2015. február 26., csütörtök

Hungarian look, erre számíts, ha olcsó autót veszel


A cápa történetét valahol november végén hagytam abba, szép napfényes fotókkal illusztráltam. Az alapvetésem és elvárásom a vásárláskor ugye az volt, hogy ne lakatolással kelljen kezdeni vásárlás után és nem kell féltős autó. Na ez kicsit változott.

Alapvetően egy egységes fényezésű, jó vonalakkal bíró autót vásároltam. A taknyolások a motortérben látszódtak a tornyok körül, illetve a doblemez azon részén ahova a sárvédőket fogatják. Azért mégiscsak ide kötjük be a futómű egy részét nem kéne úgy hagyni - gondoltam. Egy kicsit be is ázott az első lábtér, egyértelmű, hogy a küszöb eleje, A-oszlop padlólemez találkozásnál el van rohadva. Ott ahol az emelési pontot alakították ki 30 éve, és amik legalább 10, de inkább 15 éve nem léteznek ezeken az autókon.


A november végi rossz idő és némi töltés hiszti miatt úgy gondoltam letámasztom a jószágot, aztán majd lesz valami a télen. A halaszthatatlan adagolófelújítás, némi karosszéria javítás, majd irány májusban Neuschwanstein. Elkezdtem összeszedni az alkatrészeket, majd úgy alakult, hogy nem lenne rossz, ha belátható időn belül megint működne. Így elindult a karosszériajavítás rögös útján. Igyekeztem minden nagyobb munkánál fotózni, ez nem sikerült. Tudtam, hogy az elejével lesz munka bőven, a többi egyáltalán nem vészes, nem volt nagyon törve, küszöb purhabozva stb., de ennyire szar eredményre azért számítottam.



Van egy tézisem. A 80-as években már minden tudás és szakértelem rendelkezésre állt a fejlesztőmérnököknek ahhoz, hogy nagyon jó és megbízható autókat készítsenek. Természetesen van akinek jobban és van akinek rosszabbul ment. Na ezek a rettentő tartós autók egyszer beszivárogtak Magyarországra. A békés nyugat-európai város garázsát elhagyták, hogy kelet-európában falják tovább a kilométereket és a panel parkolóját ékesítsék. Ha a kedvezőbb vám ellenére nem töröttként kerültek Magyarországra, akkor előbb-utóbb elindult a buhera szakkör. Tekintettel arra, hogy minden autóban van egy kis Trabant vagy Lada, így a legtöbb alkatrész a szakemberek szerint csereszabatos, ha mégsem, azzá lehet tenni, így rettenet gányolások mentek végbe. Szerintem egy öregebb autó gatyába rázásának legviccesebb feladatait az adja, hogy ki kell belőle dobni 20-30 évnyi kisipari munkát, majd fel kell újra építeni.


Ezeket a gondolataimat tökéletesen erősíti  meg a cápám. A rettenet rohadásnak egyik oka az őszinte nemtörődömség és a műszakira taknyoljuk össze hozzáállás. A leszaromság ékes példája, a mindig kimarad egy-két csavar, meg a „nemkellezmánide” „jóvanazúgy” autóipari felkiáltások. Így tűnnek el a dobbetétek, apró gumi és műanyagvackok. Többek között ennek köszönhetően egy csomó helyre kerül sár, ahova nem kellene, aztán elrohad a picsába az egész. 

Megtörtént a baj, felüti a fejét a rozsda. Mi jön ilyenkor? Alvázvédőőőő esetleg egy kis folt. No nem ám, hogy kivágják a rozsdás részt, neeem. Foltot tesznek rá, lánggal maszatolnak valamit, hiszen csak műszakira „idéglenesen, mer’ majd restauráljuk úgyis”. Ezek a megoldások annyira ideiglenesek, mint az orosz hadsereg állomásozása Magyarországon. És a sáros sós lé szépen beférkőzik a kezeletlen lemezek közé és jól elrohasztja azt is amivel nem lett volna gond.



Na így járt a cápám is. Mivel hiányzott, illetve rosszul volt illesztve a dobbetét, mely nem engedné a trutyit az A-oszlop tövébe. Ezen felül a torony és a doblemeznél található soklemezes lapolások kezdődő betegségei sem gyári technológiával lettek javítva. Igen folt, láng, tessék-lássék módon alapozó. Arról ne is beszéljünk, hogy az alvázszám érthetetlen módon olyan helyre van beütve, ami sec-perc alatt válik a vasoxid martalékává, ha elhanyagolják. Így lett az én cápám is TSCM tulajdonos valamikor a kétezres években.


A feladat így adott volt, a doblemezt újra kell építeni, küszöb elejét, A oszlop alját javítani, a padlót pótolni. Nem akartam restaurálni, újrafényezni, sárvédőt cserélni, szeretem a 30 éves fényezést, ami 70%-ban meglepően jól viselte az elmúlt 30 évet, amiből 24 évet Magyarországon töltött. Sajnos ez nem jön össze, mert a 2 első sárvédő ott fogyott csak el ahol a karosszériához kell rögzíteni. Azonnal felmerült a teli fény, mint ötlet és megoldás, amitől egyelőre idegenkedek. Mivel az új első sárvédőket úgyis kell fényezni, ahogy a motorháztetőt is, valamint a csomagtérajtót ez tűnne jó megoldásnak. Előbbi egy kisebb koccanás nyomát viseli, míg utóbbi az univerzális szárny kisipari felfogatásának emlékét őrzi, de félek, hogy elvész a lélek belőle. Míg 2-3 éve szín szerint lehetett volna válogatni a bontott jó állapotú elemek közül, most nincs bronzitbeige alkatrész. Szerintem egy kicsit keresek még, addig pedig nyugodtan járok foltos cápával, amint elkészül.


Ja és a karosszérián túl mi változik? Egyelőre semmi. Lindor műhelyben felújították a lengéscsillapítókat, amik kicsit azért keményebbek lettek, Jokka TDI pedig 2 adagolómból készül 1 jót összehozni. Ezen felül csak friss vezérlés, új turbó, pár apróság és irány a nyár. Januárban azt hittem, hogy a frissen beszerzett VDO Tempostat tipusú tempomat beépítése lesz a legnagyobb kihívás, illetve a kerékválasztás a Tuning Showra, de mégsem. Szerencsére látom a fényt az alagút végén, 1-2 hét és a motortér megkapja friss fényezését, a motor az alapos tisztítást és talán március közepén megkezdjük a szezont. És, hogy mikor fog aszfaltot karcolni? Talán idén nem. Nem akarok kompromisszumos megoldást, tudjátok olyan „idéglenesest”

2014. december 21., vasárnap

The legend lives forever


Egy borús vasárnap délután, egy kis hegyi út, nyugalom, béke. Távol a várostól, ahol a madár se jár, csak a szél fúj. És jön egy hang. Egy távoli, idegen, de valahogy mégis ismerős hang, amelytől azonnal eláll a szó, és megremeg a térd. Majd pedig egy hangos tüsszentéssel feltűnik az egyik domb mögül egy forma, amelyet száz közül is felismersz. Vágyod és akarod. Ő egy legenda.

2014. december 3., szerda

Ez volt 2014

AMTS

+ veterános pavilon, lényegesen sokkal jobb felhozatal, komoly színvonal
- azért még akad pár szar, de fölötte elsiklunk

a találkozó gépe: a Loeb Peugeot


EMAT

+ szokásos színvonal, szép autók, motorok, jó hangulat
- szeretjük, nem lehet elszarni

a találkozó gépe: a Sapka BMW, imádom



Autók és kávé 2

+ érdekes autók, jó gondolat, kellemes hangulat
- kevésbé szerencsés helyszín

a találkozó gépe: Toyota Celica



Parkoló Parádé

+ jó gondolat, sok-sok máshol nem látott autó minden korból
- szerettük, nem volt itt hiba kérem

a találkozó gépe: rohadjak meg, a Clio V6 kellene



Tavaszi rajzás

+ kellemes évednyitó, komoly léghűtéses felhozatallal
- azért még vannak páran, akik még mindig nem képesek Bogárral jönni (mondjuk én sem...)

a találkozó gépe: az ikrek Ghiája az kemény így...


Parkoló Parádé 2

+ - ll -    ez egy macskaköröm
-  - ll -    ez is

a találkozó gépe: a hasalós 100-as Skoda



Red Sun Fest

+ tökéletes újrakezdés, sok, különböző verseny, változatos felhozatal
- néhány idióta 1.4-es civices hülye

a találkozó gépe: a Hangyász és az NSX


Oldtimer Premier

+ változatos felhozatal, sok-sok autó
- keveset voltunk kint, az alatt minden tetszett

a találkozó gépe: volt sok, de a hergelt Amazon és az Aaltonen Mini


Retropartyzánok

+ zseniális gondolat és kivitelezés, gyönyörű autók, hihetetlen felhozatal
- semmi, ez zseniális

a találkozó gépe: nekem a Malév-Zsiguli


Devil 12

+ minőségi szervezés, néhány király autó
- a többi autó viszont szörnyű, tanuljatok meg autót építeni baszki, pláne annyi pénzből, amit rálocsoltok

a találkozó gépe: a Fullkontakt Wartburg


Stancefest

+ ha ilyen lenne minden találkozó, akkor egy szavunk nem lehetne
- kevés öreg, hol vagytok?

a találkozó gépe: Dávid Favoritját mindig jó újra látni



Velodrom

+ fényeztük már eleget, nem ok nélkül, mindörökké a legjobb
- az a baleset, de arról nem a szervezők tehetnek

a találkozó gépe: az osztrák verseny-Harley-k



Retro autó-motor találkozó Lakszakállas-Vásárút

+ családias hangulat, sok szép autó, motor, és persze a pizza
- nem tudom, nekem tetszett

a találkozó gépe: az 1000 MBX és az Eclipse



Saturday Night Cruise Hungary

+ 2800 jármű 22 városban, durvák vagytok, köszi!
- néhány hülye, aki reméljük legközelebb otthon marad

a találkozó gépe: hát ezt most passzoljuk, csak a képek alapján több potenciális legjobb autó volt

2014. november 27., csütörtök

Cápatámadás


Megvan, igen újra van cápám! Hogy hogyan és miként az egy kicsit kalandos történet, a vége happy-end, viszont majdnem más tipus szoktatott le a dohányzásról.

Tehát a történet ott ért véget, hogy elhatároztam, egészségesebb életet kívánok élni. Ennek elég sok oka van, nem is mennék bele. A lényeg, hogy csak úgy nem menne a kedvenc káros szenvedélyemtől történő szabadulás, kell a motiváció. Így akartam egy autót, amire igazából nincs szükségem, de minden alakalommal jobb kedvre derít a használata. Van akinek a Vutton Lajcsi táskától áll fel, van akinek a 3D TV-től vagy az aktuális Almás telefontól. Nekem örömöt az öreg, rozsdás autók okozzák.

Így következett pár hét kutatás, gyakorlatilag mindegy milyen autó, csak legyen vas lökhárítója, illetve ne jöjjön szembe minden sarkon. Minden nap mást akartam, amerikai V8-ast, német konzervatívat, virgonc japánt. Egy dologban szinte minden hirdetés azonos volt. Az eladó szerint, ami 30 év feletti az már kis ráfordítással OT-zható. Így nem lett például Subaru 1800-am, ami leánykori nevén Leone volt. Jópofa összkerekes, boxermotoros szedán alján egy nyúlvány némi kocogtatás hatására eltűnt, csak némi purhab és rozsdahalom maradt az aszfalton. A Volvo 480-ast végül nem néztem meg, amit sajnálok kicsit. Volt olyan nap, mikor szinte halott amerikai autót akartam feltámasztani, volt, hogy játszós e30-at akartam, sokkarbival, nagytengellyel, máskor dízel Mercedest vízionáltam airride-dal.


A használtautós portálok összes cápa BMW-s hirdetését ismertem, szinte mindet megnéztem, egyet leszámítva. Ezzel a legnagyobb bajom az univerzális hátsó szárny volt, valamint az, hogy dízel. Az automata váltó miatt kicsiny vágyódást éreztem. No, de úgy döntöttem, hogy munka utána megnézem, hiszen nincs messze, kocsiba be. Alig 10 percet kellett sétálnom a 18. kerületben egy himalájányi fekvőrendőr miatt, amin talán még hósipka is volt, mire elértem a célhoz. 

