2010. augusztus 22., vasárnap

KgstParty

Érdekes dolog az, amikor az ember a megszokott környezetéből, a megszokott autók és arcok közül, egy olyan közegbe csöppen, ahol nagyon minimális ismerőssel találkozik, és még azoktól is különféle Chemotox-szal kapcsolatos vicces megjegyzéseket kell hallgasson (ennek természetesen még lesz folytatása, de ismételten kihangsúlyoznánk ország-világ előtt, hogy nem mi kezdtük :) ).
Ha valaki olvasta a tavalyi beszámolónkat az akkori KgstPartyról, az emlékezhet, hogy akkor is leírtuk, hogy szinte ufókként érkeztünk a többnyire keleti autókat felvonultató rendezvényre. Idén, ugyan sokkal több nyugati veterán, nem-KGST népautó és VW volt jelen, de a fent említett viccelődéseket így se kerülhettük el.
Míg 2009-ben meghívásra, idén a tavaly szerzett pozitív tapasztalatok miatt indultunk útnak már csütörtök délután két autóval Nyíregyházára, hogy a kezdetektől ott lehessünk az eseményen. Azonban az érkezésünk egy apró műszaki hiba miatt - mikor máskor, mint egy 50km-es úton - az éjszakába csúszott. (Ezúton is szeretnénk megköszönni a Merki családnak a segítséget!)
A hűvös, árnyékos, erdős területen péntek reggel igen sokáig tudtunk aludni, majd pedig - főleg bokasárülésem miatt - pihenéssel, beszélgetéssel és fürdéssel töltöttük el a nap nagy részét. Ekkor már Dzsanni is megérkezett, és vele együtt vettünk részt a tájékozódási versenyen, ahol Sóstó nevezetességein kellett végigrohannunk, válaszolva a feltett kérdésekre.
Este szalonnát sütöttünk, mialatt a színpadon különböző nyíregyházi amatőr zenekarok játszottak nekünk. Közben pedig szépen gyűltek az autók a hotel zegzugos udvarán, nap végéig egészen a 120.-ig.
A szombati nap, a programok miatt valamivel pörgősebbre sikerült, hiszen ekkor került sor a versenyek többségére, ekkor érkezett meg az autók kb. 60%-a, amivel a szervezők bőven átlépték a tavalyi mennyiséget.
Nem hivatalos és végleges adat szerint 257 autó jelent meg, amit körbejárni is elég lett volna, azonban a keleti autós - főként Trabantos - kollégák igen kreatív és általában mulatságos apróságokkal képesek ellátni kedvenceiket, ami miatt nem lehet egy autó mellett csak úgy elhaladni. Ráadásul - ahogy Pistiék is tették nálunk - választani akartunk egyet a megjelent autók közül, amely szerintünk a mezőny legszebbje volt.
Napközben Gyuriékkal kiegészülve nem nyertük meg a tombola fődíját, az 1200-as Zsigulit, majd pedig indultunk el a felvonulásra, melynek a befutója a kemping közvetlen szomszédjában lévő Múzeumfalu volt. Itt került sor a nem mindennapi esküvőre (igen, esküvőre - van olyan elvetemült, aki egy autós találkozón házasodik), majd pedig az eredményhirdetésre.
Gergőék a tájékozódásit nyerték meg, Dzsanni pedig pótkerékgurításban lett második, valamint autója elvitte a "citromdíjat", mint felújítás előtt álló jármű :). Mi is átadtuk az általunk legszebbnek választott babakék Barkasnak a díjat, aztán visszatértünk a kempingbe vacsorázni és készülődni az esti koncertekre. Az éjszaka sokáig tartott, a végén pedig még a lakodalomba is meghívtak minket, kolbásszal-hurkával (vajon miért pont azzal?) kínáltak minket, és nagyon jól éreztük magunkat.
Hogy milyen autók jelentek meg a találkozón, azt oldalakon át lehetne sorolni. Láttunk gyártás óta mindössze 1237 kilométert megtett 4 ütemű Wartburgot, Velorexet, rengeteg gyári fényezésű Trabantot, OT-s Ladákat, patkány Daciat, Ikarus buszokat, Roburt, fotókat Volga találkozóról, stb-stb...
Ma még fürödtünk egyet a medencében, megbeszéltük a rendezőkkel, hogy ennél nehéz lesz színvonalasabb találkozót összehozniuk, ahogy azt is, hogy mire számíthatnak, ha szeptemberben Debrecenbe jönnek. Jövőre biztosan ismét ott leszünk, és azt is reméljük, hogy sokkal többen képviseljük majd a a léghűtéses Volkswageneket, a Debreceni Bogarasokat...

1 megjegyzés: