2010. június 20., vasárnap

KgstParty

Ugyan néha-néha előfordul itt, a Rozsdakupacon, hogy más öreg autókról, és egyéb járgányokról van szó, azonban ez a bejegyzés, a címével ellentétben nem csak keleti autókról szól, hiszen a KgstParty szervezői az elmúlt években egyre inkább kiterjesztették szárnyaikat az összes többi retro jármű tulajdonosa irányába. A Nyíregyháza melletti Napkor település augusztus 20 és 22 között telik majd meg vélhetően ismét régi autókkal, és remélhetőleg minél több bogár is lesz a sorok között. Mi biztosan!



A találkozó weboldalja, és bővebb információ: kgstparty.hu

2010. június 19., szombat

News

Régen volt frissítés a Rozsdakupacon, hiszen a hét elején a vihar okozta károk eltakarításával, favágással, a második fele ballagásra készülődéssel telt el.

Az autóm jelenleg elektromosnál várja a teljes felfrissülést, hogy a krakkói túra előtt minden rendben legyen (ráfért), Törpilla pedig kissé megmakacsolta magát, így legnagyobb sajnálatomra a nyíregyháziak által szervezett Tokaj-hegyalji találkozóra nem sikerült eljutni...

Időközben pedig hazaérkezett a TerKeBog különítmény Wolfsburgból, így Norbi bizonyára hamarosan megírja nekünk a beszámolót...

2010. június 13., vasárnap

Ratro's bug at the paintshop

A "mindenfélezöld" bogár hamarosan megkapja a John Deere zöld fényezést és dekorációt. Kíváncsian várjuk az összehatást, talán még jobban is az átlagnál, hiszen a Robi kezei közül elég ritkán (vagy inkább soha sem?) kerül ki újrafényezett autó... Bővebben a blogján!

2010. június 11., péntek

Nyírbogár at Tokaj

A nyíregyházi találkozó idén már másodjára költözik el. Először a megszokott sóstói helyszínről, a rakamazi kempingbe került át, majd az árvíz miatt ismét néhány kilóméterrel odébb kellett tenni az eseményt a tokaj-hegyalji Bortó Kempingbe. A programokról a plakáton lehet olvasni, a szervezők pedig mindenkit szeretettel várnak!

2010. június 10., csütörtök

Volks 'n Roll blind driving video



Hétfőn megnézhettük a Kakucsringen készült videókat, most pedig előkerült egy másik, Kiskunlacházán készült mozgókép, amin a vakvezetés versenyszám második fele látható. Ezzel a teljesítménnyel - ahogy korábban beszámoltunk róla - a második helyet sikerült megszereznünk.

2010. június 8., kedd

Wolfsburg Beetle meeting

Norbi és Lacibácsi holnap hajnalban indulnak a Terkebog csapatával a 15. wolfsburgi találkozóra, melyet az egykori gyár területén rendeznek meg. A hosszú túrára a cabrioval vágnak neki, és minden bizonnyal rengeteg fotóval térnek majd haza! Jó utat nekik, és várjuk a beszámolót!

2010. június 7., hétfő

Kakucsring videos

A pályán miközben én vezettem, Dzsanni videózott. Íme az első, amely a legelső próbakörök alatt készült. Az elején még kicsit bátortalanul, az autó korlátait és a biztonságos sebességet tesztelve haladtunk végig, majd pedig rátapostam és utolértük az előttünk haladókat:



A második teszten már valamivel jobban odaléptem, és teljes versenylázban küzdöttük végig a köröket. Ugyan itt esélyünk sem volt utolérni a nálunk jóval nagyobb motorral szerelt ellenfeleket, ennek ellenére jól küzdöttünk és a fő, hogy nagyon-nagyon élveztük!

2010. június 6., vasárnap

Beetle meeting Szarvas

Szóval Szarvas: Mivel két találkozó is volt a hétvégén így nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy Békés megyéből én tudósítsam a blogot. Ez volt a rajzás utáni első találkozó ahova elindultam viszonylag hosszú útra az idő közben felgyógyult Bogival, és jelentem minden zökkenő mentes volt tehát Tsiga jó munkát végzett: Köszönöm Tsiga!
Szombaton reggel indultam, verőfényes napsütésben ami a mosatni mostoha időjárási viszonyok közepette nagy szó, és ami azonnal megalapozta a jókedvet a találkozóhoz. Szarvasra érkezve elfoglaltam a felállítási helyemet, és a régi ismerősöket üdVWözöltem. Érkezésemkor már jó hangulat volt a Pedagógus üdülőben, de nincs is ez másképp máshol sem. A kipakolást követően összeismerkedtem új arcokkal, akik egy 1975-ben gyártott VW LT-vel jöttek, amely egy önkéntes tűzoltóautó és lelkes csapata.
Nos egykét srácot el is vittem bogarazni a környékre, remélhetőleg megfertőzve őket hátha kedvet kapnak a bogárhoz… Ezt követően a kis csapat össze állt egy jó kis felvonulásra, amely nem is volt olyan kicsi, becslésem szerint 50 autó lehetett, szóval megmutattuk magunkat a város lakóknak valamint a sajtónak.
Ezt követően érkeztünk vissza a kiindulási helyre, ahol addigra már elkészült a szervezőség által készített finom babgulyás. A jóllakottságot rögtön az önkéntes tűzoltó csapat által, egy bogár motoros szivattyúval üzemeltetett sugár csővel le is lehetett vezetni ami valljuk be nem is volt egyszerű. Kellett az erő tartani a sugár csövet. Majd elkezdődtek a mókásabbnál mókásabb vetélkedők ezeket nem is részletezem mert átkellet élni őket…ami nem volt egyszerű de annál mulatságosabb.
A vetélkedők végén kezdődött az eredményhirdetés, majd a sokak által várt tombola ekkorra érkezett meg Laci bácsi is aki a 45. érettségi találkozója miatt tudott csak később jönni. (Ezúton is gratulálunk!)
Az eredményhirdetés és a rengeteg tombolát követően érkezett a Repeta együttes - remélem jól írtam a nevüket - akik egy fergeteges hangulatot varázsoltak az amúgy is lelkes, jó csapat örömére.
A szombati nap ezzel el is telt, és már vasárnapra nyúltunk át bőven amikor nyugovóra tértünk.
Reggel a megszokott jó hangulat folytatódott, zeneszóra ébredtünk, majd beszélgetések sora következett, hogy hol mikor találkozunk ismét. Ezt követően összepakoltunk és fáradtan de annál gazdagabb élményekkel elhagytuk az üdülőt bízva abban, hogy jövőre ismét lesz egy jó találkozó a Békés-megyeiek által szervezve. Egyszóval a találkozón én magam szuperül éreztem magam. Gratulálok a szervezőknek szép munka volt!
Az indulást követően úgy döntöttünk Laci bácsival ha már Szarvas akkor Arborétum. Nos jól döntöttünk, nagyon szép! Aki nem nézte még meg tegye meg! Kellemesen elfáradva egy hajó utat is beiktatva indultunk haza a Hajdúságiak székes fővárosába.
Azért, hogy nem is olyan soká ismét útra kelhessünk…

I. Gruppen Party

Ugyan már indulás előtt sejtettük, hogy ezen az eseményen többnyire a vízhűtéses VW-k lesznek többségben, de a programok túlságosan csábítóak voltak ahhoz, hogy kihagyjuk. Kicsit ugyan tartottam attól, hogy gyári autóm nem biztos, hogy versenypályára termett, de felszerelkeztünk, és két ködlámpa segítségével rally-s külsőt imitálva elindultunk ismét, hogy végigguruljunk az ország keleti részén.
Teljesen jó időt futva, viszonylag korán odaértünk Kakucsra, ahol már akkor jópár autó parkolt, és a szervezők hamarosan elkezdték a bemutatót a pályán. Kíváncsian, de kissé rémülten készülődtünk az első próbakörökre, majd mituán egyszer végigmentünk a pályán, egyre csak jöttek a gyorsabb és gyorsabb körök. Kényelmes 60-as tempóban, hármasban végig lehetett hajtani a 34 lovas motorral túlzott kínzás nélkül. Nagyon élveztük a pályát és ekkor már teljesen biztos volt, hogy nevezünk a versenyekre.
Először az 1/100 került sorra egy kisebb pályán, kicsit talán hosszúra nyúlva a sokszori próbálkozások miatt, majd pedig elkezdődött a készülődés a körversenyre. Az első futamot sikerült félig behúzott kézifékkel letudni, de a másodikban már teljes erejét bevethette a vas.
1300-as kategóriában a mezőny leggyengébb motorjából a 3. helyet sikerült megcsípni (más kérdés, hogy hányból :) ). Ezen kívül a Debreceni Bogarasok nevében egy különdíjat hoztunk haza, az autóm pedig bekerült a Top20-ba.
Hazaérve Debrecenbe, 12km-re otthonról még egy apró műszaki problémával kellett megküzdeni, 450km megtétele után, de ezt sikeresen elhárítva immár itthon püfölöm a billenytűzetet...
Egy nagyon jó hangulatú találkozón (vagy inkább versenyen) vagyunk túl, és jövőre szinte biztos, hogy újra itt leszünk!

2010. június 4., péntek

Pisti's vert

A cabrio - ugyan két találkozón már élőben is láthattuk - lassan elnyeri végleges formáját, és ezzel ismét az útra kerül. Azonban 2008 decembere óta rengeteg dolog történt vele, amíg idáig eljutott.
Amikor megérkezett, talán csak a motor szorult javításra, és a ponyva cserére, ezen kívül pedig teljesen használható lett volna az autó. Pisti azonban úgy döntött, hogy, ha már lúd, akkor legyen kövér, és belefogott egy komolyabb felújításba. Az autót szétszedték, kilakatolták, és bár korábban se volt éppen csúnya, a gyári színkód alapján új fényezést kapott.
Az összeszerelést követően jöhetett a kárpitosmunka, ami kiterjedt az üléseke és a tetőre is. Jelenleg éppen a kárpitosnál vár arra, hogy a mester belevágja a ponyvába a hátsó ablakot. Ezt követően a karburátorok felújítása és beállítása következik.
Ezzel elméletileg befejeződnek idén a munkálatok, következik az élvezet, jövőre pedig sorra kerül majd a felnik feketére szinterezése, és az élek felpolírozása, valamint nyílván egy szolid ültetés is (hiszen csak egy sportkocsiról van szó).
Aminek még nem sikerült teljesen utánajárni, az az, hogy valódi Oettingerről van-e szó, vagy csak replica lehet. Előbbiről tanuskodik minden olyan tartozék és extra, amivel ezeket a cabriokat szerelték (200-ig skálázott, Oettinger feliratos km-óra, Recaro ülések, Kamei középkonzol, Bosch műszerekkel, Porsche Diamant metallic fényezés, ATS Classic felni, ködlámpák, stb).
Az egyedüli dilemma a motor, hiszen egy AS21 kódú, 1641ccm-s motor van benne dupla 40-es Solex-el, holott a TSV1600-at 1584 köbcentissel szerelték anno. Persze könnyen meglehet, hogy időközben motort cseréltek benne... És, ha már itt tartunk, akkor íme egy kép a felújítás előttről:
És a jelenlegi állapotról:

2010. június 3., csütörtök

VW Fest webpage completed!

Kész a Festival weboldala, mostantól minden információ megtalálható rajta, ami szükséges! Mi tovább dolgozunk ennek a megvalósításán ti pedig készüljetek rá! :) KATTINTS IDE!

The webpage of the Festival is done, there's every information that you need! We're still working hard to organize it well! CLICK HERE!

This weekend

Mivel sajnos az ember és autója képtelen arra, hogy kettészakadjon (és túlélje ezt a műveletet), így kis csapatunk fog osztódni. Egyik fele Szarvas fele veszi az irányt, a másik pedig a Kakucsringre.
A Retro Car Klub szervezésében idén először kerül megrendezésre a Gruppen party, ami egy igazi versenyhangulatú találkozó lesz! A szervezők azt igérik, hogy mindenki egyenlő feltételek mellett indulhat majd, azok is, akik soha korábban nem jártak hasonló jellegű versenyen.
Idén, mint 'oly sok találkozó, a szanazugi is költözött, mégpedig Szarvasra a pedagógus üdülőbe. A jó programok, és a kellemes hangulat garantáltak, mint, ahogy azt megszokhattuk, és reméljük az időjárás is kegyes lesz! (Az előrejelzések szerint igen.)
Mindkét helyen szeretettel várják az érkezőket! Ha pedig valaki szeretne hozzánk csatlakozva elutazni az adott helyszínre, a fórumon megtudhatja, hogy mikor és honnan indulnak a konvojok!

2010. június 2., szerda

Pisti's ride

Fábián Pisti még tavaly ősszel vette meg a bogarát, és tavaszra megérkezdtek rá az új felnik (ahogy erről be is számoltunk itt a Rozsdakupacon). Ezzel együtt szolidan rá lett ültetve a kerekekre a vas, és ugyan kissé furcsa, de egész jól állnak neki a régebbi bogárra való Radarok...
Pisti elmondása alapján az autó még nincs kész, hamarosan kap majd egy lakkfekete fényezést. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

2010. június 1., kedd

Silver Bug

1981 májusában gördült le a Volkswagen pueblai gyárában a húszmilliomodik bogár, és ez alkalomból egy különleges modellt adott ki a gyár Silver Bug néven.
Összesen 3700 darab készült ebből a szériából, a színe mindegyiknek Diamond Silver volt, a fellépő fölött pedig fekete díszcsík, valamint SILVER BUG felirat olvasható, hátuljára pedig 20000000. darabot hirdető dísztábla került. 34 lóerős 1200-as motorral szerelték őket.
A GSR után pedig ezzel egy újabb különleges darab járja majd bizonytalan ideig Debrecen útjait.
Ez a kissé megviselt, de teljesen eredeti állapotú Silver igazi kuriózum, minden megvan rajta, ami a korabeli leírásokban szerepel, és remélhetőleg a lehető legtovább marad majd itt, a városban, az országban. Robi ma hozta meg Ausztriából, és a hétvégéig minden bizonnyal az én garázsomban pihen majd...

2010. május 30., vasárnap

Devil tuning meeting #8

Egy olyan világba sikerült a mai nap csöppennünk, ami mindig is kissé távol állt tőlünk. A lakatos Norbi mondta, hogy vasárnap a nagyerdei stadionban gyűlnek össze a város és a környék tuningolt vasai, és, hogy ők is kint lesznek a patkányokkal (az övével és mexikoi rattenettel).
Invitált, hogy, ha tudunk menjünk, és mi ennek a meghívásnak a rendős Norbival eleget is tettünk. Én magam ugyan először kint akartam hagyni a vasat (mert ugye a minimális ültetéstől eltekintve teljesen gyári), de a szervezők biztatására mégis bementem, és leparkoltam Norbi mellé.
Kicsit reklámoztuk a találkozót, majd pedig végignéztük a vasakat. Annak mindketten örültünk, hogy a klasszikus, agyonspoilerezett autók mellett egyre inkább megjelennek a valóban kreatív vasak is.
A ma és a tegnap készült képek egy része már megtekinthető a galériánkban!

Volks 'n Roll

Tavaly - többek között - kíváncsiságból mentünk el a tököli 3. Volks 'n Rollra, de már az esemény felénél rá kellett jönnöm, hogy az addigi legjobb találkozón voltam azok közül, amelyeken korábban részt vehettem. Nem csoda hát, hogy az idei évben a legjobban várt találkozó volt számomra a Kikunlacházára költözött esemény. Reptér-reptér alapon túlságosan nagy változást nem vártam a tavalyihoz képpest, de sokak valamiért mégis otthon maradtak. Többek között Debrecenből is csak egy autóval, de két utassal indultunk el.

A meteorológusok az egész ország területére záporokat mondtak, (és ezekből egy, már Hajdúszoboszlónál elvert minket) Lacháza környékén tökéletes, nyári időjárás volt. Az ültetés maradt, de ehhez képpest teljesen kényelmesen utaztunk, egy spontán kocsimosást beiktatva egy benzinkút tankja mellett, majd pedig az útlezárás miatt nagyot kerülve végre megérkeztünk a helyszínre. Szomorúan tapasztaltam, hogy akkor, 10 óra magasságában igen csekély számú autó sorakozik a kifutópálya betonján.

Gondoltuk majd csak elindul a roham, és a később kelők is hamarosan megérkeznek, de csalódnunk kellett. Számomra igazán felfoghatatlan, hogy egy Budapesttől 50km-re lévő helyszínre a fővárosból csak minimális számú autó érketzett, holott egy igazi autós nap a Volks 'n Roll-é, ami csak egyszer van egy évben. (Ezek mellett a vidéki autók minimális számát se teljesen értem.)

Ennek ellenére a szervezők ugyanúgy kitettek magukért, mint tavaly, és bár a gyorsulási versenypálya időmérője idén is megmakacsolta magát, bátran állíthatjuk, hogy ismét egy feledhetetlen napot tölthettünk el, hála a bogarhatu.hu lelkes csapatának.

A versenyek és a programok ismét zseniálisan voltak kitalálva, és ezeken mi magunk is részt vettünk. Kitöltöttük a(z autó)történelmi kvízt, amelyet Kóti Gergő barátom a harmadik legkevesebb hibával teljesített, míg hugom a kressz-tesztet nyerte meg a maga 14 évével. Ezek mellett az autós vetélkedőkön is elhódítottunk pár "serleget": A vakvezetésben Gergő a harmadik, jómagam pedig a második helyen végeztem, valamint a lovagi torna harmadik helyét is sikerült bezsebelnem.

A találkozó fő atrakcióján, a gyorsulási versenypályán is végigmentem párszor különböző ellenfelek ellen. A motor nem volt tökéletes, egy kicsit talán eldugult, meg persze hagytam Szekyt nyerni, ha már tréleren elhozták a szappantartót... :)

A tombolahúzás és eredményhirdetés után indultunk haza, és valamivel több, mint három óra elteltével fáradtan gurultam le a garázsba. Remélem a résztvevők csekélyebb száma nem szegte kedvét a szervezőknek, és jövőre is lesz VnR!
A beszámoló talán kicsivel hosszabbra sikerült a megszokottnál, de ezt a napot lehetetlen volt rövidebben leírni... Képek hamarosan a szokott helyen!

(Szerencsére hazafele rendőrrel nem találkoztunk, mert az autóban lévő alkoholmennyiség már önmagában is több volt, mint gyanús... :) )