2012. október 5., péntek

Múlt és jelen


125 ezer forint lehet nagyon sok, és lehet nagyon kevés pénz. Egészen pontosan 1050,420 Danon tejfölt tudunk venni belőle, 12%-os zsírtartalommal, sőt, akár egy okostelefont is kaphatunk érte. Ez az összeg tavasszal azonban mást hozott a házhoz. Valamikor március közepe felé akadtam rá egy hirdetésre, melyben egy irreálisan keveset futott, megkímélt, és ritka Accord szerepelt. Addig bámultam a róla szóló pár sort, a képeket, hogy 23.-án már előtte álltam Budán, és ámultam.


Fejvakarás, hümmögés közepette jártam körbe sokadjára is a mély-kék, kissé idegen vasdarabot. Korrekt Honda-ismerőnek gondoltam magam, de esküszöm, ilyennel még nem volt dolgom személyesen, maximum képeken láttam, hasonlót. Masszív megjelenésű, szögletes, ahogy kell, és az autógyártás egyik legszebb orrával megáldott Honda ez. 1982-es Accord, amit japánban készítettek, amerikai piacra, de végül svájcban kötött ki, ahonnan egy pár éves osztrák kitérő után jutott hazánkba. Ez ám az életút.


Bent fotel kényelmű ülések, sarkos, de igényes műszerfal, rengeteg visszajelző, apró részlet. Régóta állt, bikázás után azonban szinte hihetetlenül finom, halk, egyenletes alapjárat. Első kör, 3 sebességes automata, jenki cirkáló érzés. Határozott fék, kicsit lomha gázreakció, puha siklás, cruise szellemiség ez, nem vitás. Ez az az autó, amivel tudnál, de nem akarsz sietni. A végzetes, és mindent beterítő hiba, a szellőző rendszer aktiválásával kezdődött. Az autó nem minimum 3 konténernyi "szotyimagot" köpött az összes létező nyílásán, még ma is előkerül egy-egy kósza darab. Lényeg a lényeg, ez kell, nem vitás.



Egy igen csak ünneplősre vett este után másnap reggel 8-kor már az M3 kivezetőn vártuk hogy beguruljon a csoda, és megtörténjen a papírmunka. Finoman szólva émelygő fejjel, és gyomorral tartottam a hazaúttól, de az Accord nem okozott csalódást, fenséges siklásban hazagurultunk, 4 új gumi, és egy teletankkal a hátunk mögött. Örök emlék a rádió első bekapcsolása, a felcsendülő '80-as popsláger. Talán Bee Gees.

Fél napnyi takarítás után kezdett visszatérni a régi pompa, kikerült milliónyi kacat, kesztyű, olvasószemüveg, olló, és miegymás. Az egyetlen, autó múltjára emlékeztető tárgy, egy '94 nyarából származó Planetárium program újság a mai napig a jobb első ajtóban van.



Természetesen nem mesebeli hintóról van szó, de nagyon közel, szinte királylány-hajszálnyi a különbség a kettő között. A korrózió nem kerülte el, a sárvédőknél, illetve szélvédők alatt már megjelent a felületi rozsda, de egyik sem veszélyes. 

Pár nappal később kissé félve vittük le az autót a szervizbe, hisz akkor dől el igazán, mit rejt a megnyerő külső. Nem kis meglepetést okozva a szűrők, és olajak cseréje után műszakilag tökéletes lett az autó. Az egyetlen szépséghibát csupán a hivatalos átírási procedúra okozta, így ez bő egy hónapnyi állást jelentett, de végül ez is megoldódott, és az autó hivatalosan is a miénk, és utcára is lehet vele merészkedni.



Lassan ugyan, de beindult a felújítás. Első nagyobb beszerzett tétel a törött hátsó lámpát leváltó eredeti, hibátlan darab. Köszi Tomi! Pár hét múlva pedig ellátogatunk egy OT vizsgabiztos úrhoz, aki feketén-fehéren elmondja mit, hogyan kell javítani ahhoz, hogy 2 betűs rendszámot kapjon az autó. Nem kis meló lesz, temérdek rokon, és azok testrészének emlegetésével, de egyszer majd a ködből előbb... inkább utóbb előbújik egy párját ritkító darab. Ha pedig ez bekövetkezik, a világ megszűnik, a problémák eltűnnek. Kellemesen suhansz, a napfénytetőn betűz a nyári nap utolsó sugara, és semmi dolgod, mint hogy finom zenére belegurulj a végtelenbe.

1 megjegyzés:

  1. OT-rendszámozni egy Magyar rendszámos autót nem értem miért kell. De gratula a géphez, nagyon szép darab!

    VálaszTörlés