2013. július 26., péntek

Szeretnéd, ha az autód szerepelne a Magazinban?


Szeretnéd, ha az autód szerepelne a Magazinban? 
Nincs más teendőd, mint három, azaz 3 képet küldeni róla az info@rozsdakupac.hu címre. Szükségünk van egy első, egy hátsó és egy beltér fotóra, valamint a következő adatokra: név, autó típusa és évjárata. A tárgy mezőbe írd be, hogy ROZSDAOLIMPIA. Korhatár: 20 évnél idősebb autók. 
Augusztus 31-ig küldhetitek az autókat, majd pedig egy mappába feltöltve lehet szavazni a legszebbekre, amelyek a szakmai zsűri elé kerülnek. Idén két győztest hirdetünk, egy épített és egy eredeti autót. 
 Mire vársz még? Küldj képet!

2013. július 8., hétfő

Gép forog, ember vigyorog


Élő egyenes adásból közvetítettem az előző bejegyzésben: várom Zoli hívását. Vártam, hogy a fészerből kiásott motorból tényleg igazi, működő jármű váljon. Elméletileg már nem kellett hozzá semmi, csak összerakni és beindítani. Vártam, hogy hívjon, hogy meghalljam a kétütemű egyhengeres pöfögését a nyitott ablakon keresztül.

Végül a telefon csörgött hamarabb, ám a hírek nem voltak felhőtlenek. Ugyan járt a motor, be is lehetett tenni sebességbe, de csúszott a kuplung, és ezért nem lehetett magasabb fordulatra pörgetni a motort, mert nem tudta átvinni a kerékre. Szükség volna új kuplunglamellákra, mert a régiek elfáradtak. Ugyanakkor azt is mondta Zoli, hogy ennek ellenére mentek vele, és lehet motorozni. Mivel péntek délután már úton szerettünk volna lenni, így nem fért volna bele, hogy 5 körül még nekiálljunk szerelni. Úgy döntöttem, hogy mivel működőképes, elviszem így, majd a következő héten szerzek bele lamellákat, és kicseréljük, amikor már nem sürget az idő.

Már lement a nap, amikor a kertvárosi éjszaka csendjében, errefele szokatlan robogást hallottam, így nem kellett megvárnom, hogy a srácok becsöngessenek, már rohantam is ki az ajtó elé. Ott volt a Jawa, készen, működőképesen, a fejéből kiálló, gyújtáskapcsolóként szolgáló százas szeggel, egyenletlenül pöfögve. Rövid beszélgetés után a srácok elbúcsúztak, én pedig nyakamba vettem a kis utcákat, és addig hajtottam a vasat, amíg a benzin tartott.

Ám itt volt egy apró szépséghiba. Ahogy korábban én is tapasztaltam, a benzincsap vagy egyáltalán nem eresztette át a benzint, vagy pedig fosta kifele a gumicső mellé is. És ezt függetlenül attól, hogy nyitott vagy éppen zárt állásban volt-e. Úgy gondoltuk, hogy majd az új tömítőgumi segít a helyzeten, de semmi jótékony hatása nem volt. Így Zoli egy elegáns megoldással egy félliteres palackot rögzített a tank mellé, amely ideiglenesen biztosította a keverékellátást.

Tökéletesen ment. Nem éreztem a csúszó kuplungot. Már csak azért sem, mert gyakorlatlanságom miatt teletojtam a gatyámat, amikor az óra 50 közelébe ért, ezt a sebességet pedig még simán tudta teljesíteni, csúszás nélkül. Hogy mennyit mentem, azt nem tudom, de biztos, hogy a környék összes utcáját bejártam. 

Éjfél körül lehetett, amikor betoltam a garázsba, hatalmas örömmel, hiszen már csak egy benzincsap kellett a boldogságomhoz. Na de azt honnan szerzek egy nap alatt? Gyorsan felnéztem a Vaterára, ahol találtam néhányat, amely Jawaba való. Ám úgy tűnik, hogy Békés megye országunk Jawa-benzincsap-nagyhatalma, hiszen az 5 hirdetésből 4 itt található. Az ötödik Albertirsán volt, amit simán útba lehet ejteni Budapest irányába, így hát egy gyors üzenetváltás után le is ütöttem az alaktrészt.

Péntek 6 körül indultunk el, majd miután fevettük a gyönyörű állapotú benzincsapot, leparkoltunk állandó szállásunk elé a Gellérthegyen, majd úgy gondoltuk, hogy nyugovóra térünk, hiszen másnap korán kellett megérkezzünk a Velodromba. Igen ám, de a szokásos nagy világmegváltás közepette Petivel kitaláltuk, hogy menjünk le, szereljük be és csapjunk egy kört az utcában. Éjfél környékét mutathatta az óra, amikor kivettük a Jawát a buszból és beindítottuk. Azaz csak próbáltuk. Hiába rúgtam rá sokadjára is, nem akart beröffenni úgy, hogy néhány órával az előtt Gergőék még csaptak vele pár kört Debrecenben.

Ha már úgyis a hegyen voltunk, segítségünkre lehetett a lejtő, tolni se kellett, csak ráülni, gurulni és kiengedni a kuplungot. Aminek az lett a vége, hogy egy igen meredek lejtő aljáról tolhattam vissza a kiindulási ponthoz. Nem voltam boldog. Pláne nem azt követően, amikor megtaláltuk a hiba okát: bizonyára a buszban való rázkódástól a saru végéből kicsúszott a kábel, s egy ilyen apró kis semmiségért izzadtam le tetőtől talpig. Visszadugtuk, rúgtam egyet, és már járt is. Gyorsan felpattantunk, és elidultunk, a Citadella irányába. Néhány száz métert követően a motor leállt alattunk, de ezúttal azonnal tudtuk a hiba okát: kifogyott a keverék a palackból. Ezúttal szerencsésebb volt a helyzetünk, mert visszafordulva lefele gurultunk, így tolás nélkül értünk vissza a ház kapuja elé. Még kicseréltük a benzincsapot, majd felmentünk aludni, hiszen már hajnalodott, és nem ártott kicsit pihenni ahhoz, hogy másnap ne essek le a pályáról.

Reggel bekevertük a kannában lévő benzint, bekötöttük a gumicsövet, egy rúgás, és már pöfögött is a Velodrom ideiglenes depójaként szolgáló parkolóban. Kibogoztuk Dani Chappyjét is, majd mint az Easy Riders-ben, egymás mellett hajtottunk be az arénába. Majd hajtottunk ki, hiszen úgy gondoltuk, hogy az a pár tucat méter motorozás az nagyon kevés volt, a pályára pedig csak néhány óra múlva volt lehetőségünk felmenni.


Át az alagúton, és ismét szabadon hajthattuk a vasakat, immáron nyélgázon a Puskás Ferenc Stadiont körülvevő szervízúton. Ekkor sem éreztem, hogy csúszna a kuplung, bár tény, hogy nem foglalkoztam vele túlságosan, csak vigyorogtam, mint tejbetök, és mentünk körbe-körbe, egy hároméves gyerek értelmi színvonalán, akinek az anyukája bedobott egy százast a teszkó bejáratánál lévő mozgós-villogós kisautóba.

Szinte csak akkor értünk vissza, amikor a mi körünk jött, és halálfélelemmel vegyített várakozással, remegő térdekkel ültem a motoron, várva, hogy elinduljunk. Autóval tapasztaltam tavaly, hogy az első két kanyar félelmetes, ám ott legalább tudta az ember, hogy nem fog leesni. Két keréken kicsit másképp festett a helyzet, pláne azzal a rengeteg sok tapasztalattal, amivel rendelkezek. Ennek ellenére nem haltam meg. Sem az első, sem a második kanyarban. A pálya rázott, az óra 50-60 körül mutatott, kívülről csak vigyorogtam, belül pedig telitorokból ordítottam. Bár azt hiszem az élményt leginkább Dani írta le, a lehető legélethűbben, aki utánam következett.

Túléltük. Remegett a karunk, piros volt a tenyerünk a szorítástól, de túléltük. Vártuk a következőt, addig nézelődtünk a Velodromon sorakozó autók között. Ám valahogy az általunk imádott helyszín és az ott lévő járműcsodák sem vették el azt a belül motoszkáló érzést, hogy továbbra is Wyatt és Billy legyünk, így ismét kigurultunk a stadion köré.

Néhány kör után felütötte a fejét az a probléma, amit Zoli két nappal korábban említett: a kuplung csúszni kezdett. 30-cal még tudtam haladni, de a fölött csak a motor pörgött, nem gyorsultunk. E mellett pedig az egyest nem szívesen vette be. Apicsába - gondoltam, majd szomorúan vonszoltam vissza az oválpálya belsejében kialakított parkolóba. Igazán kár, hiszen még volt egy köröm a pályán, amit még szívesen teljesítettem volna. Ekkor Meruk Laci jött és mondta, hogy hagyjam lehűlni, ha nem is lesz olyan, mint reggel volt, minden bizonnyal fogom tudni használni.

Igaza lett, ugyanis egy bő óra múlva, amikor felpattantam, kicsi noszogatást követően bevette az egyest. Nem volt tér ahhoz, hogy kipróbáljam a nagyobb sebességet, így úgy álltam oda a rajthoz, hogy vagy leesek a kanyarban, vagy nem. Ugyanis a szervezők szerint 40 km/órás sebességre van szükség a döntött kanyarban való biztonságos motorozáshoz, ezt pedig csúszó kuplunggal a stadion körül nem tudtam teljesíteni. De ismét csak túléltem. Szépen gyorsult 50-ig, majd a második kanyarba már 60 környékén estem be, immáron a pálya felső részén, a korlát mellett.

A kört követően Gergőék még elvitték a stadion köré, ahol szintén kiválóan teljesített, majd pedig a nap végén felpakoltuk a buszba. Elvégezte feladatát. A hétvége folyamán több, mint 50 kilométert csavartunk bele, ami 26 év állás után szerintem felér egy kisebb csodával. Hogy ne legyen teljes az öröm, a végén valami kosz került a karburátorba, amitől jelenleg nem nagyon akar beindulni, de ezt már bármikor orvosoljuk majd.

Azt mondtam, hogy ha ott lesz a Jawa a Velodromban, akkor többet nem is kívánhatok magamnak. Nem is kívánok, inkább csak megköszönöm azoknak, akik segítettek, hogy ott lehessen, valamint a szervezőknek, hogy a lehetőséget, és - tűnjön apróságnak, de - ismét egy életre szóló élménnyel gazdagítottak.

Az a bizonyos első

Első pillanatokból milliót tapasztalunk az életünk során. Vannak emlékezetesek, ám sok mégis szinte azonnal a feledés homályába merül, hisz őszintén szólva nem nagy teljesítmény először lefejelni a nagyi polcait, vagy ittasan hipertérváltásba kezdeni az utolsó éjszakai járaton. Ellenben megtenni az első métereket a Velodrom Millenáris pályáján örök emlék marad. Szombaton átesetem ezen a tűzkeresztségen, most pedig megpróbálom a lehető legrészletesebben leírni milyen is volt, mit éreztem ez idő alatt:


Start:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Az első kanyar:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Egyenes:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!


Második kanyar:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Cél:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁZTABÜDÖSPICSÁBA!

2013. július 4., csütörtök

Végül csak menni fog?



Pénteken még reménykedve vártam a hétfőt, amikor végre elvihetem a motort szerelőhöz - amiről azóta kiderült, hogy nem Jawa, hanem ČZ, hiszen a hatvanas évek elején különvált a két gyár, és onnantól ČZ-175 néven futottak. Mindig is tudtam, hogy valami fekete mágia lengi körül ezt a Czetka dolgot, de egészen addig csak sejtettem, amíg kedves olvasónk, Tyerjánszki Tamás fel nem világosított. Ám mivel a nagypapámé 1962-es volt, amit még a ČZ-Jawa koprodukcióban készítettek, ezért az egész család Jawázza ezt a motort is, így - ha helytelen is - sanszos, hogy én sem fogok tudni átszokni. Nézzétek el nekem.

Szóval hétfőn kellett volna vinnem szerelőhöz. Ez már sokadik szerelő, akihez nem jutott el a motor, és a sokadik hétfő. Hívtam az embert, erre közölte, hogy nem ér rá, mert izé... Na mondom fasza, így hogy a francba lesz nekem működő motorom szombatra? Kivételesen nem is a szokásos bambaságom miatt alakult úgy a dolog, hogy viszonylag az utolsó pillanatra lett halasztva, most tényleg a szakemberek tologatták az időpontot. Nem tehettem mást, SOS kellett valaki, így a néphez fordultam egy facebook bejegyzés formájában. Jöttek sorban az ajánlások, melyek közül egyet fel is hívtam. A srác szintén készült a Velodromra, nem túl sok ideje volt, de mondta, hogy kedden vigyem át, megnézi. Este azonban jött a hidegzuhany: nincs mivel elvigyem a motort a város másik végére, mert az állandó szállítóeszköz tele van pakolva higiéniai termékekkel. 15 kilométeren át pedig - talán érthető okokból - nem akartam tolni.

Ekkor jött az újabb ajánlás, kiderült, hogy egyik kedves ismerősöm, Nagy Zoli, szabadidejében motorokat szerel. Ugyan leginkább Simsonokban van otthon, de ez se lehet sokkal másabb, vigyem át és megnézi. Ráadásul itt lakik pár utcányira tőlünk. Nagyszerű! Amint szólt, hogy otthon van, már toltam is ki a Jawát a garázsból, és elindultunk.

Elmondtam, hogy mi a baja, aztán otthagytam. Pláne mostanában nagyon ritka, hogy csak úgy leteszem valakinél a járművet (főleg ugye a Bogarat), hogy majd megcsinálja, én meg értemegyek. Szeretek ott lenni, hogy lássam, hogy mit hogyan is kell, érdekel miként áll össze az a valami, ami transzportálja a seggem egyik pontból a másikba. De most nem, most Zoli gondjaira bíztam, és hazasétáltam.

Este már szólt is, hogy összerakta, veszi a sebességet. Ó - mondom - ez ám haladás! Ám még nem mehettem érte, hiszen az elszakított kuplungbovdennel aligha lehetett volna mozgóképessé tenni. Kellett egy másik, de a 175-höz kapható alkatrészek listája igen rövid, míg azért a 250-eshez és a 350-eshez akad a polcokon cucc. A Vaterán találtam, de az az opció kilőve, hiszen ennyi idő alatt nem lehet lebonyolítani az adásvételt. Bementem hát az egyik régi motorokkal foglalkozó debreceni üzletbe, ahol be is bizonyosodott a sejtésem: nincs bovden, csak 350-eshez, és abból is csak egy. Nem baj, egy próbát megér, kőkemény 400 forintba nem halok bele. Vettem még váltóolajat is, hisz a mester azt is kért. Majd miután bedobtam hozzá a szajrét, várakozva jöttem haza, várva az esti hívást, hogy mehetek a Jawáért. 


Hívás nem jött, csak egy üzenet, miszerint megvan az igazi hiba, szaladjak át, ha ráérek. Negyedóra múlva már ott álltam a motor mellett, Zoli pedig a levett fedél mellett mutatta, hogy a kuplung kinyomószerkezetének állítócsavarja ferdén van betekerve a helyére. Ami sajnos azt jelentette, hogy a menetet tönkretette, nem lehet állítani, nem lehet kinyomni a kuplungot. Ráadásul az állítócsavar - ami nem egy ilyen sima valami - vége is letört. Fasza. Szereznem kellett volna egy másikat, de ilyet aztán tényleg honnan?

Vaterán van, de Szegeden, nem jó. Néhány telefon ismerős motorosoknak, semmi. Mi legyen? Este volt, többet akkor nem tehettem. Ma reggel nyakamba vettem a várost, felkerestem az egyik ismert Simson szervízt, hátha ott van. Persze, hogy a szerelő most ment el nyaralni, és majd csak hétfőn lesz otthon... Kicsit kibuktam, de úgy voltam vele, hogy akkor nem számít, megpróbálom a jelenlegi kinyomószerkezetet rendberakni, azaz megjavíttatni a menetet. Elmentem egy közeli esztergályoshoz, aki ugyan nem mondta biztosra, hogy sikerülni fog, a végén sikerült megoldja. A csavar bement a helyére, picit ugyan nehezebben, de gond nélkül be lehetett hajtani. Kaptam tőle csapágygolyót a csavar letört része helyére, szerinte úgy is működni fog a dolog. Nagyszerű, végül mégis csak egyben lesz a motor?

A biztonság kedvéért azért még beszaladtam a motoros boltba, hátha találok olyan csavart, amivel nem kell mókolni. Kaptam is egyet, ám ennek a feje különbözött az enyémétől. Mivel olyan óriási összeg volt ez is, nem gondolkodtam, elhoztam, talán jó lesz. Még mellécsaptam egy zsírúj benzincsap tömítést, hogy még véletlenül se fossa a drága jó üzemanyagot, aztán ezt a kis pakkot is bedobtam Zolinak. Kiagyaltuk, hogy melyik csavar és hogyan kerüljön bele, aztán ismét magára hagytam, hogy befejezze a nagy művet, és a Jawa 26 év állás után, nagyobb változtatások nélkül ismét megtegye az első métereket, önerőből. Most tűkön ülök, és várom Zoli hívását, hogy indulhassak érte...