2010. november 5., péntek

Factory Cal-look

Korábban már többször volt komolyan és komolytalanul is szó arról, hogy a standard bogarakból milyen egyszerűen lehet Cal-lookert varázsolni, hiszen nem kell törődni a díszlécek eltávolításával. Sokáig gondolkodtam is a dolgon, hiszen a patkánnyal holtversenyben kedvenc VW építési stílusom, de mivel teljesen gyári állapotban megőrzött '66-os standard bogár talán még egy van az országban az enyémen kívül, úgy gondoltam, hogy ez mindenképp érték, amit érdemes eredeti formájában megtartani.
Azonban tavasszal az ültetéskor és a VW Depoban szereplő, krómozott Fuchsokon hasaló standard perec láttán elgurult a gyógyszer, és gondoltam semmit nem veszít az értékéből, ha kicsit lentebb van az orra és mások a kerekek. Zolinak is többször mondtam, szintén többnyire viccnek szánva, hogy, ha eladóak lesznek a kerekei, én vevő vagyok rájuk. Aztán eladóak lettek, a többit meg tudjuk.Most végre kigurultam vele nappal is pár fotó, és szemrevételezés kedvéért. Csini lett, nagyon is, bár az eleje még lentebb megy és jót fog tenni az ültető tengelycsonk is. A Cal-look look része megvan, egyszer talán jöhet a tartalom (motor) is.

2 megjegyzés:

  1. Jó az összkép, ehhez a színhez valahogy "dukál" a BRM. Tudom, hogy vannak korlátozó tényezők de én még (sokkal) lejeb is raknám a helyedben.

    VálaszTörlés
  2. Csinos lett így a bogarad!
    Már várom mit mutat majd ültetéssel.... :)

    VálaszTörlés