2013. december 30., hétfő

Ez volt 2013

Valamiért úgy él 2013 az emlékeimben, hogy az eddigiekhez képest kevesebb rendezvény volt, ám azok valahogy sokkal jobbra sikerültek, mint a korábbiak. Ám elnézve a listát mégsem volt ez olyan nagyon kevés, sőt. Sok ezer megtett kilométer, sok szívás, késés, szerelés, várakozás, eső, napégetés... Volt itt minden, és talán éppen ezért epekedve várjuk 2014 tavaszát, hogy ismét kisebb legyen a stand helye, mint amegbeszélt, hogy elkéssünk az egyeztetett időpontról, hogy szerelhessünk az árokparton, hogy türelmetlenül várjuk a nyitásra a bejárat előtt, és, szarráázzunk az esőben sátorállítás közben. 
De addig is, ez volt 2013, röviden, teljesen szubjektíven:


I. Kelet-Magyarországi Pályanap

+ Sok résztvevő, sok első alkalommal pályázó
- Hibátlan pályanap volt, minden negatívum nélkül

A találkozó gépe: a Silvia, még akkor is, ha majdnem belehánytam



EMAT

+ A megszokott minőségi autók és motorok, nagyszerű hangulat
- Kár, hogy a Hungexpo a hely méretéhez képest nagyon korlátozza a beparkolható autók számát...

A találkozó gépe: a Skoda Octavia


Autó, Motor és Tuning Show

+ A korábbihoz képest sokkal elviselhetőbb zene, kellemesebb hangulat, sokkal minőségibb szervezés és autók
- Továbbra is akad pár autó, amely inkább elrettentő példa.

A találkozó gépe: Porno Benz


Cruise Night

+ Hangulatos helyszínválasztás, évadnyitó hangulat
- Bogarasok, hol a *szomban vagytok??

A találkozó gépe: a sárga 1967-es Bogár



Tavaszi Rajzás

+ Sok új és érdekes autó, ismerős arcok
- Csak egy villámlátogatást tettünk autó nélkül, de úgy tűnik a többiek is, mert Bogár annyira sok nem volt...

A találkozó gépe: a Junkyard Zombies Ghia


Veteránbörze, Debrecen
+ A szokott kellemes hangulat, sok érdekes jármű
- Kevés valós eladó veterán alkatrész, inkább zsibvásár

A találkozó gépe: a duplakereklámpás kombi



Hungaria Classic

+ Zseniális szervezés, nagyszerű verseny, gyönyörű autók
- Nem igazán tudnék ilyet említeni...

A találkozó gépe: alighanem mindegyik



Retropartyzánok

+ Nagyszerű kezdeményezés, remek helyszín, nagyszerű autók
- Nem tudok és nem is akarok negatívumot felhozni

A találkozó gépe: a Devil Zsiguli



VW-konszern és hobbijármű találkozó, Balmazújváros

+ A korábbiaknál jobb helyszín, vegyes és szép autók
- Kicsit vontatott programok

A találkozó gépe: Maresz Bogara még mindig szép...



Veteránkiállítás, Hajdúböszörmény

+ Minőségi felhozatal néhány igen megdöbbentő darabbal
- Sajnos csak kevés ideig tudtam maradni...

A találkozó gépe: a Mercedes 190SL



Ford majális

+ Szokásos tömeg, érdekes és szép autók
- Sokáig kellene a negatívumon gondolkodni...

A találkozó gépe: Lackó Sierrája is szép még mindig...



Drift, Tököl

+ Erős felhozatal, igazi versenyhangulat testközelből
- 400+ lóerős autók között ki akar bármit is kritizálni??

A találkozó gépe: az a zombie Skyline az nagyon brutális!



Oldtimer Sokadalom

+ Nagyon változatos és remek felhozatal, szuper és gyors szervezés
- Talán nem a legszerencsésebb helyszín

A találkozó gépe: hát itt azért volt néhány...



Totalcar Pályanap

+ Végre a Hungaroringen, végre megy a Hangyász, na és az a sok gyönyörű autó...
- Sajnos épp nem volt mivel felmennem a pályára

A találkozó gépe: a Hangyász, egyértelmű


Velodrom

+ A megszokott egyedülálló hangulat, nagyszerű járművek, pályázás motorral
- Talán csak az, hogy idén csak egy volt...

A találkozó gépe: önzőség tudom, de nekem most a Jawa


StanceFest

+ Forradalmi kezdeményezés, remek kivitelezés, szuper autók
- Egy-két becsúszott autó, amelyek bizonyára a beküldött képen jobban mutatott, és amelyek nélkül szebb lett volna az összkép

A találkozó gépe: a 819 Zsiguli


Totalcar Pályanap és OT Sokadalom

+ Na ez már a legszerencsésebb helyszín a sokadalomnak, versenyhangulat, benzingőz, mi kell még?
- Ismét nem volt mivel felmennem a pályára

A találkozó gépe: a 911, az NSX, a Quattro, aaaaaaaah


Tatabányai Bogártalálkozó

+ Szuper szervezés, remek felhozatal, tetszetős hazai VW-scéna
- A díjazással nem egészen értettem egyet...

A találkozó gépe: a 914 és a sok alacsony-keskeny Bogár



Veteránbörze, Debrecen

+ A tavaszinál még érdekesebb jármű felhozatal
- A tavaszinál még bazáribb kínálat

A találkozó gépe: a Zündapp



Zuglói veterántalálkozó
+ Sok érdekes jármű, hatalmas választék a börzén
- Sajnos olyan sok időt nem töltöttünk ott, hogy negatívumot tudjak említeni

A találkozó gépe: A Barkas tréleren a Wartburg


Retro Cruise Night

+ Szokásos hangulat, szokásos remek felhozatal, hatalmas tömeg
- Néhány hülye, aki nem bírta megérteni, hogy itt egy találkozó van...

A találkozó gépe: sose gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de az a lufis 7-es BMW nem volt rossz...


II. Kelet-Magyarországi Pályanap

+ Újra sok kezdő pályázó, a nehézségek ellenére is nagyszerű szervezés
- A csúszós pálya miatti balesetek

A találkozó gépe: Molnár Peti cápája nem csak szép, de megy is mint a barom...

Faluvégi farolás

+ Nagyszerű kezdeményezés, sok szép és érdekes autó
- Most sem volt mivel pályáznom...

A találkozó gépe: a Mach1 Mustang érdekesen mutat a pályán

1 megjegyzés: