Egy csodálatos hétvége, már kevesebb hibával

A múltkori bejegyzés után egy beszélgetés folyamán azt kívántam, hogy bár lenne egy olyan út, amelyről nem tudna születni bejegyzés, mert nem történik semmi az autóval. Hát jelentem, két hete majdnem beteljesedett. Ugyan akkor azt mondtam, hogy nem nagyon szeretnék már idén bogarazni, ám úgy alakultak a dolgok, hogy a Totalcar pályanapra még kénytelen vagyok vele menni.

Ehhez elméletben mindössze egy karburátorszerelés kellett, hiszen a tengelye még mindig ragadt, nem jött vissza az alapjáratra. Gondoltam elviszem egyik este valami olyan emberhez, aki ért hozzá, ám előző este még megkíséreltem az itthoni javítását. Leszereltem és egy fél flakon WD40-et fújtam bele, majd, mint matyizó kisiskolás, jó sokáig huzogattam a kart, míg teljesen szépen nem járt. Tökéletes, de láttunk már ilyet, másnapra teljesen be fog állni megint, szóval ígyis-úgyis be kell vinnem.

De nem. Reggel megnéztem, és tökéletesen járt. Na, ha péntek reggel is ilyen szépen visszamegy az alapjárati állásba, akkor megint Ferdinand Porschének érzem majd magam, és gond nélkül indulhatunk. Visszaraktam, így egyedül a hibás aksi maradt, mint problémaforrás, de úgyis lesz majd ember arra, hogy betolja. Vagy megoldom magamnak, láttunk már olyat is.

Elindultam hát - kivételesen egyedül - és el is jutottam Látóképig (kb. 3 kilométer Debrecentől, 13 tőlünk), amikor lecsúszott a trafóról egy saru és leállt az autó. Visszaraktam, rászorítottam, nem is volt gond, csak a főút mellett nem volt kellemes betolni az autót. 

A következő porblémára valahol Hort után lettem figyelmes, amikor is már javában sötétedett, mindössze az ég alján lévő vörös csík emlékeztetett a korábbi nappalra. Ekkor hirtelen eltűnt a műszerfalvilágításom. Egy régről derengő gondolatként tört elő a mélyről, hogy ez nem jelent jót. Nem emlékeztem, hogy mi a hiba, csak annyi rémlett, hogy így nem nagyon kellene tovább mennem. Hát persze, nincs helyzetjelző, tehát nincs hátsó lámpa. Na csak érjünk valami olyan helyre, ahol meg is tudom nézni, hogy hol a hiba. Addig finoman lenyomtam a féket, hogy felvillanjon a féklámpa, így láttak hátulról is. 

Kicsivel Hatvan előtt egy kúton végre meg tudtam állni, és hamar meg is találtam a probléma forrását: az elszakadt biztosítékot. A csere után már nem állíthatott meg semmi, és egy rövid túrát követően a nyolcker mélyén, kicsit félve támasztottam le Daniék előtt a Bogarat.

Reggel még egyedül indultam ki a pályanapra, mert vendéglátóim örülve a hétvégének, délig akartak aludni. A kifele vezető utat gondosan megnéztem a térképen, aztán a valóságban nem kicsit szívtam meg, mert belefutottam egy útépítésbe. Nem kis torlódást okozva döcögtem át az igen hosszú szakaszon, majd pedig a padka-szerű lépcsőn alig sikerült felverekednem magam. Ajj, egyszer legyen annyi felesleges pénzem, hogy be tudjak építeni egy airride rendszert...

Amikor kiértem a pályanapra, már nem kevesen várakoztak arra, hogy a Hungaroring biztonsági emberei megnyissák a kapukat. Szerencsére annyit sikerült kiboltolnom, hogy egy kis várakozás után, a többiek előtt beengedjenek, majd pedig leparkolhassak a paddock mögött. A standot pillanatok alatt felépítettem - felállítottam a zászlónkat az autó mellé, foglaltam helyet a Corollának és a BMW-nek, majd elindultam egy rövid felfedező útra. Ám ekkor még csak a különböző márkák hazai képviseletei takarították autóikat, de mire megcsodáltam a GTR-t és a Peugeot RX-et, addig megnyíltak a kapuk és beengedték a veteránokat is.

Imádom az ilyet, mert valahogy mindig akad olyan, amit még soha nem láttam. Elég csak a Roverre, vagy az Imperial kreténmódon megformált, gyönyörű elemeire gondolni, aah, szívdobogtató. Végül a Porsche és a Quattro... na meg az NSX a pályán... De erről majd a magazinban bővebben, nem idézném fel újra, mert már kezd helyrejönni a szívem a sokktól.

Később megérkeztek a többiek is, Sárika repült a megmentőcsomaggal, azaz a pogácsával, és ismét helyreállt a világ rendje. Délután bámészkodtunk, mások pedig a mi autóinkat bámulták. Érdekes, hogy a "tuning" körökben magasnak számító autómról "értelmes" autósok soha nem hiszik el, hogy fixen van ültetve. Hosszasan kell magyarázni, hogy miért dől így a hátsó kerék, miért jó, hogy bentebb van az első. Mi lesz, ha tényleg lesz benne lufi. De akarom én azt egyáltalán? Elméletben nagyon is, de a gyakorlat kicsit más.

A pályára műszaki okoból egyikőnk se hajtott fel, így a múltkorihoz képest hamarabb hagytuk el a színt, pláne azért, mert még jelenésünk volt a Turbometalos srácok rendezvényén is. A Mopedmetal névre keresztelt rendezvény a hősök teréről indult, és 50 köbcenti alatti motorokat vártak a szervezők. Cserébe mi beállítottunk két sokkal nagyobb hengerűrtartalmú autóval, és kicsit fájó szívvel, amiért kétkerekűink 220 illetve 50 kilométerrel odébb vannak. De mindent ugyebár nem lehet egyszerre.

Metálék érzik a dolgokat, a stílusos motorok meghatározó része a csapaton belülről, vagy a közvetlen környezetből került ki, persze nagyon sokan érkeztek igazán menő mopeddel. Szépen szétválasztották az újat a régitől, így a találkozó megtarthatta a jellegét, de az újabb robogók tulajdonosait se kellett hazazavarni. Mikor a Dózsa György út házai mögött eltűnt a nap, a fiúklányok nyeregbe pattantak, és elindultak a budapesti körútra. Mi ekkor leváltunk, és felvittük az autókat a Gellérthegyre, ott csak nagyobb biztonságban vannak, mint a kőkemény nyóckertől pár utcányira.

Aztán ez másnap okozott némi fejfájást, amikor el kellett értük menni, hogy ismét kigurulhassunk a Ringre. Ekkor már csak egy autóval mentünk, mégis csak takarékosabb így. Ekkor már csak igazi pályanap volt, kevesebb különlegességgel, de hasonlóan zseniális hangulatban. Ez számunkra tovább fokozódott a Bende Tibivel való beszélgetésünket követően, de erről majd később...

Ezen a napon korábban indultunk haza, mert volt teendőnk, de a Totalcar pályanap zseniális, és ismét csak azon kattogott az agyam, hogy lehet rossz irányba indultam el az autóvásárlást illetően. Egy újabb, korszerűbb futóművű, kis, könnyű, sportos autót ilyenkor sokkal inkább élnék, mint az eleve elavult és tovább kaszabolt futóműves Bogarat. Persze ez mindig csak addig tart, amíg el nem megyek egy veterán találkozóra, vagy pár hete a Stancefestre. Lehet a Delta lenne a megoldás mindhárom problémára? Pályára bőven erős, a veteránok között már megtűrik, ültetni pedig felesleges, mert bután néz ki a földön...

Hazafele semmi baj nem volt, mindössze a 6 Voltos világítás okozott pár kellemetlenül vak percet a négyesen, de simán és gond nélkül értem haza. A hétvége végére a karbi ismét ragadni kezdett, mostanra pedig még jobban, szóval már leszerelve várja a holnapot, hogy szakértő kezek vegyék gondozásba és végévérnyesen megszűnjön a gubanc. Mert nem vicces, hogy városban négyesben kell alapjáraton fékezgetnem, hogy be tudjam tartani a korlátozást. Na meg mit gondol a mögöttem jövő? Most hétvégén újra Budapest, még 6 Voltosan, ha minden igaz utoljára.