A kapuban egy szomorú cápa orr, némi alapozóval kezelt motorháztető, girbegurba köténylemezt viselő autó. Viszont a vonalak szépek, első ránézésre nagyon sokat nem is kendácsolták a karosszériát. A tulajdonos minden fontos információval ellátott, közösen szörnyülködtünk a nagyon rozsdás tornyokon, hümmögtem a szakadt bőrbelsőn. Ám ahogyan  indult a 30 éves turbódízel hidegen, az szinte álomszerű volt. A váltó kiválóan vált, az első futómű csak dísznek van, de finom az illata, egységes a fényezése. Nem akartam megvenni, de mégis kellett. Így tettem egy pofátlan ajánlatot, amit a tulajdonos elfogadott, szüksége volt némi forgótőkére. Meglepődtem, nem kicsit, így nem volt mit tenni, hívtam Adát, hogy autót veszünk, ha nincs ellenére. A cápa BMW-nél még örült, a dízel automatánál kevésbé. Megköttetett az üzlet, irány haza.


Írhatnám, hogy azóta boldogan élünk és sose halunk meg, azért ennél árnyaltabb a kép. Kb 4000-5000 km-t tettünk meg közösen augusztus vége óta. Azért csak kb, mert a műszeregység hol működik, hol nem. Mostanában inkább hol nem. Az univerzális hátsószárny rituális lerúgása után, természetesen egy szervízzel kezdtünk és kárfelméréssel. Olajak-szűrők, izzítógyertyák, fék és futómű ellenőrzés. Bár utóbbinak semmi értelme mert az első 5 km után látatlanban megrendeltem minden futóműalkatrészt. Gyakorlatilag Tibi Atya Humbákfalván nem kóvályog ennyit egy alapos kocsmázás után bringával. A porlasztócsúcsokat remekül beállították, mind a 6 egyforma nyomáson nyit, cserébe azóta folyik. Nem pánikolok, ömlik a gázolaj az adagolóból is, így vettem egy bontottat aminek teljes felújítása folyamataban, így úgyis cserések lesznek a csúcsok. Hát az ’Efficient Dynamics’ szlogennek még nem tudunk megfelelni.

Mondjuk összességében nem szar az autó. Jó a karosszériával foglalkozni kell, mert egyszer mintha akarták volna kezelni a torony rozsdásodását, de inkább ne tették volna. A lengőkarok és szilentek már újak, a lengéscsillapítók és rugók közösen lesznek cserélve, mert azért szédülök még benne. Nagyon érdekes, hogy bármikor bele merek ülni, hogy pár száz autópályás kilométert utazzunk, napszemüvegben, rendes zenét hallgatva. Igen utazunk, mert nem az uticél fontos. 

Ja és bár Ada szerint a dízel automata BMW nem autó, az első próbakört követően folyamatosan harcolunk a sofőrülésért, azt hiszem révbe értünk. A Silver Bug után az első autóm aminek garázst bérlek, azt hiszem ez jelent valamit. 2015-ös szezont már tökéletes műszaki állapotban szeretném kezdeni vele és remélem vele látogatjuk meg a festői szépségű Neuschwanstein kastélyt.

A képek minőségét nézzétek el nekem, Binci ugyan lefotózta az autót, de volt olyan balfasz, hogy ki is törölte az összes fotót. Így egyelőre érjétek be ezekkel a telefonnal készültekkel.

2014. november 24., hétfő

Bunkó BMW-s lettem


Ha valaki tavaly ilyenkor azt mondja nekem, hogy mostanra egy R65-ös BMW gazdája leszek, nagy valószínűséggel elküldöm Delphoi-ba, hogy kicsit gyakorolja a jólást, mert igencsak mellélőtt. Nem azért, mert nem szerettem volna, hanem mert olyannyira messze voltam tőle, mint a csipkehímzéstől, a társadalomtudományoktól vagy a kínai konyhától. Annyi különbséggel, hogy míg utóbbiakba a legminimálisabban se kóstoltam bele, addig a motorozásból a Jawa révén már kaptam ízelítőt, és nagyon távlati célként ott lebegett előttem, hogy egyszer majd felhúzom a bőrkabátot és a kesztűt, majd irány a hegyek.


Na és persze a mára igazán kedveltté, sőt talán divatossá vált café racer irányzat egyes példányai csak a formájukat tekintve is igencsak megdobogtatták a szívemet. Majd az ilyen heves kardiológiai megmozdulást követően általában a különböző használt motoros oldalakon találtam magam, és képzeletben már az új ülés formáját terveztem. Általában a Honda CB különböző hengerűrtartalmú modelljei között kutakodtam, majd pedig kiterjesztettem a keresést a Kawasaki, Yamaha és Suzuki hasonló modelljeire. Olcsó, viszonylag nagy méretű, a léghűtéses motor egyszerű és szép, és a 250-400 köbcenti bőven elég arra, hogy a 80-90-es tempóig repítsen. A fölött meg már úgyis fosok.

Majd szépen lassan elkezdtek emelkedni az árak... Ismerős volt, hiszen ugyanez zajlott le a léghűtéses Volkswagenek esetében olyan 8-5 évvel ez előtt. Ajajj, most kellene venni, amíg lehet...

Aztán jött az idei EMAT. Ha café racerről beszélünk, akkor természetesen etalonnak mindig is csak a Tritonok és egyéb brit motorok számítanak, de - habár az eredeti eszmeiséghez és stílushoz semmi köze - a BMW boxereiből is igazán kívánatos motorok készülnek. A nagyobb méret és a fekvő motor oldalra kiálló hengerfejeinek perverz látványa már az interneten fellelhető képek alapján is egyre szimpatikussabbá vált. Különösen azt követően, amikor végre személyesen is találkoztam egy nagyon jól sikerült példánnyal, a Sapka Művek azóta híressé vált café racerével.


Csak hát az ára... A BMW motorok ekkor már messze nem az elérhető kategóriában mozogtak a japánokkal ellentétben. Sokkal inkább egy stílusos, de drága játék a tőlünk nyugatabbra élő, szerencsésebb helyzetben lévők számára. Ám ekkor felfedeztem a mobile.de-n az 1980-82 között gyártott BMW R45-ösöket, amelyek furcsamód sokkal olcsóbbak voltak az azonos korú R65-ösöknél. Hamar tájékoztattak, hogy ennek az oka a nagy testhez passzoló viszonylag gyenge motor, amitől lassú és lomha lesz. Hohó, ez lesz az! 

A nagy tempótól úgyis félek és rövid földi létemet amúgy sem szándékozok egy nagy sebesség miatti zakóval lerövidíteni. Túrázásra amúgy is tökéletesen elég a 450 köbcenti, mondjon bárki bármit, nem halok bele, ha nem tudok olyan nagyon gyorsan előzni. Simán belefér, ha fele annyiért megvehető, mint az R65. Majd az árak látványosan emelkedni kezdtek... De nagyon látványosan, és a motoros szezon végéhez közeledve sem csökkent, sőt.


Ekkor kezdtem el komolyan gondolkodni azon, hogy addig kellene egyet venni, amíg lehet. Hiszen, ha hét évvel ez előtt nem veszem meg a Bogarat, ma már tuti nem lenne, mert annyi pénzt, amennyibe ma kerül egy hasonló korú példány, már biztosan nem fizetnék ki érte. Szóval elkezdtem kicsit komolyabban nézelődni a német piacon.

Majd idén tavasszal egy kedves ismerősöm ajánlotta az egyik barátjának a sógorát, aki egy bukás után megválna a motorjától. Méghozzá egy 1979-es R65-től. Kicsit sérült, de hát úgyis átépítés szerepel a tervek között, és az ormótlan és felesleges alkatrészek egyébként is a kukában (na jó, a polcon) landolnak majd. A motor egy autóval ütközött, az első kerék, a villanyak és a sárvédő sérült, de több szakértő szerint is simán javítható. Az ára nagyon baráti és Marosvásárhely közelebb is van, mint a legközelebbi német város.

Egy gyors telefonos egyeztetés után már úgy nyomtam rá a piros gombra, hogy azon gondolkodtam, miként fogom ezt a motorozást komolyan ellenző családomnak beadagolni, pláne úgy, hogy kölcsön is adják a céges kisbuszt, amivel majd elhozom. Egy kis türelmet kértem az eladótól - amivel nem is volt semmi probléma - majd pár héttel később felkerekedtem, hogy hazavigyem az újabb öreg, rozsdás lomot. 



Miután sikerült leküzdeni a határ túloldalán a 30 kilométeren keresztül földúttá vált főutat, megbírkózni a hegyekkel és a távolsággal, már pakoltuk is fel a 250 kilós monstrumot a raktérbe. A határon még a vámosok erős érdeklődést mutattak a friss szerzemény iránt, végül 16 órával később már otthon gurítottuk le a pincébe a Jawa és Juan 700-as BMW-je mellé (amiben ugyebár ugyanez a motor van, 50 köbcentivel nagyobb kivitelben).

Terveim vannak. Most egy viszonylag hosszabb pihenő vár majd rá, hiszen először a Bogarat szeretném végre befejezni, majd pedig a nyár során annyit használni, amennyit csak lehet. A BMW pedig várja azt a pillanatot, amikor úgy tudok nekiállni, hogy egy olyan szintű motor készülhessen belőle, amilyenekre korábban csöpögtem az interneten keresztül, kompromisszum nélkül. Ami biztos, hogy nem kőkemény café racer lesz, mert a BMW tankhoz nem passzol szerintem a faridom, a csutka kormány pedig állítólag hosszú távon nem kényelmes. Szóval kicsit a brat stílus fele kacsintgatok, de majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő...




2014. szeptember 21., vasárnap

Amikor a 34 lovacska szétszalad...

Volt már néhány viszonylag problémásabb apróság, amit meg kellett oldani az autómon, mióta nálam van, és volt néhány olyan művelet, amivel magamnak csináltam néhány kevésbé unalmas órát, napot. De akkorát mint most még sose szoptam vele. Sejthető volt, hogy nem lesz egyszerű menet, hiszen lehetett tudni, hogy a motor megragadt, és így nem csak egy tömítéskészletet kell majd kicserélni benne. Semmi gond, most tudok komolyabb összeget szánni rá, menjen Merki Pistához, ő a legjobb. Innen jeletkeztem utoljára júniusban.

Aztán lett július, mire a motor tényleg el is jutott Nyíregyházára, így csak a múlt héten kezdődött el a munka rajta. Már komolyan vártam, hogy vadászhassak alkatrészekre, hogy dönteni kelljen két márka között, vagy igazából bármire, ami előrelépés. Aztán jött egy fotó.


Egy kép, amin először nem tudtam, hogy mit kell nézni, hiszen a blokkom volt lefotózva felülről. De Pista fia, Peti elmondta, hogy el van repedve, majd kérdezte, hogy mit csináljunk vele. Ha nagyon akarom a motorszám miatt meg lehet menteni, volt már rá példa, hogy egy hegesztett blokk is kiválóan üzemelt. Mivel nem is láttam a képen a repedést, gondoltam nem lehet olyan nagy, gyógyítsuk meg. Másnap kaptam egy újabb képet, ezúttal oldalról, a lecsupaszított blokkról, amin már tisztán látszott, hogy baj van. De javítható - mondta a mester.


A hidegzuhany másnap érkezett. Peti újabb képeket küldött, amiken már messze nem volt ilyen rózsás a helyzet, sőt. A hajtókar minden irányba elhajolva, eltörve, a hengerdugó csipkésre szaggatva, a blokk belseje pedig olyan, mint amiben kézigránát robbant. Peti is mondta, hogy ez így sajnos menthetetlen.



De ha ez nem lett volna elég, még a főtengely és a vezérműtengely is eltört. Azért van jó hír is, a hengerfejek megúszták az esetet, azokból nem kell újat szerezni. Mert minden másból igen. Ráadásul ezek nem is annyira olcsó dolgok... Csereblokk az van a Merki műhelyben, a vezérműtengelyt és a főtengelyt köszörülnek, az olyan lesz, mint az új. A hajtókarok jók bontottan, de hengerdugók újak kellenek. És ez nem olcsó. Nagyon nem. Eredeti német kettő van, a Mahle és a Kolbenschmidt, Pista az utóbbira esküszik, így az lesz. 


Jelenleg így áll a dolog, várom a következő hírt, történést és nagyon remélem, hogy kellemesebb lesz, mint most. Elgondolkodtam nagyobb motoron is, de tudom, hogy csak szopnék a dupla karbik szinkronjával és utálnám, hogy leeszi a gatyámat. Cserébe mondjuk menne, de az első kanyarban meghalnék ezzel a futóművel. Nem, jó ez az 1.2, a hatliteres fogyasztás és a megbízhatóság.

Remélem, hogy hamarosan elkészül és rakhatjuk bele vissza, mert lassan egy éve annak, hogy megálltunk az autópályán, és már rendesen fáj a szívem, ahogy ott látom a garázsban, ahogy a szomorú, bamba szemeivel tekint ki arra a külvilágra, ahova most nem tud kimenni.0