2015. május 2., szombat

A motor, amit nem építek.

Mert nem. A BMW hazakerült az ősszel és az első próbakört egy nagyon távoli, beláthatatlan jövőbe saccoltam, amikor már eleget autóztam az elkészült Bogárral és már csak azzal kell foglalkoznom. Tehát nagyjából jövő ilyenkor. Mondjuk.

Ennek ellenére mostanra mindent sikerült beszereznem, ami ahhoz kell, hogy gurulhasson a motor. Nem szándékosan, nem kerestem, csak hát olykor az alkatrészek akaratlanul is szembejönnek velem, ha megnyitom az eBay-t. És hát ha olyan árban vannak, amennyiért nem lehet ott hagyni, akkor azt nem szabad ott hagyni, nem? De. Magamon kívül ezt igazából senkivel sem sikerült elhitetni.

Az első darab az egy első felni volt, amit tévedésből, egy 6000 forintos szállítási költség tudatában az Egyesült Államokban ütöttem le mobilon keresztül, rendkívül kedvezményes áron. Csak otthon, számítógép előtt derült ki, hogy ez az USA belföldi szállítási díja, ide a vételár kétszereséért jön csak. Semmi gond, az EK Autos srácok azonnal a segítségemre siettek. Megrendeltem Miamiba a kinti telephelyükre és onnan egy hónappal később meg is érkezett konténerben. Ezúton is, sokadjára nagyon köszönöm nekik! Szerettem volna fűzött felnit, de a hátsó kardánhajtás és dobfék miatt csak a BMW gyári kereke jöhet szóba (nagyon szabdalni nem akarok). Az eredeti küllős felnik ára pedig nagyjából ugyanannyi, mint amennyiért a motort vettem. Ilyen szemmel nézve egészen szép az a hópehely alakú. Mondjuk majd matt feketében...


Ez megadta a kezdőlökést, és kicsit többször néztem fel teljesen véletlenül és céltalanul az eBayre, hogy esetleg hasonlóan kedvezményes áron be tudok-e szerezni egy vázat. Ugyanis a sajátja a villanyaknál kissé meghajolt, amikor az előző tulajdonos ütközött vele. 



Több helyen megkérdeztem, van aki szemre kihúzta volna, nem olyan vészes összegért, vagy kétszer annyiért, a gyári adatok alapján, lézeresen. De később túl sok volt a rémtörténet a fékezéskor egy irányba húzásoktól az anyag gyengüléséig, hogy jobbnak láttam a "szemre kihúzás" árából egy új vázat nézni. Nem lehetetlen feladat, de ki kell fogni. Ráadásul kizárólag az Unión belülről jöhet, és olyan kell, amelyiknek van forgalmija, hiszen onnantól azzal a papírral fog futni az amúgy román okmányokkal rendelkező motor. 


Amerikában ez is olcsó, de se OT-ra nem akarom vinni, sem vagyonokat kifizetni a vámosoknak a beérkezéskor és a forgalomba helyezéskor. Aztán egy nap találtam is egy megfelelőt, szintén R65-ösé, szintén 1979-ből. Olyannyira, hogy a hatszámjegyű sorozatszámban mindössze 450 eltérés van. Nem tudom, hogy sorba haladtak-e, ahogy azt sem, hogy mennyit gyártottak belőle egy évben, de elképzelhető, hogy csupán pár nap választja el őket egymástól. Muszáj volt megvenni, _muszáj_.


A szállítással ezúttal is akadt némi bökkenő, ugyanis a csomagküldő szolgálatok mindössze 12 centi miatt nem hozták el. Kerítenem kellett valakit, aki vállalja, hogy a vázat Kaiserslauternből elszállítja nekem. Több próbálkozást követően (ismerősök, telekocsik, stb) végül sikerült találnom egy olyat, aki nem rajtam akart meggazdagodni, így a hét közepén megérkezett Magyarországra a vázam.
És mivel ez a motor alapja, így mindent le kell bontani az előzőről ahhoz, hogy az újba bele tudjam építeni egy homokszórás, szinterezés után. Tegnap nekiláttam, és viszonylag hamar sikerült szétszedni azokat a részeket, amelyekhez a meglévő szerszámaim elegendőnek bizonyultak. A villa kiszedéséhez az imbuszkulcsom erőkarja, vagy a karom ereje bizonyult kevésnek, a kipufogó leszereléséhez speciális kulcs kell és a hátsó kereket is különleges csavarok tartják a helyén. Ezért ugyan tegnap reggel még egy egésznek tűnő motor állt a pincében, most csak egy csonka torzó, amin még egy-két alkatrész rajta maradt. A folytatásról nem igazán tudok, megpróbálom beszerezni a hiányzó szerszámokat és saját magamnak elbontani a motort, és szintén egyedül összerakni az új vázzal, hogy minél hamarabb mehessen műszakira.


Közben pedig megtaláltam az etalont, azt a motort, amely pontosan olyan, mint amilyennek a sajátomat elképzeltem. Természetesen pont ilyen éppen ezért nem is lesz, de valami nagyon-nagyon hasonló várható. Hogy mikor azt most sem tudom, azt mondanám, hogy talán jövő ilyenkorra összeáll, de az eddigiekből kiindulva elképzelhető, hogy jövő hónapban már átépítve szalad.


2 megjegyzés: