2011. november 13., vasárnap

Csere?

Vannak autók, amik ámulatba ejtenek. Esetenként csak egyes típusok, mint pl. a Lancia Stratos, de a Magazin elindulása óta nem egy konkrét példányba beleszerettem. Így történt ez most is, hiszen a hétvégén egy 1000 kilométeres túrát tettünk azért, hogy néhány igen látványos vasat felkeressünk. Előre tudtuk, hogy erős lesz a felhozatal, hiszen remek autók vártak minket, közöttük egy régi ismerős, a Pepita Skoda is.
Az autót sokszor láttam, mindig is szerettem, de ilyen közelről újra megdobbant valami mélyen lappangó láng (ohh, de romantikus). Aztán mivel a Skoda éppen eladó, valahogy szóba került, hogy mi lenne, ha elcserélnénk szőrébe a Bogaramra. Hirtelen elgondolkodtam, és talán most először egy pillanatra elbizonytalanodtam, hiszen ez a Skoda csak "az a Skoda". Olyan, mint amikor előtted a lehetőség, hogy a házsártos feleségedet leválthatod a Bucimaci magazin címlapján szereplő, mellette kétdiplomás kémiatanárnőre. De aztán rájössz, hogy az asszony az igazi, még akkor is, ha néha racsít, amiért a koszos zoknit a padlón hagyod, vagy mert nem hajtod le a WC ülőkét. Így aztán rájöttem, hogy bármennyire is bejön s Skoda, nem tudnám sajátomnak tekinteni, hisz akárkihez is kerül, ez mindig a Pepita Skoda marad, az enyémhez pedig oly sok remek emlék köt. Ezt mondtam Balázsnak is, bár nekem úgy tűnt, hogy ő se gondolja teljesen komolyan, hogy megválik a 100-astól.
Ja, és bizonyítandó, hogy egy igazi ribanc vagyok, ezen a hétvégén még kétszer lettem szerelmes...

Te elcserélnéd?

4 megjegyzés:

  1. Élve a metaforáddal. Ha te a barnákat szereted és a kerek fenék a gyengéd, megadatik, hogy ilyen párod legyen, jön egy lehetőség, hogy egy szőke bögyösre válts, de az csak kaland, előbb-utóbb hiányozna és bánnád.
    Mint mindenki más, akármelyik oldalon is áll VW( popsis) vagy Skoda (szöszi).
    Én a "popsikat" szeretem, nem cserélnék.

    VálaszTörlés
  2. Honnan tudtad, hogy a barnákat szeretem? :)

    VálaszTörlés
  3. Olivér mondta, mikor megismerkedtem vele személyesen is, a Deviltuningon. :D

    VálaszTörlés
  4. ha nagyon mozgat, vagy valaki mast, eppen tudok egy durvan makulatlan s110-et, homoksargat, szlovak rendszammal eladot. egy kedves nyugdijas ovonenie, gyortol kb 40 km-re van a kocsi, es 600 eur.

    csok, baowah

    VálaszTörlés