2012. április 3., kedd

Okos lányok, lambó-ajtó és minimal techno


Ha röviden le akarnám tudni, akkor ennyivel össze lehetne foglalni az elmúlt hétvége eseményeit. Hiszen bármerre mentünk a Carstyling Show-n, egyszerre hatfelől bömbölt különböző ütemre a tuc-tuc, miközben a hangosbemondó próbálta túlharsogni, hiszen a LOW-765 rendszámú autó tulajdonosának sürgősen járművéhez kellett fáradnia. A monoton hangzavartól hamar kialakuló fejfájásunkból csak azok a bájos lányok zökkentettek ki minket, akik lépten-nyomon energiaitalt kínáltak. A harmadik napon már ők se voltak annyira bájosak...


Emlékszem, még valamikor az évezred elején (tehát úgy 14-15 évesen) voltam némiképp belebuzulva a Halálos Iramban című film utóérzeteként, jóval kisebb költségvetésből épített vasakba, majd ahogy telt az idő, az ízlésficammal együtt ezek a vasak is kikoptak az utcákról. Legalábbis azt hittem. Éppen ezért ért meglepetésként, hogy sokan még mindig inkább választják a kétséges végeredménnyel kecsegtető Audi lámpának Opel Calibrába való faragását, Suzukiba lambó-ajtó mókolást és hasonló rettenetes okosságokat. Természetesen itt ízlésről beszélünk, az meg bizonyára nekem nincs...


Vagy mégis? Hiszen azért az A pavilon több száz autója között sikerült néhány olyan autóra bukkanni, amelytől csak azért nem esett le az állam, mert korábban is ismertem őket. Gondolok itt a soproni Farkas Falka két földet karcoló Bogarára, a velünk szemben lévő Retro Car Klub által hozott öreg VW-kre, és persze a Magazinban is bemutatott vasakra. Itt-ott elvétve még bele lehetett futni egy-két ízlésesen megfaragott vasba, vagy olyanokba, ahol a szépség helyett a brutális erő dominált, de sajnos ezek még így is kisebbségben voltak. Tapasztaltabb Tuning Show-ra járók elmondása alapján egyre inkább kezdenek az öreg vasak előtérbe helyeződni itt is, szemben a küszöbneonnal és az üvegszállal. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az előző számunk címlapján szereplő Derby bekerült a Top10-be! Gratulálunk Zolinak! Hajrá-hajrá, építsétek a menő öreg vasakat, legyünk mi többségben jövőre!


Az autóm egy kis technikai gubanc miatt most még magas maradt, ám, ha minden úgy megy, ahogy szeretném, jövő szerdán végre bekerül a keskenyhíd az orrába. A kis csúszásért kárpótolt a csarnokban összetobzódott válogatott idiótákkal való buli, és persze a kedves debreceni ferdeszemű-hívő barátainkkal való világmegváltás a Szimplában. Jó hétvége volt, jövőre remélem újra ott leszünk...


1 megjegyzés: