Az első és legfontosabb dolog, „neme” lett a bringának, ugyanis határozottan női vonásokkal bír. Összegezve: ritkán működik igazán tökéletesen, de akkor viszont zseniális, rendszeresen megbámulják az utcán, és a sok hülyeség ellenére nem tudok nélküle élni.
Szögezzük le, nem vagyok guru a témában, de talán ez nem
nagy tragédia. Lassan egy év alatt háromszor halt meg a hátsó agy, hol a hajtás
ment el, hol váratlanul befixált. Na ebből nekem viszonylag hamar elegem lett,
holott tudtam, a probléma nem vészes. Mivel a kezdetektől fixit akartam
építeni, nem volt nehéz meghozni a döntést a fix fogaskerékről. Flip-flop agy
révén csak fel kellett dobni, és minden adott volt a csapatáshoz. Eleinte be
voltam szarva, kár tagadni, de hamar megszoktam, és megszerettem az
örökhajtást. Ami leginkább boldogsággal töltött el, az a rendszer
hibamentessége volt, hisz viszonylag kevés dolog tudott megpusztulni. Mondjuk 2
hajtókarom lett cserés ebben az időszakban, de ilyen apróságokkal nem
foglalkozunk. Sokáig vaciláltam lassulás témakörben, végül lekerült a hátsó fék,
hisz azt talán a megvételtől számított első héten használtam, akkor is kétszer.
Akkor mondjuk nagyon. Jöttem mentem hát a városban napi szinten, kopott a gumi,
fájt a segg, majd később valami más is térdkörnyéken. Eleinte nem zavart a
dolog, gondoltam majd elmúlik. Hát nem múlt. Minden egyes lassításkor belenyilallt
a fájdalom a jobb térdembe, ami így jelezte, nem támogatja ezt a hajtás fajtát.
Így hát puhány voltam, és pár hete felcsaptam egy 18-as racsnis agyat. Azóta
megint élvezem a lejtőket, próbálkozom a budai hegyekkel, és a térdem is egy
sokkal vidámabb testrész lett.
A másik „jelentősebb” módosítás egy kos kormány feldobása
volt. Egy hétvégi napon átugrottam a helyi guruhoz tanácsot kérni, aminek a
vége egy 4 órás etap lett a kert végében. A millió lom közül kitúrtuk a
megfelelő darabot, kicsit helyrepofoztuk, majd új fékkarokkal feldobtuk a régi
helyére. Pesten aztán kapott szép barna bandázst, meg egy polírt, a látvány
pedig számomra tökéletes volt. Újabb hetek következtek a nyeregben, az azonban
valahogy sehogy sem akart kézre állni. Nem éreztem igazán kézben a bringát a
szűkebb helyeken (kocsisor), hegymenetben meg pláne nem volt az igazi. Ez
nyilván egyéni probléma, de nekem sehogy sem sikerült átváltanom a kos kormányra.
Visszakerült hát az eredeti, ez az igazán nekem való. Hozzá tartozik a teljes
képhez az, hogy alapvetően vidékről felvándorolt ember vagyok, így a fővárosi
forgalom kicsit ijesztő volt elsőre két keréken. Akkori lakhelyem, a Klinikák
környéke ráadásul nem is a kiépített biciklis utakról híres, de még a
legközelebbi felfestésig is pár kilométert kell tekerünk. Szerencsére hamar
beleszoktam a dolgokba, így a közlekedés nem okozott nagy problémát.
A helyzet tehát az, hogy szeptember óta mentem egy viszonylag nagy kört a Csepellel, közben lelkesen tekertem, és bíztam benne, hogy az a változat jobb lesz mint az előző, de az a helyzet, hogy jó volt az úgy, ahogy anno kigurultam vele először az Üllőire egy őszi napon, beszarva a pesti forgalomtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése