Velodrom

Miután három órát bolyongtunk a félig lezárt Budapesten, vagy ültünk a dugóban, megérkeztünk a Velodromra. Mondták mindig, hogy a tavaszi is jó volt, de hogy ennyire... Ahogy a lelátó tetején megálltunk, földbe gyökerezett a lábunk. A pálya közepén jó néhány olyan autó sorakozott, amelyet még fotón is ritkán látni, nem hogy testközelből, kordon nélkül, pláne nem menet közben egy versenypályán. Mert bár nem volt a szó szoros értelmében versengésről szó, a hangulat abszolút erről árulkodott.

 Az első órában földbegyökerezett a lábunk, Gegob is csak tanácstalanul kikerekedett szemekkel vigyorgott, kérdezvén, hogy "most itt mit fotózzak, itt annyi minden van". Nem tudtam okos választ adni rá, sőt, mikorra ő már elkezdte a munkát, én továbbra is csámpás lábakkal és tátott szájjal néztem körbe magamon, sokszor emlegetett jelmondatomat hangoztatva: "ilyen a világon nincs".

És mondják, hogy a veteránosok - pláne a felső réteg - sznobok, de azt kell mondjuk, hogy ez abszolút nem igaz. Pl. nekünk, suhancoknak is sikerült bő órán keresztül beszélgetnünk a Festetics Maserati 8CM versenyautó svájci gazdájával. Ezen kívül persze sikerült szorosabbra fűzni a kapcsolatot a Totalcar és a Rozsdakupac között, többek között Winklerrel és Karottával is sikerült beszélgetni.

A Velodromról bővebb információ és képek a Rozsdakupac 4. számában. És ha már a Totalcart említettem, akkoraz ő szavaikkal élve: Hiába élt, aki nem volt ott. Ez maga volt a mennyország. Sose legyen rosszabb hétvégénk, még úgy se, hogy úgy érzem magam, mint a mosott szar, összesen 7 óra alvás után. Jövő héten az Oldtimer Youngtimer Fesztiválon folytatjuk...