VW P125

Annak ellenére, hogy a Bogár volt a világ legtöbb darabszámban eladott népautója, nagyon sok helyen kis, büdös, lenézett valami volt, Magyarországon az előző rendszerben státuszszimbólumnak számított, lévén nyugati autó, nem lehetett akárkinek. Többnyire orvosok, tanárok használták. Igen ám, de amit használnak, az el is romlik, ahogyan azt Murphy nagyon okosan mondotta vala, csak apáink idejében még nem úgy működtek a dolgok, hogy kiguglizták a leglehetetlenebb alkatrészt, és ha kellett, akkor a világ másik feléről, de heteken belül megérkezett. Pláne nem léteztek a maihoz hasonló bogárboltok, ahova elég csak bemenni, vagy akár csak egy telefon, és másnap házhoz hozza a futár az alkatrészt.

Semmi sem volt. Még alkatrész sem. Nem is csoda, így került be a Bogarak műszerfálba a Videoton rádió, az ajtóra a Skoda tükör, és a gyári színkódok helyett a Neolux gyönyörű árnyalatait fújták fel a kerítésfestéshez is csak korlátozottan értő fényezőmesterek. Nem is csoda, hogy a 90-es évekig annyi kókány megoldás született, hiszen bár a rendszerváltáskor a kapuk és a lehetőségek megnyíltak, az igényesség, az ízlés és a megszokás nem változott. Egészen az évezred végéig, illetve a kétezres évek elejéig kellett várni, amíg civilizált formában kapható nem lett minden a levegős Volkswagenekhez.
Éppen ezért az itthon épült autók között nagyon nagyon ritka az olyan, amely ne esett volna át valami korábbi kókányoláson. Nincsenek könnyű helyzetben azok, akik most szeretnének Bogarat venni, mert szinte csak szart lehet kapni, de még talán ők a szerencsésebbek, hiszen azokat a vasakat, amelyeken látszik a hozzá nem értő mókolás, messziről el tudják kerülni.

Én nem voltam ilyen szerencsés. Öt éve vettem egy olyan autót, amely a megjelenése alapján egy kifogástalan veterán, amely hozzáértő, és műkedvelő kezek alatt készült el. Ezt bizonyította azon rengeteg apróság megléte, amely a Standard modelleken másképp volt, mint a DeLuxe-okon - tehát a felújításkor csak hosszas kutatással nézhetett utána a felújítást végző kolléga. Visszafényezte az eredeti színére, meghagyta az eredeti kárpitokat, ergo, az autót hasonló részletességgel restaurálták. Elméletileg.

Néhány zavaró apróság volt csupán. A kárpit színére fújt műszerfal, és 1-2 nem betömött lyuk a bódé, amelyek korábban oda nem való kapcsolók helyéül szolgáltak. Apróságok, amelyeket hamar orvosoltunk. Ugyancsak értetlenül álltam a kiemelt hátsó futómű, és az oda rakott kisebb gumi miatt, ám ezt is visszaültettük gyári állásba, és boldog lehettem. Ekkor vettük észre, hogy az egyik oldali torziófedél alatti gumitömítés Typ3-ba való. Tökéletesen jó Bogárba is, mindössze annyi a különbség, hogy a nagyobb VW-hez való gumiban van egy plusz mélyedés, aminek Typ1 esetén nincs szerepe. Viszont az alkatrész jóval drágább, mint az egyszerű, ami a Bogárba való. A cucc új volt, tehát nem lehetett a szoci rendszer alkatrészhiányára fogni... Ki az a hülye kretén, aki szándékosan fizet többet ugyanazért? De ha nem is fizet többet, miért nem a jót veszi meg bele?

Ez még hagyján. Apróság, ami nem bosszantja az embert, hiszen semmin nem változtat. Ám a mai napomat folyamatos, és igen heves anyázással sikerült eltöltenem, amikor kiderült, hogy a motoromban Nagy Polski (!!!!!) dugattyúk vannak. Igen-igen, tudod, az a lengyel vas, ami Fiat liszensz alapján készült, és kábé annyi köze volt a Volkswagenhez, mint nekem az X-Faktor döntőjéhez.

De ez hogy történt? Nem tudom. Valamelyik okos előző tulajdonos gondolhatta úgy (mivel a motor felújítására 2004-ben került sor, így bizonyára a közvetlen előttem lévő idióta barom), hogy kidobja belőle a picsába az eredeti dugattyúkat (ki tudja, lehet repedt volt, kopott, vagy akármi baja lehetett), és még véletlenül sem fordult meg a fejében, hogy körbenézzen, vagy csak bemenjen a tizenpár kilométerre lévő Bogárboltok vagy műhelyek egyikébe, és vegyen egy szett új, vagy akár bontott dugattyút. Nem, inkább átment Lacibácsihoz, a két sarokkal lentebb lévő hobbibontóshoz, aki egyébként atomreaktort épít használt Ikarus alkatrészekből.

Hősünk vitte magával a blokkot, és próbálgattak. A Simsoné nem volt jó, a Wartburgé sem. A nyugati autók dugattyúja drága volt, de nini! Ott a Polák motorja, az kábé stimmelni fog bele! És így is lett. A méret megegyezett, emberünk adott cserébe Lacibácsinak egy rúd kolbászt, és már vitte is nagy örömmel, hogy hatalmas vagyonokat spórolt meg zseniális elméjével.

Eltelt három év, a Bogár gazdát cserélt, leköltözött hozzám. Ugyan vásárláskor szét lett húzva a blokk, hogy átnézzük a tartalmát, de mivel mindent rendben találtunk, nem ástuk bele jobban magunkat a részletekbe. Ám most, hogy a motor őszi túlmelegedésekor meglágyultak a gyűrűk, kicsit jobban bele kellett kukkantani.

Kivettük a motort, levettük a hengerfejeket, s miután szabadok lettek a dugattyúk, megmértük a gyűrűket, megrendeltük az újakat. Ezek ma reggelre meg is jöttek, szóval még pont elég idő maradt összerakni és betenni, sőt még a holnap déli tervezett indulás előtt egy próbakörre, esetleg kisebb beállításokra is lett volna idő, mielőtt elindulunk a holnap esti Cruise Night-ra Csak a gyűrűk lötyögtek a dugattyún. Értetlenül álltunk előtte, hiszen biztos volt, hogy 2-2-4-es gyűrűszettet rendeltük meg, amely ezekhez kell. Aztán rájöttünk: a dugattyún nem találtunk semmi VW-re, vagy Mahle-re utaló nyomot, csak egy ismeretlen kódot. Néhány telefon után derült ki, hogy igazából ilyen dugattyú a Nagy Polskiban van.

Nem volt ezzel semmi probléma, mert tökéletesen passzol bele, hibátlanul működött, nagyon jól fogyasztott, de azért na... Egy BMW-re teszünk Trabant ajtót, ha a az eredeti leszakad, ahogy Zsigulira se mókoljuk rá a 123-as Merci légszűrőjét, még akkor sem, ha tökéletesen passzol rá. Pláne akkor nem, ha ugyanolyan egyszerűen hozzájutunk az adott típus alkatrészéhez.

Most két lehetőség előtt állok: vagy rendelek egy szett Nagypók gyűrűt, és összerakjuk így a motort, vagy Bogáréra cserélem a dugattyúimat. Szerintem ez utóbbit választom majd, hiszen zavarna a tudat, hogy idegen alkatrész van az autómban. Imádom a P125-öt, sőt talán az egyik legszebb szocialista autónak tartom, de azért mindennek megvan a maga helye...

A Cruise Night így bukta, hiába dolgoztunk az autóval. Őszintén kíváncsi lennék, hogy mi járhatott a kedves előző tulaj fejében, amikor ezt így összerakta, ahogy arra is, hogy a mai nap folyamán hányszor csuklott...