2013. március 9., szombat

Így lepd meg a barátodat... egy autóval

Kis csapatunk magja az elmúlt két évben jóban-rosszban kitartott egymás mellett, a kötelék igen szoros közöttünk, gyakorlatilag a nulláról alkottuk meg azt, ami egy késő őszi délután kipattant a fejünkből. Rengeteg buktató, borzalmasan sok veszekedés tarkította az eltelt időszakot, amely során néhnyan elhagyták a csapatot. De mi, a három hülye ez alatt olyanok lettünk, mint a testvérek. Holott igazából három teljesen különböző figura vagyunk, akiknek - állítom - normális esetben semmi közük nem lenne egymáshoz. 

Éppen ezért összemosódik a munka, a szórakozás, vagy akár a magazintól független, de komoly dolgok megbeszélése. Összemosódik a szerkesztőség is a klubhelységgel, vagy esetenként szórakozóhellyel (remélem az irodaház tulajdonosa nem olvassa e sorokat), nem egyszer végződött már a munkanap egy üveg tokaji termelői bor nyitását követő világmegváltással. Éppen egy ilyen alkalommal történt, hogy Gergőnek hamarabb le kellett lépnie, és a méltán híres debreceni tömegközlekedés igénybevételével jutott el hazáig, közel 10 kilométerre a szerkesztőségből. 

Gyuri első autóját közel hat éve vásárolta, azóta pedig kb. húsz vasat fogyasztott el... emlékszek olyanra is, hogy öt jármű (igazából négy és fél) állt a kertjük előtt. Jómagam ugyebár több, mint öt éve vettem meg a Bogaram, Gergőnek azonban még - különböző okok miatt - még nem sikerült autót vennie. Ez még a kisebb baj lett volna, ám a kilátások se voltak túl biztatóak a közeljövőben.

Azon az estén Gyurival még maradtunk egy ideig, és nagyon sok dologról szó esett, majd végül felvetette, hogy mi lenne, ha összedobnánk Gergőnek egy autóra, hiszen rengeteget gürizik érte, de valahogy soha nem jön össze neki. Ugyan félretett pénzemből az ősszel megolvadt gyűrűjű, szétesett dinamójú Bogaramat szerettem volna a szezon kezdetére rendesen helyrehozni... Sebaj, akkor az ráér, most vegyünk Gergőnek autót!


Az éjszaka gyakran megváltoztatja a gondolatokat, így másnap délelőtt összecsörögtünk Gyurival, hogy továbbra is komolyan gondoljuk-e az előző este megbeszélteket. Mivel mindketten helyeseltünk, így elkezdődött a keresés: krómlökhárítós, kúposfelnis Kispolskit kell találni, ugyanis ez Gergő szíve vágya, és persze mindezt lehetőleg nem túl elrugaszkodott áron.

Vázoltuk az elképzelést Gergő barátnőjének, Briginek is, aki biztosított minket teljes támogatásáról. Körbetelefonáltuk az ismerősöket, elsősorban KG-t és KeMát zaklattam szinte naponta, hogy van-e valami értelmes példány. Mindössze egyet találtunk, azt is Balassagyarmaton. Egy látszólag gyári, kicsit megviselt, de elméletileg gyári fényű, sárga, hibátlan belsejű 1979-es Polski volt, meglepően jó áron. Ment a telefon, az autó megvolt, ám a lapzárta miatt csak néhány nappal későbbre tudtunk volna elmenni. Addig eladták. Mint utólag kiderült, annyira nem gond, hiszen az autó alja gyakorlatilag nem létezett.

Értelmes eladó autó hiányában néhány napra megtört a lendület, majd pedig szinte az egészet keresztültörte Gergőnek az a kijelentése, hogy mostanában éppen azon gondolkozik: nem is biztos abban, hogy Polskit szeretne. Gyurival ekkor nagyon csúnyán néztünk egymásra, gondolatban mindenféle olyan helyre küldtük el Gergőt, ahol februárban is tangapapucsban lehet járni.

Egy teljes hétig kutakodtunk Kispókok után, de semmi. Vagy rossz, vagy túl fiatal, vagy túl drága volt mindegyik, amelyik pedig minden tekintetben megfelelt, az elkelt, mire felhívtuk. Végül pedig egy sokadik telefon után úgy döntöttünk, hogy innentől alternatívan értelmezzük Gergő "nem tudom, hogy Polskit szeretnék-e" kijelentését, azaz, onnantól bármilyen autó szóba jöhetett...

Ez talán még jobban megnehezítette a dolgunkat, hiszen kicsit a bőség borzalmas zavarában találtuk magunkat. Azaz nagyon sok, nagyon rossz autó hirdetését kellett végignéznünk. Külföldi papíros, lejárt műszakis, fossárohadt, hibás, okmány nélküli, összetaknyolt vasak tömkelegét néztük meg, várva arra, hogy valami különleges vas leessen elénk a mennyből. Lancia Y és szép Fiat Panda nem voltak, Wartburgból nem találtunk szépet, a Moszkvics és a Nagy Polski sokat fogyaszt, a Golfból és Civicből csak szarrágyilkoltak voltak, Honda Jazzt egyet találtunk, hibásan, stb, stb. A lista hosszú...

Már nem emlékszem, hogy milyen keresési feltételek megadásával dobott ki a kereső egy ismerős vasat. A barna Skoda 105-öt akkor nyálaztuk körbe, amikor a 11. számba fotóztuk a ...kő kóla? rovatot, ugyanis az autó itt volt a debreceni Skoda szalonban. Az ára meglepően jó volt, ám a forgalomból ideiglenesen kivonták. Segáz, egy műszaki és gurulhat.


Brigi mondvacsinált indokkal villámgyorsan megérdeklődte Gergőtől, hogy szereti-e a csehszlovákok remekműveit - így talán nem volt annyira feltűnő. Miután megtudtuk, hogy szép autónak tartja, bátran indultunk el Gyurival megtekinteni a vasat. Szép volt, akár csak két hónappal korábban, mindössze két apró sérülést találtunk a fényezésen, valamit a lökhárítók és a gumik szorultak cserére. De a meghirdetett ár tökéletes volt... mindaddig amíg meg nem tudtuk, hogy nem ideiglenesen, hanem véglegesen lett kivonva a forgalomból, azaz csak muzeális minősítéssel kaphat újra rendszámot. Ahhoz pedig foglalkozni kellett volna az autóval, kiváltképp, hogy a bizottság tagjai a keleti vasak esetében sokkal szőrszálhasogatóbb, szigorúbbak. Otthagytuk.

Gyuri ekkor már vörös fejjel ült le a számítógép elé, majd még vörösebbel állt fel, amikor ismét sikertelenül néztük végig az összes hirdetést.

Még aznap megjött a mentőangyal Bíró Gábor személyében, aki egy általa szervezett rendezvénnyel kapcsolatban hívott fel. Mivel ő igen régóta mozog olyan veterános körökben, ahol nem milliomosok beszélgetnek a befektetési célból vásárolt Ferrarikról, gondoltam megkérdezem, hátha tud valami eladó autót megfizethető áron. Tudott. Ott Szerencsen, egy ismerős öreg bácsi szeretett volna megválni - elvileg - 1981-es, műszakis 120-as Skodájától, amelyben 34000 kilométer van, kis javításoktól eltekintve gyári fehér a színe, és makulátlan a belseje. Mivel már tudtuk, hogy Gergő szereti a Skodákat, meg mert Gyur közölte, hogy leszarja, hogy mit szeret, örülni fog neki, megbeszéltük, hogy másnap (tegnapelőtt) indulunk megnézni. 

Elintéztük, hogy Gergő a szerkesztőségben legyen, mi pedig mondvacsinált indokkal leléptünk, hogy majd visszajövünk. Felvettük Brigit, és elindultunk Szerencsre úgy, hogy ha képes a saját lábán közelekedni az autó, és nem esünk ki az alján, akkor elhozzuk.

Kicsit betojtunk, amikor a megbeszélt időpontban a tulajdonos nem vette fel a telefonját, de pár perccel később megjelent egy fehér Skoda a parkolóban. Ekkor már láttuk, hogy biztosan nem '81-es, de Gyuri kijelentette, hogy van olyan szép, hogy elhozzuk. A megnézés nem tartott sokáig, az eladó nagyon korrekt módon megmutogatta az autó hibáit, hogy hogy és miért lett belejavítva a fényezésébe, hogy az ékszíj visít, de azon kívül rendben van az autó. Néhány éve esett át egy kényszerű motorfelújításon, és valójában 1989-es. Az autó átment a "kling-teszten" (lásd: alant az annyira nem publikus, közel egy éves homevideó egy vállalható részletében), majd Gyuri még csapott vele egy gyors kört, amolyan "legyen meg ez is, hisz hozzátartozik" jelleggel, majd elindultunk, hogy a papirokat rendezzük.


Persze ehhez szükség volt Gergő adataira, számaira, amelyeket csak tőle tudhattunk meg, ezért Gyuri felhívta, hogy "baj van". Azon túl, hogy mindent bediktált, megtudtuk, hogy türelmetlenül vár minket a szerkesztőségben, és mivel közepesen ideges volt a "baj" miatt, egy percig sem gondol arra, hogy az egész csak átverés.

Végül elindultunk. A Skoda gyönyörűen járt, az ékszíj visításától eltekintve gyönyörűen járt a motor, bár olykor be-bedadogott, valamint nem volt alapjárat, amitől a lakott területeken történő közlekedés kimondottan izgalmassá vált. A hazaúton még Brigi felhívta egyszer, hogy megbizonyosodjon, hogy ott van-e, majd pedig kiagyaltuk, hogy miként adjuk át neki az ajándékot.

Elmúlt nyolc, mire megérkeztünk az irodaház kapuja elé, ahol én gyorsan felszaladtam, mert "le kellett vinnem egy számlát Gyurinak, akivel épp az ajtóban találkoztam, és rohan tovább". Miután megkérdeztem, hogy velem tart-e, a lépcsőn már vigyorogva hallgattam a puffogását, hogy "minek fizetjük az ügyvédet, a könyvelőt meg mindenki mást, ha nem képes tisztességesen elvégezni a dolgát". Mikor kiértünk az épület elé, Gyuri ott állt az autó mellett, és kénytelen volt végighallgatni egy hasonló  monológot, amiből az se zökkentette ki, hogy megjelent a háta mögött Brigi, akinek abszolút semmi keresnivalója nem volt a város másik szélén lévő irodaháznál.

Rövid időhúzás után Gyurinak "mennie kellett, ezért elköszönt", ám kézfogáskor a kulcs a kezében volt. Gergő nézett, mint akivel közölték, hogy a tyúk volt előbb, majd pedig, miután a fejében lévő rozsdás fogaskerekek és eloxidálódott vezetékek lassan beindultak, sikerült összeraknia a dolgokat. Ám örömét első pillanatban talán nem a legmegszokottabb módon fejezte ki, ugyanis a száját az indokolatlan "na elmentek a picsába" kifejezés hagyta el, ami után mi már tudtuk, hogy jó üzletet kötöttünk, és nem lesz baj, hogy a Bogár csak jóval később fog gurulni...


Innentől Gergő vigyorgott, mi pedig sorra elmeséltük, hogy hol, ki és hogyan verte át. De hogy az egészet láthassa, készítettünk róla egy párperces filmet is, hogy ő is (és persze ti is) lássa, miként vásároltuk meg neki élete első autóját.

Minden bizonnyal Gergő majd beszámol ő is az ő szemszögéből, addig is íme az az SMS, amelyet aznap éjszaka, félálomban kaptam tőle, első reakciójához hasonló választékossággal megfogalmazva:

Haza értem, még mindig vigyorgok :) Basszátok meg, imádlak titeket :)

1 megjegyzés: