Persze-persze, a nyári szezon minden
hétvégéjáre akad egy-egy kisebb-nagyobb találkozó valahol az
országban. Márkatalálkozók, kiállítások, otthon kendácsolt
bokorugró tuningautók összeröffenése és egyéb események,
amelyek több-kevesebb látogatót vonzanak, ám ilyen, ami most
Balatonfüreden készül, még nem volt soha.
42 magyar Mini
jelent meg a 2010-es világtalálkozón, ahol a mechanikus AC
pumpával, tankból csapolt pálinka (ez tényleg így volt, nem én
találom ki) meggyőzte a zsűrit, és hazánk fiainak kezeibe adták
a kulcsot, azaz a 2012-es International Mini Meeting rendezésének
jogát. Ígéretet tettek arra, hogy a helyszín egy háromcsillagos
kemping lesz Balatonfüreden, a sör pedig 1€-ba fog kerülni, s
mivel ez az ígéret nem abból a nagy kupolás épületből jött,
ott a Duna partján, így be is tartották.
Most pedig eljött az idő, a
világtalálkozó egy hét múlva rajtol! Rengeteg Mini érkezik, s
mivel nem csak nagyzolni akarnak a „világtalálkozó” névvel,
így tényleg mindenhonnan érkeznek majd hozzánk a brit kisautó
rajongói.
Ilyen nem lesz több, ezt most kell
látni! A találkozó jövő csütörtökön rajtol, a közönségnek
pedig a szombati napon, azaz május 26-án tárják ki a kapukat. Ha
olyat akarsz látni, amilyet még sose, akkor azt javasoljuk, hogy
pattanjatok be a dízel Golfba a haverokkal, és a bekamuzott
háromliteres fogyasztással guruljatok el a Balcsira! Mi végig ott
leszünk, fotózunk, filmezünk, nyálat csorgatunk, és majd
irkálunk is nektek. Nem, bocs, nem írunk semmit, mert teljesen
felesleges, hiszen mindenki ott lesz... nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése