Nő a pályán

Sokan úgy vélik, a nők - finoman szólva - nem tudnak olyan jól vezetni mint a férfiak. Ezt bizonyítja szerintük az is, hogy a Formula-1 eddigi 64 éves története folyamán mindössze 5 női versenyző fordult meg a száguldó cirkuszban, és ők is összesen 0,5 pontot gyűjtöttek. Ott van azonban az ellenpélda, hiszen a tengerentúlon évek óta 3-4 hölgy is versenyez az IndyCarban, méghozzá nem is rosszul. 2007-ben például Danica Patrick sporttörténelmet írt, amikor Japánban győzni tudott a Tony Kanaanokkal, Dario Franchittikkel, vagy Helio Castronevesekkel megtűzdelt mezőnyben. De ne menjünk ennyire messze. Elég csak a hazai drift bajnokság rajtlistájára pillantani, ahol megtalálhatjuk Szántó Niki nevét, aki már nem egyszer utasította maga mögé azokat a férfiakat, akik ugyebár jobban vezetnek autót, mint a nők. Vagy mégsem?

Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez a bejegyzés az autóversenyzésről fog szólni, közlöm, hogy nem. Csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy akadnak olyan helyzetek, amikor a hölgyek és a versenypályák térben és időben keresztezik egymás útját, az eredmény pedig egyáltalán nem ad okot szégyenkezésre. Sőőőt...

De a lényeg: ahogy arról már a héten szót ejtettünk, a Totalcar pályanapján lehetőségünk nyílt egy tesztkörre egy elektromos Nissan Leaf volánja mögött. Miután már tőlem hallhattátok a történetet, most itt a lehetőség, hogy meghallgassátok, Brigi hogyan látta a Hungaroringet egy olyan autóban, amiben még sosem ült, egy olyan technikát vezetve, amivel még sosem találkozott. Jó szórakozást!

"Még ha nem is születtem autóversenyzőnek, attól a hírtől, hogy autózhatunk néhány kört a Hungarorinegen, még a kanál is majd kiesett a kezemből. Nem csoda, hiszen a mai napig minden Forma 1-es futamot végig izgulunk és szurkolunk Gergővel, azonban álmomban sem gondoltam volna – hogyha még csak egy kör erejéig is –, de én is azokat a kerékvetőket fogom használni, amelyeket Ayrton Senna, vagy Jenson Button. Így érthető, hogy kicsit kétségbeejtő volt a tudat, hogy alig 10 percünk van visszaérni a boxba, mert mi lesz, ha nélkülünk indulnak el és egy kitűnő csülök miatt esünk el egy ilyen páratlan lehetőségtől. De Gyurinak hála, – aki autóversenyzőket meghazudtoló módon száguldott velünk vissza a pályára – pár perc késéssel ugyan, de megérkeztünk a paddock bejáratához, ahonnan egy gyors sprintet levágva estünk be a Nissan boxába. Megjöttünk, mehetünk!!

Gyors adategyeztetés után felkerült a csuklónkra az a piros karszalag, amely jelezte, igenis jogosultak vagyunk felmenni a pályára. Mondanom sem kell, mindkettőnk arcán legalább 200 Wattos mosoly ragyogott. Körbejártuk az autót, próbáltunk ismerkedni a technikával. Kaptunk néhány hasznos információt a kocsiról, mint például, hogy a fék nagyon érzékeny, finoman használjuk. Nem olyan sokkal indulás előtt tudtam meg, hogy a Nissan Leafben az autotamata váltós autókhoz hasonlóan nincsen kuplung. Még jó, hogy szóltak, mert kereshettem volna a box utcából kifelé hajtva.

Ekkor már kezdtem kicsit feszült lenni, ami köztünk szólva eléggé látszott rajtam. Ugyanis nem nevezném magam kimondottan rutinos vezetőnek. Ahogy Gergő már korábban említette inkább a dieseles kocsikhoz vagyok szokva. Arról nem is beszélve, hogy nem sokszor volt alkalmam a kilométerórát 160-ig felcsavarni. Eddig. Így hát érthető, hogy kellően tartottam attól, hogy egy jó kis végtempónál a gumifalba csapom az autót. De egye fene, egyszer élünk. Az első kör lehetőségét átengedtem Gergőnek. Gondoltam egy kör alatt akklimatizálódom és megpróbálom ellesni

milyen íven, hogyan vesszük be a kanyarokat. Persze ez egy rövid kör alatt lehetetlen, főleg úgy, ha az ember lánya azzal van elfoglalva, hogy „Úristen tényleg itt vagyunk, és autózunk a Ringen”, élvezi a kanyarokat és a sebességet. Az indulásnál Gábor – aki a Nissan képviseletében jött velünk – viccesen megjegyezte, „remélem bírja töltéssel az autó”. Gondoltam, na szép, nesze neked elektromos autó, majd szégyen szemre lemerülünk a kör közepén. Szerencsére erre nem került sor.

Mire észbe kaptam volna, már vissza is értünk a boxutcába. Egy gyors sofőr csere és egy éles gondolat: „Basszus, én jövök!!” De amikor megfogtam a kormányt és beindítottam az autót, minden félelmem elillant, és ahogy mondani szokták, lement a függöny. Már a boxutcában sikerült egy jó kis tempót menni a mi kis elektromos fűnyírónkkal, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis az első kanyart kicsit fék csikorgatva és élesen sikerült bevenni. Azt hiszem a két srác ekkor kezdett el komolyabban kapaszkodni a majrévasba. Ezek után úgy döntöttem, igénybe veszem Gergő segítségét és megkértem, hogy hátulról súgva segítsen, hogy az előttünk lévő kanyarokat milyen ívben, tempóban vegyem be, ugyanis ő csukott szemmel is letudná rajzolni a pályát oda-vissza. Persze az is sokat segített, hogy előző nap volt alkalmunk végigsétálni a körön és szemügyre venni a kanyarokat, kerékvetőket. Így egy kis segítséggel ugyan, de a sikerült a pálya nyújtotta lehetőségeket kihasználni, megtapasztalni, hogy milyen is, amikor 160 fölé csúszik a kilométeróra, milyen, amikor a kerékvető megdobja az autót. Sőt, még előztünk is. Hoppá! Mondanom sem kell, élveztem minden pályán töltött percet. Azért az automataváltó jelen helyzetben eléggé megkönnyítette a dolgomat, hiszen így első nekifutásra legalább nem kellett foglalkoznom a váltogatással. Tudom, ez nagyon női logika, de megnyugtatlak titeket a mindennapokban maradok a jó öreg kézi váltónál.

A Leaf pedig tényleg nagyon jól ment, jó volt a tempója, tökéletesen vette a kanyarokat, a fékje pedig tényleg nagyon érzékeny. Lehet egy töltéssel nem lehetne vele elautózni Debrecenből Budapestre, de azon az egy körön tökéletesen működött és hatalmas élményt nyújtott nekünk.

De egy szó, mint szász az autó valóban karcolás mentesen, többnyire gyári állapotában került vissza a Nissan garázsába és mindenki túlélte a kalandot. Mindketten nagyon élveztük ezt a pár kört, hiszen ilyenben még egyikünknek sem volt része korábban. Reméljük a közel jövőben még lesz részünk hasonlóban, hiszen lehet, hogy tényleg egy Raikönnen veszett el bennünk."

Brigi