Szereltünk, hogy szerelhessünk

Bogaram ültetésének folyamata igen régóta húzódik már, - egyesek szerint - mióta megvettem. Először úgy gondoltam, minek is az? Van egy szép öreg autóm, ami tökéletes úgy, ahogy van. Aztán jött a hülyeség, és éreztem, hogy legalább a kerékjárati ívek réseinek különbségét egyenlítsük ki némi orrabuktatással. Rövidített Trabant gátlók kerültek előre, amelyek összehúzták a torziós rugót, s ezáltal nyertünk 6-7 centit. A gyári kerekekkel, az eredeti gumikkal pont jól mutatott.

Később jöttek a BRM felnik, amiktől kicsit tartottam, hiszen sokan mondták: ki fognak lógni. Szerencsére az elől 4,5-ös kerék miatt észrevehetetlen maradt a különbség, hátul pedig az 5,5-esek épp a sárvédő pereméig nyújtották a kereket. Pont jó, olyan Cal-lookos. Ja, csak a motor hiányzik belőle... Ezt pedig végleg a sokadik "ja, aszittem van benne valami nagy motor" beszólás után untam meg. Farkasbőrbe bújt bárány.

Így hát úgy döntöttem, ideje változtatni, és végre értelmesen megültetni az autót, úgy, hogy a közlekedés továbbra is biztonságos maradhasson. Kapóra jöttek a Robitól vásárolt ültetőcsonkok, ám ezek is szélesítenek, kell egy új hídtest, hogy a csere után se egy WTCC autóra hasonlítson a vas, hanem sokkal inkább úgy nézzen ki, ahogy egy levegős VW-nek illik. Gondoltam egy maximum nyolc centivel keskenyebb hídra, amitől a felni és a csonk általi szélesítés eltűnik, meg még egy kicsi, hogy kicsit sokkolja a nem szakértőket.

Ám Robi nem így gondolta. Szólt, hogy van neki polcon egy elkészített, 10 centivel keskenyebb hídja, jó lesz az nekem. Kicsit szívtam a fogam, de elkezdtem nézegetni fotókat olyan autókról, amelyek az azzal közel megegyező 4 collal vannak keskenyítve, és akadt, amelynek kifejezetten jó állása volt, de olyan is, amin soknak éreztem.

Összeszedtem a szükséges alkatrészeket. Lecsiszoltam és lefestettük a bontott lengőkarokat, de Robi tanácsára minden másból újat rendeltem. Elvileg a Carstyling Show egyik eleme lett volna az autó helyszíni ültetése, de bamba voltam az azt megelőző héten, így az utolsó pillanatban fellépő apró gubancot már nem volt idő orvosolni. Így elmaradt a műsor, magasan jött haza a vas.

Csupán annyi volt a gebasz, hogy a lengőkarok nem akartak becsúszni a hídtestbe, mert nagyobbak voltak, mint a tűgörgők. Elszaladtam vele esztergályoshoz, aki kicsit megcsúszva végzett a csiszolásával. Miután kivittem az immár szépen passzoló cumót Norbihoz, ő közölte, hogy igen nehezen, vagy inkább sehogy se fér bele az idejébe, hogy összerakja. Megoldom majd ezt is magamnak, elég ha mondja, hogy mit kell...

Ja, azt hittem. Gyakorlatilag LEGO az egész, de olyan, aminek korosztálya magasabb az általam betöltöttétől. Először szoptam a rugóköteggel, majd szoptam a lengőkarral, végül pedig a változatosság kedvéért: szoptam az ültetőmaggal. Nagy nehezen sikerült összeállítanom az első saját készítésű futóművemet, bár tény, hogy nem teljesen önálló munka volt. Pont annyit segített Norbi, amennyi elég ahhoz, hogy rá merjem bízni az életemet a hídra. Késésben voltam, annyira, hogy tudtam, aznap nem lesz kész.

Bár nem volt más hátra, mint beszerelni. Mint korábban is, az Ateri műhelye sok-sok szeretettel fogadott, hogy közösen jöjjünk rá, miként kell kivenni a régi, majd beszerelni az új futóművet. Túl bonyolult nem lehet, néhány csavart kell kitekerni, aztán vissza, állítólag az egész nem több egy óránál. Annyi volt a bökkenő, hogy a kezdetben egyedül kezdtem neki, hiszen Attila, aki - velem ellentétben - nem csak a fényképező keresőjén keresztül látott már autót, éppen a Yugoból dobálta ki a rugókat. De erről majd később...

Sikerült szétszedni, minden csavar problémamentesen lazult, röpke két-három óra alatt kint is volt a futómű a másik mellett. Ekkor már Robi és Geri is megérkeztek, hiszen az új híd visszaszereléséhez már több ember kellett, ugyanis csak sokadik próbálkozásra csúszott vissza a helyére. Mikor a csavarok a helyükön voltak, meggyőződtünk arról, hogy nem fogom elhagyni a futóművet valahol Poroszló környékén az első kátyúnál, kerékre tettük a vasat.

Furcsa volt. Pont olyan magas, és pont olyan keskeny lett, amilyenre szerettem volna. Tökéletes. Ám a rúdfejekkel akadt némi probléma, bizonyára rossz oldalit küldtek, mert nem lett jó a menet, nem lehetett összerakni. Péntek reggelre megjön. Szuper, akkor a korai indulás tolódik, hisz ekkorra már csak egy futóműállítást terveztem, aztán indulást Pestre, hogy egy-két dolgot még el tudjunk intézni a Cruise Night-ig.

Ha már így alakult, Robi tanácsa ellenére úgy gondoltuk, hogy letesszük az autó seggét is, hogy ne álljon úgy, mint valami üzemkész exkavátor, és hogy ne kelljen a kormány alá hajolnom, ha a kereszteződésben látni akarom a jelzőlámpa színét. Régről derengett, hogy hogyan is kell ezt csinálni, vázoltam Attilának, aki innentől végképp a kezeibe vette az irányítást. Reggel Opel lökhárító mókolással, majd felni polírozással kezdte, végül pedig felváltva rohangált a Yugo és Bogár, de bőven sötétedés után sem lehetett szó se arról, hogy seggberúgott állapotban hagyja el a vas a műhelyt.

Hamar rájöttünk, hogy miként is áll össze a dolog, és röpke két óra alatt néhány ricni elforgatásával újra összeállt az autó valaga. Leengedéskor nem volt szükség tologatásra, hogy a torziók visszaálljanak, hiszen a csempén azonnal szétcsúsztak. Valami "úúúúbaameegaztaakúúúvaaa" vagy hasonló hagyta el a szánkat, mert tényleg nagyon erős lett a terpesztés. Ugyan alacsonyabbra süllyedt, mint gondoltam, de nem tudtam betelni vele. Viszont kicsit ferde maradt. Ati még erősködött, hogy megigazítja, de mivel már fél órája péntek volt, inkább aludni mentünk...

Másnap a mélytorkos orális szex folytatódott. Mert bár megérkezett a jó oldali rúdfej, így elvileg össze lehetett volna szerelni, hogy mehessen a vas. De Murphy megint közbepofázott, és persze nem úgy történtek a dolgok, ahogyan azt elterveztük. A rúdfejek nem mentek bele a kormányműbe, kicsi volt a kúp. Elszaladtunk bontott rúdfejekért, hátha majd azok, de nem, azok még annyira se voltak jók. Szuper. Elvittük esztergályoshoz, ám mielőtt szétfúrta volna a kúpot, jött az infó, létezik nagyobb furatú is belőle, ami kompatibilis, így csak egy bontott vasdarabra van szükségünk.

Beszereztük. Ekkor már bőven elmúlt dél. Ezzel már sikerült összerakni a futóművet, amit még szemre sem sikerült rendesen belőni, így a futóműállítás esetleges elmaradásának gondolatát azonnal lomtárba dobtuk a hülye ötletek mappából. Még egy benzincsövet kellett vadászni a tank és alváz közé, hiszen amikor Lackó meglátta a korábbit, annyit mondott, hogy ki se találjuk, hogy azt visszatesszük. Hozott cserébe egy versenyautóknál használt darabot, az biztosan nem foszlik szét. Zsír. Ennek később lesz jelentősége...

A futóműállítás viszonylag gyorsan ment, hiszen soron kívül fogadtak minket. Nem csak szép, hanem jó is lett. Időközben eszeveszett telefonálgatást folytattam leendő útitársaimmal, hogy már tényleg csak percek kérdése, és indulunk. Te is sejted, hogy nem így lett, igaz?

Mikor végeztünk, és tudott egyenesen menni a vas, elköszöntem az Ateri csapattól, és elindultam összeszedni a cuccomat. Hogy mekkora konfettieső és tűzijáték volt, amiért végre elhúztam a belem, azt a kerítés miatt nem láthattam. Igen ám de a rövid út alatt is éreztem, hogy kissé félrehúz, meg nehezebben megy, mint kellene... Ennyire befolyásolná az ültetés a menetteljesítményt? Ez hülyeség. Az hát. Ahogy kiszálltam, éreztem is, a jól ismert fékszagot.

Vissza az Aterihez, ahol meglepő módon még nyitva állt a kapu előttem, és Ati se küldött el a véreresbe, amiért ismét ott vigyorgok előtte, hogy meg kellene nézni a fékemet. Ez már abszolút nem volt hosszú művelet (pláne a korábbiakhoz képest), így hamarosan vigyorogva indulhattam útnak Budapest irányába. Folytatása következik...