2012. december 19., szerda

Időkapszula


Egy tetemes méretű lomhalmaz alól került elő egy enyhén fakult, néhol szakadt újság, konkrétabban az Autó-Motor 1986-os, januári száma. Már a címlap is figyelemre méltó, díszes ami érthető is, hisz épp száz esztendős lett az autó. Pár oldallal később olvashatunk friss beszámolót a még javában épülő Hungaroringről, láthatunk képeket többek között Röhl épp szerelés alatt álló Quattro-járól, és poszter formájában megcsodálhatjuk az orrát törésteszten épp atomjaira törő Ford RS200-at. Kapunk előzetest a Genfi autószalonról, ahol bemutatják a Fiat újdonságát, a Cromát, illetve a Volvo is forradalmat ír a márkán belül: bemutatja a 480-ast, ami bukólámpával, és az akkor még csak részben elterjedt első kerék hajtással kerül a szalonokba.

 Természetesen ilyenkor nem lehet elmenni az árak mellett, de miért is tennénk, mikor Miskolcon már 16 ezer forintért hozzájuthattak egy '79-es Volga M-24-hez. Ott van persze a másik véglet is, a legdrágábban kínált autó egy akkor még csak 2 éves Lada 1500 S, amiért 166 ezer forintot kértek. Megtudhatjuk az aktuális kocsiátvételi sorszámokat, például a Lada 1200 esetén már 40 114-nél jártak, míg a Hycomat Trabant csak 209-en állt. 

Számomra a csúcspont a 34. oldalon jött. Itt ugyanis egy gyors összefoglalót találhatunk az aktuális Corolláról, vagyis az EE80-ról. Mint kiderült az ekkor 2 hónapos autóm testvéreiből egyre több szaladgált a hazai utakon. Választék nem volt túl nagy hazánkban, 1300 köbcentis motorral, 4, illetve 5 ajtós változatban kínálták. Megtudhatjuk továbbá az alapvető műszaki adatokat, többek között, hogy új korában 5,5 literrel is beérte az autó közúton, míg városban is épp csak átlépte a 8 litert. Egyetlen apró hiba is akad a cikkben, a képeken szereplő autó ugyanis nem a bemutatott "egyhármas", hanem a nagyobb, 1.6-os változat. Más hűtőmaszk, kárpit, és még néhány apróság akad ugyan, de kellemes mosolyt csalt az arcomra látni a lassan 28 éves autómat egy újkori bemutatóban látni.

1 megjegyzés: