2012. október 21., vasárnap

Benzinvér


Benzinvér- erre születni kell? Minden az időzítésen múlik. Ha jókor vagy jó helyen, olyan dolgok történhetnek veled, ami egyébként teljesen non sense. Nem gondoltam volna, hogy egy hétvégi diákmunkának köszönhetem azt, hogy most ide írok, de így van: májusban jelentkeztem az International Mini Meeting 2012-es rendezvényére dolgozni, és onnantól minden a feje tetejére állt. Az utolsó műszakom során az egyik résztvevő egy kéréssel fordult hozzánk, és habár segíteni mi nem tudtunk, valahogy mégis beszélgetni kezdtünk. Ő volt Binci. Eltelt a nyár, kisebb betekintést nyertem a Rozsdakupac világába, ami egyszerre volt számomra hatalmas és elképesztő… Múlt hétvégén elhatároztam, hogy aktuális lenne már személyesen is az idegeire menni, így felmentem Budapestre a Retro Cruise Night-ra, ahol jobban megismertem a többieket is, és egészen kézzelfogható lett ez a világ. Annyira, hogy a Firebird és a Zsigulimó csak ízelítőnek tűnt, talán nekik semmiség, nekem mégis valami új. Nos, itt kezdődik a pályafutásom, Tasa vagyok, a blog új szerkesztője. 


Sokat tűnődtem; az autók szeretete vajon örökölt, vagy a sors alakítja? Édesapám versenyző múltjának köze lehet-e ahhoz, hogy nálunk a hétvégi program nem a plázák látogatása, hanem valamilyen rali vagy autókiállítás? Mindezt persze lány létemre. 

Hallani a több tízéves motorok már-már szívszorítóan édes bőgését, elveszni a gumik füstfelhőjében, érezni a benzingőzt egy fajta katarzist váltanak ki bennem. Így történt ez az októberi Baranya Kupán is. Körbenézek, és a nálam jóval idősebb nők az autóknak hátat fordítva piknikeznek és vigyáznak a gyerekeikre, amíg férjük szíve beleszakad az autók iránti sóvárgásba. Vagy a velem egykorúak, akik kikísérték a párjukat, de türelmetlenül húzzák a szájukat amiért 10, 20 vagy akár 30 percet kell várni egy-egy autó felbukkanására, ami egy röpke pillanat után el is tűnik. Nekem ez a minden. Izgatottan találgatni, hogy a következő motorhang vajon milyen csodát tár elénk… Egy fajta eufória.


Az évad utolsó futamának a Mecsek adott otthont. A Historic és az ORB távja majd’ 425 km, míg a Rallye 2-nek egy kicsit több, mint 357 km. Az előbbi 11 gyorsasági szakaszt, míg az utóbbi 9-et foglal magában. Ezek mindkét esetben a teljes hossz körülbelül egyharmadát fedik le. Jómagam is Pécstől nem messze, Remeteréten csorgattam a nyálam, tehát végleges eredményeket sajnos (még) nem tudok.


Nos, gének ide vagy oda, ezt nem lehet kiölni belőlem. A koromra való tekintettel általában meg is jegyzik, hogy én vagy nem létezek, vagy egyszerűen földönkívüli vagyok. Ha így is van, nincs mese, imádok az lenni. És mivel túlteng bennem a világjárási-hajlam, majdhogynem kapóra jön, hogy a hétköznapjaimat több száz km-re a többiektől, Veszprémben töltöm. Ha minden igaz, ez jövő nyáron változni fog, addig pedig még úgyis kiderül, hogy a Rozsdakupac mennyire tölt majd be állandó szerepet az életemben... immáron, a legfiatalabbként, próbálok egy kis frissítést vinni a blogba és képviselni a Dunántúlt.

6 megjegyzés:

  1. Háttal állni egy Audinak?!?! Ehh...

    VálaszTörlés
  2. Utólagosan is szánom-bánom, nagyon rosszkor akartunk képet csinálni... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó az "új" neved,,,,,,és örülj neki,hogy fiatal vagy!! :-)))))))

      Törlés
  3. csak ilyen nőket/lányokat a világra!! :)

    VálaszTörlés
  4. 8DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés