2010. november 4., csütörtök

Bolts & Cruise

A mai napom a BRM-ek felszerelésével telt, ugyanis tegnap, a megérkeztekor ugyan felcsavaroztuk őket Juannal, de csak miután kész lettünk vele, és próbáltuk járatni kissé, vettük észre, hogy baj van, a kerekek nem fordulnak el - a csavarok túllógtak a fékdobba vájt meneten, és a féken belül pusztítottak, holott elméletileg hozzá valóak. Tegnap éjfélkor már nem foglalkoztunk tovább a dologgal, láttuk, hogy szép és akkor ennyi elég is volt. Ma azonban mindenképp meg akartam csinálni, így a szomszédom segítségével rövidebbre esztergáltuk mind a 20 csavart, hogy ne lógjon be, 'majd egy centit levágva belőlük.
Ennek végeztével, mire hazaértem Gergő és Juan már itthon várt a Varianttal, hogy felcsavarozzuk őket, hamarosan pedig Gyuri is megérkezett a Silverrel, hogy guruljunk egyet. Vagy a csavarok lettek még mindig egy minimálisan hosszúak, vagy a fékeket sikerült tegnap tönkretennünk a hosszú csavarokkal, de elől néha-néha besúrol. Ezt majd az elkövetkezendő időben orvosoljuk. Az autó egy-másfél hónap után ismét előbújt a garázsból, így messziről is szemügyre vehettük, és el kell mondjam, ez lesz az az összhatás (a normálisan kivitelezett első ültetés után), amiről álmodtam. Sajnos "egész alakos" képek még nem sikerültek, hiszen már leszállt az est, mire elkészültünk, holnap pótoljuk.
Az esti gurulás alatt pedig egy, a Gyuriéhoz hasonló történet zajlott le. Az egyik lámpánál beálltunk a Varianttal egymás mellé, és kihívtuk egymást egy gyorsulásra. Ugyan egyiknek a motorjában sem tengenek túl a lóerők, nem szaggattuk szét az aszfaltot, de a hangjuk azért magas fordulaton nem egy hibrid autóéhoz hasonlít. A rövid "futam" után, kifordulván a kereszteződésből, egy rendőrautó jelent meg mögöttünk. Ajajj, gondoltuk, de nem szirénázott, csak beállt mellénk a következő lámpánál, letekert ablakkal. Szőke rendőrnő, kérdezi:
- Biztonsági öv?
- Ebben nincs. - válaszoltam.
- Akkor biztonságos közlekedésre alkalmatlan!
Lámpa zöldre vált, elindulunk. Ő nem villog, nem int le. Következő lámpánál int, hogy menjek mellé.
- A fehér az mikori? - kérdezi.
- 69-es.
- Úúú, azigen, és a tied?
- 66-os.
- Gyönyörűek!
- Ja, és a biztonsági öv...
- kezdeném.
- Azt csak mondtuk, tudjuk, hogy ezekbe nem kell...
Elmentek.

2 megjegyzés:

  1. Aranyos :)
    Ez a szöszke csapolt le 5 ronggyal a múltkor, persze akkor az alfával voltam...

    VálaszTörlés