2011. szeptember 8., csütörtök

Idegen vizeken

Tegnap idegen vizekre eveztünk. Szó szerint. Marco, Juan egyik jóbarátja Olaszországból érkezett hozzánk, mi pedig igyekeztünk megmutatni neki a környéket. Járt már nálunk, így az alap dolgokat, mint a Nagytemplom, vagy a Hortobágy már látta, ezért új helyeket kerestünk, amelyek még nekünk is újdonságot jelentettek. Így jutottunk el a Tisza-tóhoz, ahol motorcsónakot béreltünk, hogy bejárjuk a környéket. Sikerült is találnunk egy nagyon szűk ágat, ahova egy rendelet-rontás miatt csak idén lehet robbanómotorral behajtani. Egy kb. háromszáz méteres szakaszon nagyon szűk és kanyargós volt a folyó, és először nehezünkre esett végigmenni a nélkül, hogy ütköztünk volna a parti fákkal. Aztán persze mindenki azon a szakaszon akartak kipróbálni, később versenyt csináltunk abból, hogy ki megy végig kevesebb hibával, végül pedig ugyanezt időre. Nyertem! :)
Ja, és nem mellesleg Arankával nyomtuk le a közel 150 kilométert. A hétfőn kicserélt kuplung tökéletesen működik, megszűntek a korábbi hátramenetbe rakási nehézségek is. Marco vezette oda vissza, és ő is meg volt elégedve a vassal, ami nagy szó, hiszen a hétvégi (!) munkája az, hogy versenypályán teszteli a Lamborghiniket... sajnáljuk szegényt! Még mindig bosszantó, hogy a kuplung hiba miatt maradt ki Fürstenfeld, de jelen állás szerint, nem kizárt, hogy szombaton megjelenünk vele Tatabányán...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése