2010. október 10., vasárnap

Typ3

...tehát Juan a minap szólt, hogy volna egy eladó Typ3-as, ami neki nagyon tetszik. Tegnap reggel fel is kerekedtünk négyen, hogy Újpesten megtekintsük a kiszemelt példányt. Valamivel korábban érkeztünk, mint a megbeszélt időpont, így volt időnk egy kicsit még "ökörködni" a városban.
A megbeszélt helyre egy garázssorhoz érkeztünk, ahol az eladó már tárt kapukkal várt minket. Kissé úgy érezhettük magunkat, mint amikor valahol Nyugat-Európában feltárul a pajtaajtó benne a rengeteg lom és a mélyén valahol a hibátlanul megkopott öreg perec, ugyanis a garázsban az autó leállítása óta felhalmozódott lom éppen, hogy láttatni engedte a Typ3-ast.
Miután sikerült kipakolnunk mindent (Cadillac kerekek, asztal, porcelán, stb) nehezen bekúszva a többi lomtól kitoltuk a garázs elé az autót. A hirdetés kis képei után csodát nem vártunk, így nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk: Az autó szerkezetileg teljesen egyben van, jelenleg még műszakis, azonban a fényezésen itt-ott lepattogzott a festék. Komolyabb rozsdafoltok-rohadások azonban nincsenek, a kényes pontokon ép az autó. Az alja szintén teljesen rendben van, a belsejében hibátlan a tetőkárpit, és az oldalkárpitok is azok lehetnek egy alapos takarítás után. Az első ülések szintén makulátlan gyári kárpitozásúak, de egy fiatalabb példányból származnak, fehérek és fejtámlásak.
A motor tegnap még nem volt az autóban, hiszen az, a korábban tervezett felújítás miatt már egy szerelőnél várta, hogy eldördüljön a startpisztoly, és elkezdődhessen a szétszedés. Az eladó állítása szerint egy éve még azzal állt be a garázsba, akkor tökéletesen működött. E miatt próbakört most nem tehettünk, és az elektromos rendszert is csak aksiról próbálhattuk ki: ez szintén gond nélkül működött.
Az autó egy tökéletes felújítási alap, de jelen állapotában is évekig használható hobbi célra. Juan még nem döntötte el, hogy a kettő közül melyiket választja, egy azonban bizonyos: holnap vagy holnapután visszamegyünk, és valószínűleg Maresz segítségével betesszük a helyére a motort. Ha valóban hibátlanul működik, akkor lábon jön haza Debrecenbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése