Nemsokára...

Csak hogy tisztázzuk: nem érzem magam kirekesztettnek, mégis, egy valamiben- egy jó nagy valamiben, majd’ 1000 kilos valamiben- különbözök a többiektől. Nyílt titok, nekem még nincs autóm, míg mindenki másnak a Magazin szerkesztőségében már megvan a saját vasa amivel ide-oda gurulhat kedvére, mint egy szabad madárka. Ez egyrészről nyilván rossz, mert jó lenne már nekem is beszereznem valamit, másrészről viszont sosem volt hátrányom belőle, hiszen a többiek készségesen gondoskodtak arról, hogy mindig legyen egy helyem valamelyik autó ülésén.

Idén már javában zajlanak a találkozók és egyéb események, így nem is a közeli jövő a cél, hanem egy viszonylag távolibb: a következő szezon. Illetve, még az előtt, hogy a szezonra már a saját autómmal ’’debütálhassak”, amit őszintén szólva, alig várok. Itt jön a hatalmas pozitivum, ami a Magazinnal és a többiek tapasztalatából ered: hatalmas a segítség. Rengeteg ötletet, tanácsot adnak nekem, és egyáltalán nem leszek elveszve, amikor majd azon tűnődöm, milyen felnit, honnan, ki lakatolja, milyen módszerrel legyen az ültetés (ó igen, teljesen megfertőztek…), illetve egyáltalán hogy érjem el azt, hogy az a valami, amit csinálok, az egy igényes, szép darab legyen racsingtuning helyett. Szerencsére vegyes a felhozatal, hisz van japán, német, cseh;kicsi, nagy; minden-nap-használós, csak-néha-veszem-elő; sport, családi… Persze majd’ mindenki érvel a sajátja mellett, de nem egyszerű a döntés, hisz habár mindegyiknél megvannak a pro és contra érvek, olyan lelkesedéssel és szeretettel beszélnek az autóikról, hogy lehetetlen azt mondani, hogy az egyik jobb a másiknál. Egyszerűen csak mások. 

Na most, tény ami tény, de lett volna lehetőségem saját autóra az elmúlt pár évben, Nagymamám Polo-jának személyében, de nem kellett. Kár túlragozni, hogy miért nem, de lényegében nem illik hozzám, nincs meg a szikra, nem volt meg az a lelkesedés, hogy én azzal kezdjek valamit. "Csak-azért-hogy-legyen" alapon meg inkább ne legyen, megvárom a Nagy Ő-t. Na de, mi is legyen az? A fiúk baromi szerencsések, szerintem, mert illik hozzájuk az autójuk, és nem csak azért, mert már azzal ismertem meg őket, és nem tudnék mást elképzelni, hanem mert tükrözik őket: a Skoda olyan kis vidám, ’’gyere-menjünk-kirándulni’’ típus, mint Gergő maga, a BMW markáns karakter, a Bogár egyszerű, mint alapvetően Binci is -a legjobb értelemben persze-, a Toyota pedig sokkal több, mint amit kinéznének belőle, vagy amit láttat magából- csak úgy, mint Dani. Sőt, a Silvia ugyanolyan hangos, mint Peti, ha már itt tartunk…

Azt eddig is tudtátok/tudhattátok, aki emlékszik a Rozsdakupachoz-kerülésem miértjére, hogy engem szaros korom óta (igen, tavaly óta, kackackukac) köt valami az autókhoz. Gyerekkori szerelmem egyébként a kötelezően kétcsíkos Dodge Viper volt, de hát, csak kinőttem, na. Azt említettem a legelső írásaim egyikében, hogy nekem "Az" Autó, az a bizonyos '67-es Impala, de ha csak nem nyerem meg a lottót, (vagy házasodok be rövid időn belül valami nagyon jó helyre- valaki esetleg??), veszek egy konkrét parkolóházat neki Budapesten, illetve fektetek be legalább 2 benzinkútba, akkor sajnos erre nem sok esélyem van. Ezen kívül viszont sosem esett arról szó, hogy reálisan, tényleg milyen autókon is gondolkodom, melyik az az irányvonal, amin én el szeretnék indulni- remélhetőleg már a következő szezonban. Szóval halk dobpergést követően, elmondom: japán.

Ez nem kőbevésett, de az eddigi kiszemeltek közül az összes japán volt, pontosan azokért az okokért, amiért Dani és Peti imádják őket: a sűrű lakatolás-igénytől eltekintve a világból is kivisznek, nem fognak otthagyni sehol. Persze tény, hogy ezt nagyon sok más autóról is el lehet mondani, de a külsőség is fontos természetesen, nekem pedig azok azok, amik igazán tetszenek. Ja, és ami az egyik legmeghatározóbb tényező: bukólámpa. Ha kell, inkább várok még egy szezont, de kell a bukólámpa. Kész, végem, imádom, nekem egyszerűen muszáj, hogy legyen, mindenféle apelláta nélkül. És a legjobb, hogy ez egy abszolút elérhető valami, ami a kevésbé különleges autókból is csinál egy olyat, amire onnantól kezdve senki nem mondja azt, hogy ez szar, vagy érdektelen. Még hogy a gyémánt a lányok legjobb barátja... 

Vannak persze konkrét elképzelések, jelenleg a legesélyesebb az egy '90-körüli (több generációval is szemezgetek) Mazda 323F.

Tetszik a formája, tetszik a segge, a mérete abszolút megfelelő lenne arra, amire nekem kell, nem eszi ki az összes Mátyást a pénztárcámból, és persze a bukólámpa. Sajnos még nincs személyes tapasztalatom a típussal, de rövid időn belül szeretnék felkeresni egyet és magam is meggyőződni róla, hogy igen, ez kell nekem. Élménybeszámolóval pedig majd természetesen jelentkezem.

Ui.: Ha van valaki, akinek tulajdonában van egy ilyen autó Budapesten és közvetlen közelében, és megtekinthető és/vagy esetleg ki is próbálható egy nagyon rövidke távon, ne habozzon pötyögni!