer hagyott ott, akkor is egy elöregedett gumi tömítés okozta a problémát. A filléres, pár órás beavatkozás után hibátlanul lefutotta az azóta eltelt 2 évet, és biztos vagyok, hogy az elkövetkező esztendőkben sem fordul elő jelentős hiba.

Márciusban hatalmas szerencsével sikerült rátalálni az öreg Accordra, ami állapotához képest hihetetlenül olcsón került hozzám. Hatalmas időutazás minden vele megtett méter, de Ő jelenleg téli álmát alussza, tavasszal pedig indul az OT felkészítés, és beléphet a nyugdíjasok fedett helyen parkolós, hétvégén használt gondos, pihentető világába.

85 novembere nem most volt, fogynak is társai, de ez a kis mocsok tartja magát, és ha ennyit kibírt hibák nélkül, nincs más feladatom, mint megőrizni az unokáknak, hagy szörnyülködjenek egy letűnt kor gyermekén.

2012. november 7., szerda

Ez volt 2012

Már talán szokásosnak mondható a szezonzáró összefoglaló, amikor egyrészt elborzadok, hogy ismételten mennyi találkozón vettünk részt, másrészt jó feleleveníteni azt a brutális mennyiségű, többnyire kellemes emléket, amelyet ezek alatt szereztünk. A lista továbbra is szubjektív, vitatkozásnak helye van!

EMAT

+ Kellemes hangulat, nagyon erõs felhozatal, minõségi autók
- Mivel a Carstylingról ide jártunk át szusszanni, ha volt is negatívum, észre se vettük

A találkozó gépe: Krazy Kutters hot-rod

Carstyling Show

+ Sok szép és érdekes autó, sok ember, Typ4 festés
- Legalább annyi gusztustalan és felismerhetetlen autó, borzalmas zene, idegen közeg

A találkozó gépe: VW Typ4

Cruise Night, Budapest

+ Minõségi léghûtéses Volkswagenek, kellemes évadnyitó hangulat
- Még mindig értehetetlenül sok vízhûtéses VW

A találkozó gépe: Farkas Falka Bogarai


Tavaszi Rajzás

+ Gyönyörû helyszín, sok szép autó
- A rossz idõ miatt kevés autó, valamint a budapestiek hiánya, akik nem képesek két sarokról kigurulni

A találkozó gépe: a Mango Bug

Debreceni Autós Találkozó

+ A környék színe-java, rengeteg autó
- Akkor mi már eljöttünk...

A találkozó gépe: a Yugo


OT Expo

+ Sok gyönyörû autó, változatos felhozatal, az én autóm is ki volt állítva, na meg az a Rozsdakupac születésnapi buli...
- A tavalyinál talán valamivel kevésbé hangulatos helyszín, valamint az érthetetlenül kevés látogató.

A találkozó gépe: Lancia Fuvia versenyautó

Oldtimer Sokadalom

+ Rengeteg gyönyörû autó, hatalmas tömeg, jó programok
- Csupán annyi, hogy miért nincs minden hétvégén egy ilyen?

A találkozó gépe: Lotus Elan és BMW Z1


Velodrom

+ A megszokott utánozhatatlan hangulat, minõségi autók, hot-rod a pályán
- Ezt nem lehet elrontani

A találkozó gépe: Krazy Kutter hot-rod

IMM

+ Itthon szokatlan színvonalú fesztivál, rengeteg autó, sok-sok külföldi, minõségi szolgáltatás, kiváló helyszín, nagyszerû hangulat, Aaltonen
- Ilyenre nem emlékszek...

A találkozó gépe: az Aaltonen replika és a Paul Smith Mini

Ford Majális

+ Sok autó, a tavalyinál komolyabb és szebb felhozatal, remek fogadtatás
- Nehéz lenne negatívumot említeni

A találkozó gépe: Chevrolet Camaro és a P100

Devil tuning találkozó

+ A környéken a legnagyobb esemény, sok autó, családias hangulat
- Még mindig sok teszkó-tuner, akik feltalálták a spanyolviaszt

A találkozó gépe: Pontiac Firebird


Garbojama

+ Remek fesztiválhangulat, szép helyszín, kalandos út
- Azok a szlovák utak...

A találkozó gépe: a világjáró Bogár


Club 126 találkozó

+ Hihetetlenül barátságos fogadtatás, remek hangulat, vicces játékok
- Hmm, semmi... talán a WC volt ronda a kempingben egyedül

A találkozó gépe: a kifosztott tombola Polski


KGST Party

+ Borzasztó színvonalas, hatalmas méretû rendezvény, rengeteg autó, sok-sok program, remek hangulat, baráti légkör a nappalivá alakult standon, RozsdaTv premier
- A tudat, hogy jövõre nem lesz

A találkozó gépe: Lancia Delta

EK Auto garázsbuli

+ Fantasztikus hangulat, szép autók, barátságos arcok
- Nincs gyakrabban és hozzánk közelebb

A találkozó gépe: gyakorlatilag mindegyik


Velodrom

+ A megszokott utánozhatatlan hangulat, minõségi autók, a kitelepített standokkal boxutca-hangulat, saját autóval a pályán
- Ezt nem lehet elrontani - pláne, ha felmegy az ember a pályára...

A találkozó gépe: számomra a sajátom, amikor a pályán kopogott

819 Company Power Tour

+ Sok, válogatott, minőségi autó
- Csak kevés ideig tudtam maradni

A találkozó gépe: innen nehéz választani


Golf Találkozó

+ Rendkívül profi szervezés, remek helyszín, tökéletes szolgáltatás, sok-sok érdekesség, minõségi autók.
- Miért minden Ringes találkozón csak két kört mehetnek a pályán a résztvevõk? Miért nem hármat, és akkor volna egy teljes kör is benne...

A találkozó gépe: a matt barna Egyes és a bézs Hármas

Retro Cruise Night

+ Rengeteg érdekes és minõségi autó, zsúfolásig telt parkoló, RozsdaTv premier
- A hely tulajdonosa miatt nem a korábban tervezett legideálisabb vetítési helyszín

A találkozó gépe: Zsigulimó

Álomcsapda




Álmodni nagyban kell. Én álmodtam egy hatalmasat… Reggel felkeltem, beültem egy ’67-es, Chevy Impala-ba, majd Santa Monica-tól elkocsikáztam Chicago-ig (igen, szemben az árral, mégsem hazudtolhatom meg önmagam) minden országutak anyján. Leengedtem az ablakokat, üvöltött a Dream On, üvöltöttem vele én is, a sebességmérő lassan de fokozatosan egyre csak feljebb és feljebb kúszott. Fél úton voltam az őrület és a földi mennyország között. Az ablakon beszökő szél kócolta a hajamat, de én csak reszkető mosollyal élveztem az amerikai bestia erejét.  Persze csak elméletben.

Nyilván, bilibe lóg a kezem, szálljak le a magas lóról, töttörö-töttörö… tudom én. De szerencsére elég makacs és akaratos vagyok ahhoz, hogyha egyszer eldöntök valamit, akkor azt véghez viszem. Az egyszerűen úgy lesz és kész. Nem hiszem, hogy az oldtimerek szerelmeseinek magyaráznom kellene, hogy miért is lennék (leszek!) sokkal boldogabb tulajdonosa ennek a szörnyetegnek, mint akármi másnak, de…

A legfőbb ok számomra mindig a kihívás. Sosem tudhatod, hogy a nálad (vagy legalábbis nálam mindenképpen) sokkal idősebb autó vajon zökkenőmentesen eljuttat-e a kívánt helyre, onnan tovább visz-e, vagy visszahoz, talán ott ragadsz, talán fél úton köszöni meg az együtt eltöltött időt és esik össze reszketve alattad… Lehet, hogy a korkülönbség évtizedekben mérhető, lehet csak néhány év, vagy akár pár hónap, nem számít. Ha egyszer megszerezted, javítgattad, saját kedved szerint formáltad és a te személyiséged adtad bele, onnantól már az is te vagy. Autó és tulajdonos eggyé válik. 
Érdekes, de ahogy figyelem a körülöttem lévő, vagy eddig megismert benzin-szerelmeseket, ez az elmélet egyre jobban beigazolódni látszik. A türelmetlenebb és extrovertált természetű embereknek majdnem mindig valami sok-sok lóerős szörnyetege van, vagy legalábbis valami, ami vagy versenyképes, vagy mások orra alá tudja dörgölni, hogy ,,Tessék, EZ vagyok én!’’.  


Persze lehet hogy rosszul látom, és nyilván vannak kivételek (vagy talán pont ők azok), de az  úgyis erősíti a szabályt. Lényeg a lényeg, soha nem hallottam még olyan büszkeséggel beszélni akárkit akármiről, mint az OT tulajokat a "rozsdakupacaikról". Az új autók szépek, az új autók jók, és ennyi. Nincs kapcsolat ember és gép között. Egyszerű használati eszköz, ami elvisz engem oda, ahova akarom - pontos és megbízható. A veteránok kiszámíthatatlansága teszi a vezetést és az utazást egészen egyedi élménnyé. A veteránoknak lelke van. Tökéletes harmóniát alkot az öntudat, a szeretet és a féltés. És ezt irigylem. 

De, mint már említettem, nem kell engem sem félteni - lesz egyszer Impalám. A kérdés egyedül a "mikor?". De ez majd az elkövetkezendő sok év során úgyis körvonalazódik. Majd javítgatom (ne essünk azért drámai túlzásokba, ehhez sok-sok segítség kell majd), formálgatom, szeretgetem… És körbeutazom Vele (!) a világot. Ő (!) lesz az én saját Szutykom…

Na és persze talán a leglényegesebb; miért pont Impala? Miért pont a '67-es modell? Őszintén, sok-sok éve amíg vártam valakire a kezembe akadt egy, a Rozsdakupachoz hasonlító magazin, de mivel már öreg vagyok, nem emlékszem melyik volt az. Ahogy lapozgattam megakadt a szemem egy fekete csodán, egy kicsit utánaolvastam, és akkor volt vége mindennek. Se kép, se hang, az addigi életem véget ért és csak egy valami lebeg a szemem előtt azóta is: a birtoklási vágy.

Egyszer felkelek, beülök a Chevy Impalamba, csak megyek nem tudom merre, nem tudom miért, nem tudom meddig, csak megyek. Leengedem az ablakokat, üvölt majd a Dream On, üvöltök majd vele én is, a sebesség mérő lassan de fokozatosan egyre csak feljebb és feljebb kúszik. Fél úton leszek az őrület és a földi mennyország között. Az ablakon beszökő szél kócolja majd a hajam de én csak reszkető mosollyal fogom élvezni, ahogy eggyé válunk. Ő és én.   

Dübörög a motor, dübörög a szív, de hát mit lehet tenni? Ilyen ez a szerelem.

2012. november 3., szombat

Dumaszínház


A szezonnak vége, nincs több találkozó. A Bogár éppen futómű nélkül pihen a garázsban, hogy hamarosan gyári magasságát visszakapva leguruljon a pincébe téli álmot aludni. Bár előtte még van egy nagyon komoly feladata, de erről majd később...

Mindennek ellenére tegnap ismételten Budapest felé vettük az irányt. A megszokottól eltérően nem hajnalban indultunk, hiszen csak délután kettőkor volt jelenésünk a ronda vegyészmérnök hölgyeket kötelékében felsorakoztató Hootersbe, ahol a Totalcar következő két adásának felkonferálásait vették fel, valamint levetítették az ezekben a részekben látható filmeket is.

Ugyan sehova nem siettünk, úgy gondoltuk (saját balfaszkodásainkból kiindulva), hogy maximum két óra alatt végzünk, ám a srácok annyira elemükben voltak, hogy kétszer ennyi idő alatt végeztünk csak... Amit egy percig sem bántunk, hiszen az a "műsor", amit előadtak egy-egy kisfilm felvezetéseként, minden gond nélkül megközelítette a Showder Klubban látott produkciókat. Javasoljuk hát mindenkinek, aki teheti, látogasson el a felvételekre, garantáltan megéri!


Ezt követően kedvenc vendéglátóipari egységeinket látogattuk meg, hogy tűkön ülve eltöltsünk néhány szabad órát, hiszen este végre átvehettük a csapat új fényképezőjét. A lopás óta igen komoly problémát jelentett a magazinba készülő anyagok elkészítése, gyakran már a pofátlanság határát súrolva (vagy azt át is lépve) tudtunk gépet szerezni.

Ezt a gépet korábban már használtuk, a mostani számban lévő hat autóból hármat ezzel fotóztunk, valamint a Firebirdös filmben is szerepet kapott. Most Rolitól hozzánk költözött, így ha fotózásra akarunk indulni nem kell kínos telefonok sorát megejteni, mindössze a polcról kell levennünk. Hatalmas öröm számunkra, és minden bizonnyal nektek is, hiszen a Magazin fotóinak minőségében biztosan látható változások lesznek...