2013. március 13., szerda

Belecsaptunk


Ahogy az lenni szokott, a tavasz első sugarai előcsalják a veterán és hobbiautósokat a garázsaikból. Kitolják a fényre a tél viszontagságaitól féltve óvott vasaikat, és elkezdik a felkészülést a szezonra. Hát mi is hozzáláttunk.

Bincinek tavaly év végén akadt némi problémája a motorjával, de hogy mekkora a baj egészen egy ékszíjcseréig nem lehetett biztosan tudni. Ott viszont kiderült, hogy bizony nagy generálra lesz szükség, ha azt szeretné, hogy ismét doromboljon a boxer a Bogárban. Szakszerű segítséget Balczó Robi barátunk nyújtott a blokk kiszereléséhez, és szétbontásához, ami közel 3 órát vett igénybe. Nem tudom, hogy ez profi csapatoknál mennyi időbe telik, de szerintem marha jól dolgoztak a srácok, amikor nem kontárkodtam a kezük alatt. A lényeg, hogy holnap már meg is kezdődhet a felújítás, így ha minden jól megy, akkor az április 5-i Cruise Nightra már járóképes lesz az autó. Illetve Robi szerint, nincs az az isten, hogy addigra ne guruljon. Hogy mit kell javítani, kicserélni, megmókolni, arról Binci majd megemlékezik egy külön bejegyzésben, mert ha megnyúznak sem emlékszem, hogy mi mindenről volt szó. Ami megmaradt, hogy Robi elég sokat szentségelt, mondván a korábbi tulaj milyen undorító kókányolást végzett. Ja, ami biztos, dinamóból újat kap a Bogár. További részletekért keressétek Bincit.


Ami engem illet, mivel délután lógott az eső lába, így végül úgy döntöttem, hogy hagyom a samponos mosást és a polírozást a jövő hétre, amikor már a meteorológia is jó időt jósol. A megérzésem pedig bejött, ugyanis kisvártatva megérkezett az égi áldás. Végül is, ha úgy nézzük, akkor le lett mosva.

Szóval inkább fordítok némi figyelmet a beltérre. Kiszedtem a lábtérben található gumiszőnyegeket, és jó alaposan lecsutakoltam őket. Ebben később az eső is komoly segítséget jelentett. Aztán a műanyag elemeket – gyakorlatilag az üléseken kívül mindent – áttörölgettem babapopsitörlővel, ami azért brutális cucc, mert a 24 év alatt odagyógyult olajos-zsíros szmötyi kivételével tényleg mindent leszedett. Az anyósülés felőli ajtón volt egy kábé 2 centi hosszú piros csík – fénykorában karcolás lehetett. Na, ezt semmi pillanat alatt lekapta a popsitörlő. Szóval kezdek aggódni szegény babák testi épsége miatt.

Sikerült eléggé belemerülnöm a kozmetikázásba. Binci többször nevezett megszállottnak, és orvosi látleletet szeretett volna látni az elmeállapotomat illetően. Istenem, kicsit rend/tisztaságmániás vagyok. Van ez így.


A nap zárásaként lekaptuk a kalaptartót. Ugyanis az előző tulaj unokája úgy érezte, hogy a Skodába beszerelt gyári hifiszterejó rendszer nem kielégítő, így sikerült felfúrnia négy-négy csavar segítségével a kalaptartóra két cipős doboz méretű hangfalat. Hát ezeket kidobtuk a picsába. Megy vissza bele a gyári cucc (meg persze kell majd egy új kalaptartó, ami nincs 8 helyen átfúrva) – koncertélményért pedig inkább majd kilátogatok valamelyik nyári fesztiválra. Autóba amúgy sincs értelme brutális hangrendszereket építeni, mert sosem fog úgy szólni. Valami furcsa okból kifolyólag a motor hangja mindig bele fog duruzsolni a kedvenc szintipop nótánkba. De, ha mégse, akkor meg az lesz a baj, hogy nem halljuk a hengerek morajlását. Ez az ördögi kör.

Szóval Lujzika drága elkezdett szépülni, bár szerintem még legalább 4-5 délután suvickolásra lesz szükség ahhoz, hogy eléggé tisztának lássam. Szóval folyt. köv. hamarosan.

7 megjegyzés:

  1. Megszállottak vagytok... :)

    Abban egyetértünk, hogy a kociba felesleges a komolyabb hangcucc. Egy (öreg) motor mormogásánál semmifélemuzik sem lehet jobb.

    Mióta a "vén" dízel Astra-val járok, alig néhány alkalmommal kapcsoltam be a gyári CAR300-at. A motor kerregése jobban tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a Škodához, szuper kis gépek ezek. Sajnos elterjedt róluk egy-két baromság (forralja a vizet, táncol az eleje, sokat fogyaszt, stb), pedig megfelelő karbantartással és némi odafigyeléssel a világból is kimennek. Persze gyakrabban kell szemrevételezni a folyadékszinteket (és mindig lesni a Stauffer sapkát!! :) ) de engem még nem hagyott ott besült szeleppel sem az úton :) További jó Škodás kilométereket,
    Egy Škoda 120 tulaj :) - http://kepfeltoltes.hu/view/130314/580138_415772291776668_300250039_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  4. Egy keres,az aprilis 5 cruise night meilyk varosban lesz? Es mibol all?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Budapesten lesz, és egy léghűtéses Volkswageneknek tartott évadnyitó esti találkozó.

      Törlés
  5. Ok koszi az infot! Sajnos messze van tollunk,es nincs leghuteses auto a csaladban.

    VálaszTörlés
  6. Nekem sem ártana már nekiállnom a Swiftemnek, ha azt szeretném, hogy jól nézzen ki, amikor megjön a rendes tavasz végre. :-)

    Tervek vannak egy-két további módosításra is, de idő és pénz is kellene hozzá...

    VálaszTörlés