2012. június 28., csütörtök

Hetedik Helyzetjelző


Visszatért a Helyzetjelző! Beszélgettünk az elmúlt hónapokról, Nutelláról, fizetéskiegészítésről és Mini himnuszról.

Garbojama

Szörnyűség fog történni a jövő héten. Ugyanis kedves lengyel barátaink ismét megtartják találkozójukat Krakkó mellett, immáron a tizenkettediket. De mi ebben oly' rettenetes? Jelen állás szerint egy autóval vágunk neki az útnak, és két útitársam lesz, egy Honda és Nissan, valamint egy Toyota tulajdonosa, avagy Peti és Dani...
Viszont a két embert ismerve nem fogunk egy percig se unatkozni az amúgy inkább fesztiválra emlékeztető találkozón, sem pedig a gyönyörű tájakon átívelő, bár időben igen hosszú út alatt.
Megyünk megint a Tátrába, Zakopanéba, filmezünk, fotózunk, bulizunk... Ha valaki szeretne jönni, szóljon, egy hely még van a Bogárban, de azok jelentkezését is várjuk, akik külön autóval szeretnének csatlakozni!

2012. június 27., szerda

Most megyek bankot rabolni


Ugyan az első napon Dzsanni és Bandi segítségével igen jól haladtunk a felnik csiszolásával, a nagyja készen volt már hétfő este, annak ellenére, hogy látványos változást nem hozott. Tegnap reggel folytattam a munkát, immár egyedül. Már az elején fájt a kezem, de a nap végére teljesen lekopott az ujjlenyomatom, a tapintásom pedig érzékennyé vált. Szerintem hadarva tudnám olvasni a Braille írást...


Viszont cserébe a nap végére jött Attila, és a koronggal is nekiesett az egyik peremnek, ami igazán szép lett. Maholnap a közepek is megkapják a színüket, valami grafitot, Dani pedig amikor legközelebb a környékünkön jár, akkor nagyon-nagyon sok pénzt fog költeni sörre, hogy valahogy meghálálja a srácoknak...


2012. június 26., kedd

A hülyeség ragad


Dani Corollája nem egy kedvelt típus, hiszen ugyanebben az évben, 1986-ban készült a némiképp másmilyen megjelenésű AE86 is, amelyet erősebb motorral és hátsókerék meghajtással szereltek össze. Az E8 így a családok autója volt inkább. Kedves videósunk birtokába pár évvel ez előtt került az amúgy fantasztikusan összerakott és megőrzött elsőtulajos autó. Hihetetlen, hogy milyen kényelmes és precíz a vas minden porcikája, a kormányt talán könnyebb kezelni, mint a 2006-os Passatunkét, holott ebben nincs is szervó. Tehát ha valaki szeretne magának egy jó autót, akkor itt van talán az egyik legjobb (ár/érték arányban), amivel valaha dolgom volt.

Dani igazi japánautó mániás, akinek még a bosozoku egyes elemei is tetszenek (nincs mit tenni, nem normális), éppen ezért már régóta elképzelt egy szép JDM felnigarnitúrát és némi ültetést az autója alá. Ám mindeddig nem volt, aki megcsinálja neki, valamint a kerekek beszerzése se éppen egyszerű, és olcsó az őshazából.

Éppen így akadtunk rá a JBW Minilight kerekekre az interneten keresztül, amelyek erősen hasonlítanak egy Dani által kedvelt japán felnire, s amelyet a Mini 4x101.6-os osztókörére terveztek. Az IMM-en volt szerencsénk kipróbálni a kereket a Corolla 4x100-as osztókörére, és míg a Toyota kereke simán felment a Mini vékony tőcsavarjaira, addig fordítva már nem sikerült a művelet. Kissé elkeseredve csavaroztuk vissza az eredeti acélkereket, amikor megjelent mögöttünk egy férfi, azzal, hogy neki van egy garnitúra felnije, pont erre az osztókörre. Nem tudja milyen, valami kétrészes olasz versenyfelni, Fondmetal Canonica. Képen tetszett, másnap hozta.


Mi pedig őrült telefonálásba kezdtünk, hogy bármit megtudjunk róla. Felhívtunk minden olasz autós ismerőst, hátha tudnak valamit a gurigákról, de csak találgattak. Az interneten mindössze egy eladó garnitúrát találtunk egy olasz oldalon, ahol két peremet és két komplett felnit kínáltak 800€-ért. Nem volt több kérdés, a kínált ár igen kedvezőnek bizonyult ebben a tekintetben.

Dani megvette őket, majd pár héttel később a horror árat benyögő budapesti műhely helyett úgy döntöttünk, talán okosabb lenne itt, az Aterinél elvégezni a szükséges műveleteket, hogy a felnik szépek, az autó pedig alacsony legyen. Előbbit vállaltam, valamint azt is, hogy elhozom az autót Debrecenbe.

Múlt pénteken meg is érkeztünk, tegnap pedig nekiálltunk a felniknek. Két segítségem rögtön akadt is, így egész jó tempóban haladtunk, a peremek csiszolásából-polírozásából már csak kevés jutott mára. A közepek minden bizonnyal fényezőnél kapják meg füstszínüket, az ültetés pedig aranykezű Attilánkra vár.
Az ujjaim lekoptak már, de kit érdekel, hiszen hiába túrtuk az internetet, ilyen Corollából nem láttunk egyetlen radikálisan épített példányt sem. Pedig nagyon kerestük. Úgyhogy esélyes, hogy a Dani vasa lesz az első igazán szép E8... Valami ilyesmi (még akkor is, ha nem Toyota):


2012. június 21., csütörtök

A hold ráragyog...


Már csak a korabeli kagylóülések hiányoznak a vasról, és teljesen készen van. Ez egyfelől öröm, másrészt ilyenkor az ember elkezd agyalni, hogy mit lehetne még... Drasztikus változás már úgyse lesz, legfeljebb egy-két apróság, ami említésre se nagyon érdemes. Ehhez a hasmagassághoz erős motort építeni teljesen felesleges, máshoz pedig nincs értelme nyúlni.
Marad a felni. Ugyan imádom a BRM-eket, azok a kedvenceim, ráadásul szerintem passzolnak is az autóhoz. Az egyetlen baj vele csupán annyi, hogy mivel igazán kultikus, így egész sok akad belőle (ami azt jelenti, hogy egy találkozón talán van másnak is). A többi korabeli Bogár felnivel (Radar, EMPI 5 Spoke, vagy akár a Fuchs) ugyanez a helyzet, ma már nem egyszerű kitűnni, különbözni. Éppen így bukkantam rá a Mooneyes Speedmasterre, amely ugyan nem egy nagyon feltűnő darab, ugyanakkor nem is túl gyakori. Sőt! Grafit színben tökéletesen mutatna a vason, de kétlem, hogy rohannék a legközelebbi Moon butikba, hiszen az ára majd a duplája a BRM-ekének, na meg valahogy ide kell juttatni a messzi keletre őket. Talán majd egyszer... a T1-emre... haha... ha.

2012. június 15., péntek

Radical Louvre

Danival úgy döntöttünk, hogy galériába gyűjtjük azokat a fotókat, amelyekre szívesen csorgatjuk a nyálunkat, legyen szó autós-motoros képről, vagy bármiről, ami ehhez az életstílushoz tartozik... Válogassatok ti is!



Kezdetben magányos farkas voltam



Nem azért lett leültetve az autóm, mert szerettem volna követni az európai, vagy a világ minden pontján dívó trendet, hogy beálljak a sorba, hogy vigyorogjak a fekvőrendőr előtt, hogy "hehe, ezen nem tudok átmenni", és nem is azért, hogy kéjes vigyorral az arcomon örüljek annak, amikor az autó alja koppan a betonon. Egyszerűen így tetszik, így szeretem látni. Pont.
Nem számítottam semmilyen elismerésre ezért, de azért persze jól esett, amikor a srácok vállveregetve jöttek oda, hogy igen, ez baba lett. Olyanra, pedig egyáltalán nem számítottam, hogy a kétnapos szerelés után, a Cruise Night-ra beérkezvén, szinte a kocsiból se tudtam kiszállni, a soproni Farkas Falka két képviselője a kezembe nyomta azt a lézervágott Allen fejet, amit addig csak az ő autóik viseltek. Ők teljesen kiégtek azon, hogy a híddal és tengelycsonkkal ültetett autóm orra közel azonos az övékéhez (nem, nem tettünk alá se telefont, se cigisdobozt), holott azokban airride van. Örültem az ajándéknak, megtiszteltetésnek éreztem... pontosabban éreztük, hiszen Geri is kapott a Silverre, valamint Gegob is Gabibára.


Újabb két hétnek kellett eltelnie, hogy a bambuszpolcról kimásszon a fémdarab, és felkerüljön a méltó helyére. Egy nappal az OT-Expóra tervezett indulás előtt álltunk és az autóban nem ment csak két henger. Ennek ellenére a hiba felderítése helyett, nekiálltunk Allen felpolírozásának, és felfúrásának. Az első oldala tükör lett, a hátuljára pedig Földi Attila aláírása került, aki nélkül tutira nem kaptam volna meg a fejet.
Most pedig a tervezettek ellenére kihagyjuk a soproni találkozót, ahol a teljes falka összegyűlhetne... :/


2012. június 14., csütörtök

Az ördög nem alszik - Devil10


Mióta jobban belecsöppentünk a debreceni össznépi autós életbe látjuk csak, hogy mennyire fontos esemény a környék egyik legnagyobb rendezvénye, a Devil Tuning találkozó. Legyen szó veteránosról, bojlertuning-nagymesterről, vagy a hozzánk hasonló hülyékről, mindenki ekkorra csinosítja ki az autóját, készít rá újdonságokat, csavarja lentebb, stb.


Az idei találkozó számunkra igen korán kezdődött, hiszen Ricsivel már hajnalban ki kellett mennünk területet foglalni, ahol az Ateri-Butolay.Rozsdakupac sátrak és standok, valamint a hozzájuk tartozó autók lesznek majd. Jó helyet fogtunk ki, álltak a sátrak, jöttek az autók. Kétféle autó érkezett a Devilre: Olyan, amit ismertünk, és olyan, amely nem érdekel, mert mindenféle rá nem való cuccot pakoltak üvegszálból és hasonlókból, aminek semmi keresnivalója nincs autón.


Ott volt jó pár vas azok közül, amelyeket már a magazin hasábjain láthattatok, igaz némelyik kicsit másképp. Abucki Zsolti CRX-e kapott egy csokibevonatot, valamint még lentebb került a földhöz (igen az az autó, igen még lentebb), valamint kiegészült egy lengyel társsal, amit majd hamarosan a magazinban láthattok. A Ateri vasai tökéletesen példázzák azt, amit egy autóval csinálni kell: mind gyári, vagy ahhoz közeli, mindegyiken szép kerék van, és mind alacsony. A frissen elkészült P100 csak azért nem csapott tarkón, mert megtette már előző nap a Ford majálison, így ezt a vasat már ismerősként üdvözöltem. Így számomra a legnagyobb álleesést DD BMW-je okozta, hiszen a cápa is alacsonyabb lett pár centivel, ráadásul felkerült rá egy garnitúra, egy számmal nagyobb BBS felni. Tiszta StanceWorks...


Ezeken kívül még a Krazy Kutters autó felett kellett apáskodnunk egészen addig, amíg Balázsék meg nem érkeztek. A hot-rod és a Firebird lepakolása kis dugót okozott, pláne az, amikor ez utóbbit be is indították. Mi persze már hallottuk, de újszülöttnek minden vicc új...


De a többség azért még mindig a bojlerhuszár sajnos, akik inkább flip-flop fényezésre költenek, mint értelmesebb dolgokra. Mindegy, kell ez is, hogy különlegesek lehessünk.
A Devil jó volt, mint mindig. Eláztunk és leizzadtunk, mint mindig, jövőre ugyanott!

Úttalan utakon, avagy kerüld az autópályát!

Az ültetést követően talán mostanra végre összeálló autómmal először kissé szájhuzogatva és izgulva gondoltam bele, hogy nem elég, hogy Balatonfüredig kell mennem, ha már ott vagyunk, még Pécsre is átugrunk vele. Elméletileg ismételten kész volt az autó, de az eddigi utaknak is így indultam neki. A gumik kopottak, ezt tudtam, de úgy voltam vele, hogy majd ha hazaértünk, cserélem őket.

Dél körül indultunk, első célállomásunk Ajka volt, oda kellett érni még sötétedés előtt. Simaliba, az autó szépen ment, nincs semmi gond. Egészen Ceglédig, amikor beértünk a szakadó esőbe, és a Bogár nem csak előre haladt, hanem látszólag indokolatlan oldalirányú mozgást is végzett, csak úgy önszorgalomból. Mivel a négyesen a román kamion gyakoribb vendég, mint kocsmában az alkoholista, így kicsit visszavettem az amúgy sem aszfaltszaggató sebességből.

Végül pedig megálltam a leállósávban. "Itt valami szétesett" - gondoltam, de nem. Felemelve az autót, a kereket levéve minden rendben volt. Ja, a gumi. Hát jól sejtettem, amikor azt mondtam, hogy cserélni kellene, mert valóban inkább hasonlított slickekre. Tudni kell, hogy úgy kaptam őket Schlosser Zolitól a felnivel együtt még 2010 novemberében, hogy neki az év tavaszán kellett volna cserélnie. Cserébe kiment vele Belgiumba a nyáron, majd én is jártam vele másfél év alatt közel tízezer kilométert. 


Időközben elállt az eső, száradt az aszfalt, folytathattuk az utat. Mire odaértünk Ajkára, jött a vihar újra, avagy Mordor támadásra készült, ahogy Gergő fogalmazott. A fotózást a hirtelen jött sötétség miatt buktuk, de két nappal később bepótoltuk. De nem is gond, hiszen legalább még egyszer végigautókázhattunk a Balaton-felvidék elképesztően szép (mondjuk annál szarabb) útjain. Így, Bogárral az egész tónak teljesen más hangulata van. Teljesen más végigmenni a füredi parton, vagy el a tihanyi révig, vagy fel az apátsághoz. Beleszerettem, nincs mit tenni...

Az IMM jó volt, de a részleteket majd a Magazinban olvashatjátok. Vasárnap a programoknak vége lett, mi pedig nagy dilemma előtt álltunk. Pécsre kellene mennünk autókat fotózni, de a négyből kettőt nem szívesen hoznak elő eső esetén. Márpedig azt mondtak hétfőre. Telefonálgatás, egyeztetés, alkudozás után végül úgy döntöttünk, menjünk. Az egyik meteorológiai oldal szerint délután kettőre jön a zuhé, addig letudjuk a két vasat. A négynapos találkozó után kimerülve, este nyolckor már vígan horkoltunk a sátorban a Men in Black II-n.


Úgy is lett, ahogy elterveztük. De előtte még végigmentünk a Dunántúl dombjain, a 61-es, majd 66-os úton, át a Mecseken, egészen Pécsig. Ilyenkor mindig eszembe jut a Verdákban felvetett kérdés, avagy mi a szarnak az autópálya? Aki csak ott nyomja nyélgázon, az kimarad mindabból, amit ezek a kisebb utak tudnak nyújtani. 

A két fotózással végeztünk kettőig, amikor óramű pontossággal jött is az eső. Miután elállt, lefotóztuk a harmadik autót, és egyeztetni kezdtem a negyediket. Ez alatt Gergőék beszélgettek harmadik alanyunk tulajdonosával, s ekkor jött a szokásos "ez a Bogár tényleg nagyon alacsony" párbeszéd (mellesleg egyáltalán nem alacsony, pláne az aznap elsőként fotózott vashoz képest - de erről majd később), és belestek az autó alá. Szerencsére.

Miután letettem a telefont, Gergő némi idegrángással közölte, hogy ezzel nem igen jutunk haza. Hirtelen mindenre gondoltam, és egyszerre nem értettem, hiszen egészen addig hibátlanul üzemelt. Kiderült, hogy a gumik belső oldala, azaz a jelenlegi közel ötcentis futófelületem szálig kopott. Tényleg le kellett volna cserélni. Vakartam a fejem, hogy most vajon mi lesz, hiszen pünkösd hétfőn, egy közepesen használt gumi árával a zsebemben kellett volna keríteni valakit, aki ad egy párat és fel is teszi. Talán először a hasonló helyzetek történetében szerencsénk volt, hiszen a szomszédban éppen gumis műhely működött, és emberünk is ráért. Ráadásul meglepően baráti áron cserélte le két ugyanolyan, ám sokkal jobb állapotúra. Ezúton is köszönöm!


A fotózások után az élményt tetézte, amikor Komlóról nem Pécs fele mentünk fel a 6-osra, hanem Bonyhádig kis, hegyi utakon gurultunk végig. Még a fotózások végén Gergő elkérte a volánt, így ott már ő vezetett, én pedig bámészkodtam. Volt is mit nézni...

Onnan tovább a 6-osra, végig a parton Paksnál, majd Dunaföldvár, Kecskemét és... egy vasúti átkelő, ahol a szokottól eltérő, és annál kicsit nagyobb, csörömpölő csattanás jött az autó elejéből. Ráadásul le se ért az alja. Száz méterrel később egy "baj van, ájjámeg!" után már a bal első kerék mögött matattam, és némi nyomdafestéket nem tűrő monológ közepette - amiben a Magyar Aszfaltútat Taknyoló Barmok Szövetségét méltattam - kivettem a teleszkópot. A letört teleszkóptartóval együtt. Így a torzióra hagyatkozva folytattuk az utat Ceglédig, majd onnan az ismert négyesen, a kretén kamionosok között hazáig. 


Most éppen tervezés alatt áll a futómű új, megerősített teleszkóptartója, mert szar út ide vagy oda, ennek bírnia kell. Az eddigi hasonló hidakban nem volt ilyen probléma, hiszen egyikben se volt teleszkóp, az enyém az első ilyen. Jöhet a matekolás, ti pedig addig pattanjatok be a vasaitokba és autózzatok az országban, hiszen gyönyörű, ideje felfedezni!

A kétszeri Ajkai túra és a tihanyba való kolbászolás miatt 1442 kilométert tettünk meg, mindezt egészen pontosan 6,2 literes fogyasztással, műszaki probléma nélkül (ami volt, azt nem nevezném feltétlenül annak). Az Ajka és Balatofüred közötti szakaszon ért le néhányszor az alja, valamint egyszer Székesfehérváron egy lőároknyi nyomvájúban az egész út során, holott a híd mindössze négy centire van az aszfalttól. Így az "ültetett autó használhatatlan" és a "magyar utakra nem való" hülyeségeket nem nagyon tudom elfogadni. Büszke vagyok a kis szutyokra, egyre jobban szeretem...

2012. június 7., csütörtök

Devil TÍZ, nullahat tíz!

Egy fiatal suhanc álmodott egy nagyot, nevezzük őt Balázsnak. Az autóhifi őrültből tuning butik tulajdonos lett. Ebben semmi érdekes nem lenne, ha a kelet-magyarországi autóbuzikat nem akarná megmozgatni, évről-évre a 'kálvinista Rómába' csábítja azokat a srácokat és lányokat akik benzingőz nélkül elpusztulnának. Ebben sem lenne semmi extra, hiszen szinte minden napra jut egy aprócska márkatalálkozó. Mitől különleges mégis a Devil tali? Balázs nem csak ugatja az autóépítést, hanem barátaival évről évre meglepi a nagyérdeműt valami őrületes dologgal, és itt nem a krómsárkányra és a kamualu vasalódeszkára gondolok, hanem olyan gépekre amik a magunkfajta Rozsdakupac gazdákat is elismerő csettintésre sarkal. És mi debreceni srácok, 10 évvel ezelőtt az első ilyen eseményen tapasztaltuk meg élőben mi is az a 'tuning', az autók egyediesítése. A jubileumi, 10., találkozó alkalmával lesz itt minden, mint a búcsúban, RS-tuning autók, a Magazin hasábjairól ismert Krazy Kutters hot-rod, kompresszoros Firebird, valódi Rozsdakupacok, Kőváry Barna, Valóvilág celebek, szép lányok, nagyszárny, küszöbneon, ki, mire gerjed... Ja és ha nem mondtuk volna nyerhetsz egy Golf GTI-t a belépőddel. Tehát "kocsiba be, ablakot le.." és vasárnap irány a Devil 10!