2014. július 15., kedd

Időutazás



Most az egyszer higgy nekünk és gyere el! Nem fogod megbánni, ezt garantáljuk!

Kipróbálnád?



Két keréken egy négykerekű járműben egy döntött oválpályán?

Tölts fel egy képet Instagramra,
 - amelyet egy korábbi Velodromon készítettél
 - a járműről amellyel az ideire érkezel
 - magadról az összeállított korhű ruhában
 - vagy igazából bármiről ami a rendezvényhez vagy a Rozsdakupachoz köthető

Ne felejtsd el a #Rozsdakupac és a #Velodrom hashtageket, hogy mi is tudjuk, hogy mire neveztél.
Sorsolás: Július 17.
A nyeremény átvehető: Július 19. Velodrom Millenáris, Budapest, Szabó József utca 3.

2014. július 14., hétfő

#20


2014/4







A jövő veteránja - ami a magazinból (sajnos) kimaradt


Az autóiparban az elmúlt évtizedben kialakult egy olyan mértékű formaalkotási szabadság, amelyet utoljára talán a hatvanas években láthattunk. Ám  köszönhetően a sok-sok előírásnak mire piacra kerülnek ezek a járművek, sokat veszítenek a karakterből, és a tanulmányautókra jellemző extrémitásból. Végül pedig ezért olvadnak bele a forgalomba, függetlenül attól, hogy öt vagy tizenöt évvel korábban gyártott autók között áll-e éppen.

A forgalom szürkeségének egyik fő felelőse talán a Toyota, amely legalább annyira semmilyen autókat készít amennyire zseniálisan megbízható a műszaki tartalmuk. De hát ha a Toyota szép és karakteres is lenne, akkor ki venne bármi mást? Néhány kivételtől (Supra, GT86) eltekintve az elmúlt húsz év úgy múlt el a japán cégnél, hogy emlékezetes és sokak által szívből vágyott autót aligha tudtak a forgalomba állítani, csak használati tárgyakat produkáltak. De nincs is ezzel semmi baj, elvégre az autóvásárlók funkcionalitást és megbízhatóságot keresnek.


Ilyen háttérrel talán már önmagában is nagy csoda, hogy 2006-ban megfordult a fejükben a Land Cruiser széria első modelljének, az elpusztíthatatlan FJ40-nek a modern kori újraértelmezése. A feladattal a koreai származású fiatal tervezőt, Jin Won Kimet bízták meg, aki oly módon faragta rá az akkori Land Cruiser alvázára az újraálmodott karosszériát, hogy egyszerre utaljon vissza a kezdetekre, legyen könnyed, fiatalos, de közben robosztus, mint egy Hummer, de mégse árassza azt magából, hogy aki a volánnál ül, az egy tapló
.
Bátran kijelenthetjük, hogy ez sikerült. Hiába a hatalmas méret, simán el tudjuk képzelni, ahogy viszonylag nagyobb sebességgel hasítja a kaliforniai tengerpart homokját egy szörfdeszkával a tetején, utasterében öt huszonéves fiatallal. Majd miután a lőrés méretű első szélvédő és az oldalablakok hiánya miatt nagy nehezen leparkoltak úgy, hogy ne törjenek össze senkit, kikászálódtak a visszafele nyíló, a B-oszlopok teljes hiánya ellenére is igen szűk hátsó ajtókon, boldogan tekintettek vissza az extrém külsejű járműre. Minden bizonnyal valami hasonlót gondolhatott Kim a tervezés folyamán, és talán még nem is sejtette, hogy egyszer valósággá válhat.

Ugyanis az FJ Cruiser névre keresztelt jármű 2007-ben kikerült a piacra. És nem úgy, ahogy a tanulmányautók szoktak, durva módosításokkal, hanem pontosan ugyanúgy, ahogy a tervező először megálmodta. Na jó, az új logót visszacserélték a korábbi egyszerű TOYOTA feliratra, valamint a tanulmányautó inkább látványos mint hasznos mintázatú gumijai helyett rendes utcaiakat kapott, de ezt alig róhatjuk fel nekik, mint érdemi változást.


A cég törzsvásárlói megdöbbenését valahogy úgy képzelhetjük el, mint amikor egy bentlakásos, katolikus leánygimnázium igazgatója strandpapucsban és fürdőgatyában érkezik meg a tanévnyitó ünnepségre. Az FJ Cruiser már az első pillanatban biztosította helyét az egyszer-még-sokat-fog-érni autók listáján, függetlenül minden műszaki tartalomtól. Ugyanis az a külsővel ellentétben nem annyira izgalmas. Ugyanazt a keresztlengőkaros – mellesleg zseniális – futóművet kapta, amelyek a Land Cruiserek alatt teljesítenek szolgálatot, és mindössze egy négyliteres V6-ossal lehetett választani. Ahogy az extralista sem nyúlt hosszúra, mindössze néhány apróságért lehetett külön fizetni.

A tengelytáv viszonylag rövid, a B-oszlop hiánya miatt a karosszéria erősített acélból kellett készüljön, hogy ellenálljon egy esetleges oldalsó ütközésnek. Ezt igen jól oldották meg, hiszen a törésteszteken többnyire a legmagasabb pontszámot érte el a különböző kategóriákban. A doboz forma pedig megköveteli a függőleges (ezáltal igen alacsony és széles) szélvédőt, amely miatt három ablaktörlő gondoskodik a tisztán tartásról.
Estig lehetne sorolni az FJ Cruiser különlegességeit, valamint azokat a bájosan idióta megoldásokat, amelyeket egy nem funkcionálisan, toyotásan precíz mérnök, hanem egy öncélú hülyegyerek dolgozott ki. De ha valakinek első ránézésre nem lenne egyértelmű, hogy egy később értékessé váló autóról van szó, azon már sajnos nem tudunk segíteni.



Ha pedig kedvet kaptál hozzá, akkor még most szaladj be a legközelebbi Toyota szalonba, hiszen az idei évben befejezik a gyártását. Attól nem kell félned, hogy sokat esik az ára, hiszen a használt példányok is 3-4 millió forint körül mozognak, amíg egy hasonló korú Land Cruiser bőven a fele körül jár. De a karosszéria állapotára nem árt vigyázni, mert 30-40 év múlva aligha kapsz majd hozzá javítóelemet…

2014. július 7., hétfő

Ördögi kör

Ördögi körbe kerülni szopás. Elindulunk valahonnan, megyünk a vágyaink után nagy lelkesen, itt-ott becsúszik egy elágazás, de semmi probléma, hisz az az út a helyes. Legalábbis ezt gondoljuk közben. Ilyesmibe kerültem én is a remek Csepelemmel. Utoljára az elkészültéről számoltam be rendesebben, itt az ideje egy újabb helyzetjelentésnek.

Az első és legfontosabb dolog, „neme” lett a bringának, ugyanis határozottan női vonásokkal bír. Összegezve: ritkán működik igazán tökéletesen, de akkor viszont zseniális, rendszeresen megbámulják az utcán, és a sok hülyeség ellenére nem tudok nélküle élni.
Szögezzük le, nem vagyok guru a témában, de talán ez nem nagy tragédia. Lassan egy év alatt háromszor halt meg a hátsó agy, hol a hajtás ment el, hol váratlanul befixált. Na ebből nekem viszonylag hamar elegem lett, holott tudtam, a probléma nem vészes. Mivel a kezdetektől fixit akartam építeni, nem volt nehéz meghozni a döntést a fix fogaskerékről. Flip-flop agy révén csak fel kellett dobni, és minden adott volt a csapatáshoz. Eleinte be voltam szarva, kár tagadni, de hamar megszoktam, és megszerettem az örökhajtást. Ami leginkább boldogsággal töltött el, az a rendszer hibamentessége volt, hisz viszonylag kevés dolog tudott megpusztulni. Mondjuk 2 hajtókarom lett cserés ebben az időszakban, de ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. Sokáig vaciláltam lassulás témakörben, végül lekerült a hátsó fék, hisz azt talán a megvételtől számított első héten használtam, akkor is kétszer. Akkor mondjuk nagyon. Jöttem mentem hát a városban napi szinten, kopott a gumi, fájt a segg, majd később valami más is térdkörnyéken. Eleinte nem zavart a dolog, gondoltam majd elmúlik. Hát nem múlt. Minden egyes lassításkor belenyilallt a fájdalom a jobb térdembe, ami így jelezte, nem támogatja ezt a hajtás fajtát. Így hát puhány voltam, és pár hete felcsaptam egy 18-as racsnis agyat. Azóta megint élvezem a lejtőket, próbálkozom a budai hegyekkel, és a térdem is egy sokkal vidámabb testrész lett.


A másik „jelentősebb” módosítás egy kos kormány feldobása volt. Egy hétvégi napon átugrottam a helyi guruhoz tanácsot kérni, aminek a vége egy 4 órás etap lett a kert végében. A millió lom közül kitúrtuk a megfelelő darabot, kicsit helyrepofoztuk, majd új fékkarokkal feldobtuk a régi helyére. Pesten aztán kapott szép barna bandázst, meg egy polírt, a látvány pedig számomra tökéletes volt. Újabb hetek következtek a nyeregben, az azonban valahogy sehogy sem akart kézre állni. Nem éreztem igazán kézben a bringát a szűkebb helyeken (kocsisor), hegymenetben meg pláne nem volt az igazi. Ez nyilván egyéni probléma, de nekem sehogy sem sikerült átváltanom a kos kormányra. Visszakerült hát az eredeti, ez az igazán nekem való. Hozzá tartozik a teljes képhez az, hogy alapvetően vidékről felvándorolt ember vagyok, így a fővárosi forgalom kicsit ijesztő volt elsőre két keréken. Akkori lakhelyem, a Klinikák környéke ráadásul nem is a kiépített biciklis utakról híres, de még a legközelebbi felfestésig is pár kilométert kell tekerünk. Szerencsére hamar beleszoktam a dolgokba, így a közlekedés nem okozott nagy problémát.

A helyzet tehát az, hogy szeptember óta mentem egy viszonylag nagy kört a Csepellel, közben lelkesen tekertem, és bíztam benne, hogy az a változat jobb lesz mint az előző, de az a helyzet, hogy jó volt az úgy, ahogy anno kigurultam vele először  az Üllőire egy őszi napon, beszarva a pesti forgalomtól.

2014. július 4., péntek

Szerintünk nem akarod kihagyni...


A Velodrom Millenárist évről-évre melegen ajánljuk nektek, mert olyan páratlan élményt nyújt, amelyet sehol máshol nem élhettek át. És ez olyan, amit senki nem hisz el, mindaddig, amíg el nem látogat ide. Elég 5 perc, a látvány, a hangok és az illatok egy életre magukkal ragadnak. Ám mostanra a helyszín bizonytalanná vált, könnyen lehet, hogy az utolsók egyikét rendezik meg idén, így arra biztatunk mindenkit, hogy keressétek elő a nagyszülők régi ruháit, üljetek be az autóba, vonatra, stoppoljatok, biciklizzetek, de legyetek ott, mert ez az élmény a legtávolabbiaknak is 2 órára van, és garantáltan egy életre szól. 

Július 19. Velodrom Millenáris, Budapest.

2014. június 17., kedd

Valami új


Korábban már készítettünk pólókat, ám ott nem volt többről szó, mint néhány mintáról, amelyet Butolay barátunk segítségével el is készítettünk. Ő már akkor is pedzegette, hogy komolyabbat kellene csinálni, mert az igény megvan rá. Csak időnk és energiánk nem volt foglalkozni vele. Ám eljött annak az ideje, hogy most belecsapjunk a lecsóba és megalapítsuk a Rusty's márkát. Egyelőre még csak egy facebook oldal létezik, de dolgozunk a webshopon és a kollekción. Hamarosan jön, addig kövessetek minket!

Egy nagyon népszerűtlen vélemény

Jómagam nem vagyok nagy futball-rajongó, habár amíg kint laktunk Spanyolországban nyomon követtem az ottani bajnokságot, ma már csak felületesen tudom, hogy ki melyik csapatban játszik. Ellenben a világversenyeket szeretem nézni a jó hangulat miatt. A napokban, a foci VB indulásával együtt elárasztották az internetet a szebbnél szebb képek, amelyeken okosabbnál okosabb gondolatok hirdetik a labdarúgás értelmetlenségét, szemben az autósporttal. Addig nincs is probléma, amíg valaki ezt poén szintjén elsüti, de amikor már szinte hitvallássá válik, akkor talán már komoly a gond. Ugyanis ezek az emberek nem gondolkodnak, nem néznek a dolgok mögé, csak okoskodnak...


Tény, hogy a focisták sokat keresnek, sokkal többet, mint azok az emberek, akik sokkal keményebben dolgoznak. Tény, hogy sok olyan sportolónál is többet keresnek (ez főleg itthon igaz), akik sokkal nagyobb eredményeket érnek el, sokkal nagyobb munkával. De erről talán nem ők tehetnek, hiszen ők csak tehetségesek egy olyan sportban, amit a legtöbben szeretnek. Sok embernek okoznak örömet a világon, borzalmasan nagy üzlet az, ami körülöttük forog, aligha az ő hibájuk, ezért kár lenne utálni őket. Ugyanúgy, ahogy a hollywoodi színészeket, a topmodelleket sem utáljuk, holott ők is csilliárdokat keresnek viszonylag könnyű munkával. Kétlem, hogy az ő hibájuk lenne, hogy a tűzoltók fizetése siralmasan alacsony, a probléma máshol gyökerezik, de ez megint más lapra tartozik.


Mindemellett a foci egy olyan sport, ami reményt ad, bárhol játszható és közösséget teremt. Nem kell hozzá semmi, csak egy labda szerű tárgy, és négy kabát/vizesflakon/tégla, ami kapuként szolgál. A világ minden pontján elérhető, teljesen függetlenül az említett terület gazdasági helyzetétől. A foci lehetőséget ad arra, hogy nem túl szerencsés helyre született gyerekek reményt kapjanak egy jobb életre, hogy kitörjenek a nyomorból, és egy labda ügyes terelgetésének köszönhetően kinyíljon előttük a világ, s hogy mikor már befutottak, komoly anyagi támogatást nyújtva ők maguk is segítsék a hasonló sorsú gyerekeket. 

De ha nem is megyünk ilyen messzire, elég csak megnézni a sportpályákat, ahol barátok rúgják a bőrt. Nem tespednek a tévé előtt valami zseniális brazil sorozat, vagy akár a facebook előtt. Persze játék közben minden bizonnyal elküldik egymást a picsába, de utána a sörözés közben már csak vigyorognak az eseten.


Ellenben az autósport? Zseniális dolog, még az elmúlt évek környezettudatos tendenciáinak borzalmai ellenére is. Ordító motorok, csikorgó kerekek, lángoló kipufogók, gumifüst, minden olyan együtt, ami külön-külön is elég ahhoz, hogy furcsa bizsergés fusson végig a gerincünkön. Aligha van férfiember, akit ne hozna lázba valamelyik szakág, de csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy valóban a versenyautó volánja mögé üljenek. Ugyanis amíg a bőrt rúgni bármelyik sulibajnokságban lehet, addig a motorsport világába bekerüléshez nem csak tehetség, hanem sok-sok pénz kell. Először elindulni valami kisebb bajnokságban (drift, rally, pályaverseny, tök mindegy), saját autóval, saját pénzből, szponzorok nélkül, lehetőleg nyerni valamit, hogy komolyabb osztályban lehessen folytatni, ám ekkor már minimális támogatói háttérrel. Ha nagy szerencsénk van, akkor egy országos bajnokságig el lehet jutni, de hol van a nemzetközi mezőny? 

Na ahhoz nem kell más, csak pénz pénz és pénz. Ezzel nincs semmi gond, de néhány igazán kirívó eseten kívül (Michelisz Norbi, pl.) nem nagyon látunk példát arra, hogy egy tehetség pénz nélkül a nemzetközi mezőny közelébe jutna. Holott ki tudja, lehet minden nap elmegyünk az utcán egy potenciális F1, WRC világbajnok mellett. 

De a lényeg nem is ezen van. Mindössze annyi, hogy attól, hogy valaki autós ember, úgy érzi, hogy az autósport a világ közepe, még nem kell fasznak lenni. Attól, hogy nekem a lekváros palacsinta a kedvencem, nem köpködöm azt, aki a paprikás krumplit szereti, és ő sem fogja az én anyámat szidni. Másrészt már iiiiiszonyatosan unalmas a 8525. kép a 2x45 percről és a 22 hülyéről a pályán, szóval legyetek szívesek abbahagyni...

2014. június 16., hétfő

Helyzetjelentés a semmiről

Nem azért nem jelentkezünk mostanában újdonságokkal, mert lusták vagyunk billentyűzetet ragadni, sokkal inkább azért, mert nem igazán történik semmi érdemleges. Mint azt ahogy a legutóbb is elmondtam, hosszas agyalás után úgy döntöttem, hogy nem szedem szét még a Bogarat, hanem szarok az esztétikai hibákra és inkább használom... Ugyan kitűztem a Velodromot (július 19) mint határidőt a befejezésre, ám ez most nem igazán fog sikerülni. Beszéltem Merki Pistával, aki örömmel várja az 1.2-es motort egy teljes restaurálásra, ám ez nem kevés idő, augusztus végét, szeptember elejét mondta nekem bő három héttel ez előtt. Semmi gond, egyszer legyen kész teljesen, mindegy mikor.

Időközben eljutottam odáig, hogy kivegyem a motort, ami várja, hogy - remélhetőleg a napokban - felvegye valami kamion-féle és elvigye Nyíregyházára. Nem kis rutint sikerült már a műveletben szereznem (sajnos), hiszen a szerszámok kipakolásától számolva 20 percen belül a motor a földön feküdt, mellette a kerékre engedett autóval. 

És mi lesz, ha elkészül? Először a műszaki vizsga szigorú szabályainak kell megfeleljen az autó, amihez valószínűleg még egy fékfelújítás és egy futómű visszacsere fog szükségeltetni. Ha pedig már úgyis ki kell emelni, akkor egy ideiglenes stílusváltáson esik át. Hiszen ősszel, ha minden szépen összeáll, tervezünk egy kisebb túrát egy olyan helyre, amit nem lehet a jelenlegi hasmagassággal elérni. Ha pedig már magas, akkor legyen stílusosan magas, egy korabeli rallyautó dekorációját kapja majd meg. Persze jövő tavasszal visszakerül a megfelelő magasságba, sőt! Van is egy ötletem, hogy miként lehetne még egy kicsit lentebb tenni a jelenleginél...


2014. június 15., vasárnap

Hol vagy világszínvonal? - avagy Devil 12

Az idei Devil Tuning Találkozó felhozatalát és a kilátogató autótulajdonosok ízlésvilágát, minőségérzetét mi sem mutatja be jobban, mint az, hogy a Bogár híján, anyukám Peugeot 206-osával látogattam ki, és amikor indulni készültem, egy figura kiugrott elém és megállított, hogy lefotózhassa. Nem mondom, most kapott egy teli polírt az autó, valamint nyáron egy nem gyári felnigarnitúrán gurul (ötküllős, 14-es Enzo, aminek mindössze az a célja, hogy külön felnin legyen a nyári és a téli gumi), de nem mondanám, hogy az a jármű, amelyet egy tuning találkozón észre kellene venni.


De hát a gyári magas, rózsaszín felnis Suzuki, a rozsdás motorháztetős BMW és a matrica tuninggal rácsingosított Civicek tulajdonosai körében az 1.1-es francia városi huttyogó ezek szerint nagy szám... És ez baj. És ez főként ízlésbeli probléma, amin úgy tűnik, hogy az elmúlt évek javuló tendenciája sem volt képes javítani. Még mindig inkább költenek pénzt morcosított motorháztetőre, karbonfóliára és lambo-ajtóra, mint mondjuk egy drága felnire és a 4 centis ültetést eredményező vágott rugó helyett egy értelmes futóműre. Persze jön a kifogás, hogy a pénz... Amit teljes mértékben el is fogadnék, ha nem költenék el ugyanazt az összeget (vagy akár sokkal többet is) a különböző idejemúlt, de semmiképp sem szép megoldásra.


Ahogy a magazin jelenlegi számában, az AMTS beszámolójában megemlítettem, a hazai autóépítés kezdi felvenni a ritmust a nemzetközi szinttel, ám a helyzet az, hogy egyelőre ez csak egy válogatott keresztmetre vonatkozik. És nem is feltétlen azzal van a baj, aki a mai napig használja a mára elavult stílusban épített autóját (hiszen az ő szemében minden bizonnyal még szépnek számít a saját alkotás), hanem azokkal, akik a világot szemellenzővel bámulva, az egyediség jegyében 2014-ben még mindig beépítik a bőrbe csavart monitort a műszerfalba, valamint a kék ledvilágítást az ülések alá.


Persze azt is rengetegszer megkaptuk már, hogy egy találkozón csak a magazinban már megismert autókat fotózzuk újra, de ezen az eseményen többnyire ezek jelentették a felüdülést két érthetetlen spolier között.


El kellene felejteni azt, hogy menő autót csak milliókból lehet építeni (ahogy azt már számtalanszor bemutattuk), és persze azt is, hogy egy komolyabb ültetéssel nem lehet közlekedni. Hiszen 2014 van, ma az autótuning egyértelműen ez az irány, márkától függetlenül, ezt végre el kellene fogadni. Nézzétek csak meg az alábbi videót, majd számoljátok ki, hogy hány fényévnyire vagyunk ettől. (vagy csak 2 hétre? Hisz nemoká jön a Stancefest...)


Egyszóval, hajrá emberek, építsetek rendes autókat, mert csak elhatározás kérdése, és a tietekre is csöpög majd a nép...
Mindemellett a Devilre, mint rendezvényre nem lehetett panaszunk, minden bizonnyal minden kilátogató megkapta azt az élményt, amit keresett. Legyen ez a haverokkal sörözés, a hangnyomásverseny vagy akár a vigyorgó gyerekek fotózása a körhintán.

2014. június 9., hétfő

Corvair


Biztosan vannak a földön sokkal szebb tárgyak, mindenesetre nem sok... Srácok! Itthon is vannak kopott autók, amelyekre csak egy ültetés kell és egy garnitúra szép felni. Ne fényezésen gondolkozzatok, őrizzétek a patinát!







2014. május 6., kedd

Menni vagy meghalni?

Ugyebár ott tartottunk, hogy röpke fél év alatt sikerült a második motoromat is megfőzni, mindössze 90 kilométer alatt - szóval aligha beszélhetünk általam elkövetett hibáról, nemtörődömségből vagy hozzá nem értésből adódó hibáról. Természetesen garancia nincs rá, miért is lenne...

Mivel a műszakim is lejárt, eldöntöttem, hogy akkor most szétborítom, és következik a mindenre kiterjedő teljes restaurálás. Hiszen mikor is kezdjek neki? Majd öt év múlva, amikor talán már a konyhabútort kell csináltatni, vagy esetleg babakocsit kell keresni? Inkább addig kell, amíg nem kell ilyesmire félretennem...

Ugyanis ahhoz, hogy minden rendben legyen az autóval meg kell csinálni az alját, amihez le kell emelni a bódét. Ehhez pedig szét kell vágni az egészet és akkor meg már kompletten ki kellene lakatolni, hogy utána kaphasson egy új fényezést - hiszen ez is ráfér. Számolgattam, és tudtam, hogy sok lesz. És tényleg nagyon sok lett, ami mondjuk nem tántorított el, mert egyszer kell rendesen megcsinálni, és örök életre jó lesz.

Innen mondjuk tényleg gyönyörű még mindig.

Jöttek sorra az ötletek: az olcsó padlólemez nem elég vastag, nem méretpontos, így a drágábbikat kell megvenni. Igen ám, de az meg háromszor annyiba kerül... A lakatolást sem csinálhatja akárki, itt a FIVA a cél, illetve az, hogy a fiam is ezzel az autóval mehessen csajozni, amikor megszerzi a jogsit. Néehéz ügy, rendesen zsebbe kell nyúlni, de hát ráérünk. Kerestem alkatrészeket Amerikából, valamint egy céget aki haza is hozza nekem úgy, hogy az itthoni ár alatt legyen, ám nem rendeltem még meg, úgy gondoltam, hogy költséghatékonyabb lenne mindent egyszerre összeszedni, addig úgyis ráér.

Lelkiekben felkészültem arra, hogy két szezont tutira kihagyok, majd a többiekhez beugrok a találkozókra menet, a többit pedig biciklivel, vagy a telekocsi és a MÁV csodás intézményeivel pótlom. Időközben ugyan kaptam egy fülest egy második gazdás, zöld 1971-es Bogárról, amely némi motorproblémával, különben teljesen gyári állapotban eladó. Ráadásul pont a kertszomszédunk autója amelyet gyerekkoromban igen sokszor láttam. Nyilván megfordult a fejemben, hogy meg kellene venni, amíg a másik készül, és akkor lenne mivel járni... Majd aztán tovább gondolkodtam: ennek is meg kell csinálni a motorját, azután persze kellene ebbe is egy keskeny futómű, valami szép felnivel, na meg ha már a másikban "nem cserélhetek" kormányt annak ritkasága miatt, akkor majd ebbe bele tudom tenni a régóta vágyott Nardit... És itt álltam meg, hiszen az a bizonyos csikó nem kicsit szaladt el. Nem, most legfeljebb egy olyan autó kell, ami fillérekből megvan. Így otthagytam, pedig tényleg jó autó volt - nem olcsó, de a kínálathoz képest mindenképp - nagyon jó áron.

Törött csomagtartó, mélyen karcolt sárvédő, lehorzsolt másik srávédő, több helyen repedő gitt. Ezeket tényleg csak én látom? Tény, hogy nem horror, de ami messziről szép az éppen lehetne közelről is az...

Aztán telt az idő, várva, hogy a pénz gyűljön arra bizonyos amerikai szállítmányra. A Budapest közeli évnyitó találkozók nem követelték meg, hogy feltétlenül autóval kelljen mennem, el tudtam jutni a többiekkel. Közben találtam fényezőt is, illetve embert arra, hogy a motorok eljussanak Nyíregyházára. Minden rendben volt, csak a mocskos anyagiak hiányoztak.

Mindez a mai napig, amikor is meglátogattam az autót a Krazy Kutters udvarán. Éppen Balázzsal beszélgettünk arról, hogy mit és hogyan kellene csinálni, amikor megkérdezte, hogy tulajdonképpen mi a francnak akarom én ezt szétkapni. Próbáltam a fenti érvekkel jönni, amit részben meg is értett, másrészt pedig azt mondta, hogy ő tutira nem piszkálná - legfeljebb nagy motort rakna bele meg airride-ot. Próbáltam érvelni, hogy mi és miért nem tetszik, de azt mondta, hogy ez mind olyan, amit én látok (ő is lát a sajátjain), de senki más. Hagyjam így, műszakiztassam le, és örüljek neki.

És ahogy a Bogár ott lapult portól lepve az udvar végében, a nap lemenő sugara megsütötte, egy pillanatra a Balaton mellé képzeltem magam, na meg azon rengeteg helyek egyikére, amelyekre el szeretnék menni vele. Kissé megdőltek bennem azok a képek, amelyek egy teljesen restaurált autót vizionáltak, és előtérbe kerültek azok, amelyeken egy kevésbé szobor jármű szerepel, amely valahol Európa közepén (vagy éppen nagyon északon - ez most az új hülyeségem) küzd a kilométerekkel, laposan, aljasan, az aszfaltot karcolva. Egy olyan autót, ami kevésbé show autó, viszont minden egyes kilométer élmény vele. Egy olyan autót, amely úgysem fog szétesni még egy darabig és amelyet bármikor szét lehet szedni az elkövetkezendő pár évben is.

Még nem győztem meg magam teljesen, mert a hibák száma kissé zavaró, de ezen utóbbi képzeletbeli képsorozatban egy percig elgyönyörködtem. Biztosan közrejátszik benne a nyár, a mehetnék, de most talán erre billen a mérleg. Viszont ez esetben mihamarabb költözik a motor Nyíregyházára, hogy még idén a lehető legtöbbet tudjunk autózni. Mondjuk a Velodrom mint cél?

2014. április 12., szombat