2013. január 31., csütörtök

Télből a nyárba

Igaz még kint hó fed mindent, fejben viszont már egy-két hónappal előrébb próbálok járni. Lassan ismét beköszöntenek a plusz celsius-ok, és nem utolsó sorban ismét egy hosszabb pesti időszak következik. Hatalmas a boldogság, hisz ki ne szeretne Újpesten, tizenkét négyzetméteren éldegélni napokon keresztül.

Naugye. A megoldás az unalom ellen szinte végig az orrom előtt volt, hisz a városkaputól már kiépült kerékpárutak vannak, a belváros pedig nem is olyan elérhetetlen távolság. kétkerékre kell ülni! Hosszú távra alkalmas eszközöm azonban sajnos nem volt, így a végső lökést egy álom adta meg. Nem tudom pontosan mi szerepelt benne, de másnap úgy keltem fel: kell egy fixi. Bő két és fél éve futottam beléjük először, majd az idő múlásával nem egyszer bámultam meg a fővárosban egy-egy szép darabot az utcán. Elegáns, letisztult formájú célszerszámok, mégis könnyen utánuk fordul az ember. Nem kevés retro életérzés lengi körül őket, hírből sem ismerik a teleszkópokat, és egyéb modern eszközöket, csak a nyers haladást szolgálják. 

Egy nap gép előtt, magyar fórumok, online piacok feltúrása után kezdett kialudni a remény parazsa, vagy drágák voltak, vagy már eladták az ígéretes darabokat. Valamikor hajnal 1 és 2 között azonban meglett az isteni szikra, és a rengetegből előkerült egy váci hirdetés, egy Csepel Royal 3-ról. Az ár még kezelhető, és legalább nem kell messzire menni érte. Délután ott álltam előtte. Nyilván az lenne az álmok netovábbja ha örökhajtós volna, de emellett a kis eltérés mellett szól, hogy nem büntetnek érte, valljuk be, a kontra féknél létezik biztonságosabb rendszer is, nem mellesleg a gumikat sem kell olyan rendszeresen cserélni.
 

Nagykabátban, sállal felvértezve túl vagyok az első körökön. Izmos masina, szokni kell az egy sebességet, viszont hihetetlenül könnyű, és arányos formájú bicikli. Jelen formájában is teljesen alkalmas a hétköznapi használatra, ám már megvannak a tervek a jövőre nézve. Új nyereg, markolatok, küllők, gumik, és még sok apróság kerül rá, illetve eltűnik róla minden, ami fekete. Sokáig dilemma volt a gyári fényezés meghagyása, ám túl szép állapotban van ahhoz, hogy lefedje egy új szín. 

Összességében a cél nem más, mint egy használható, ugyanakkor rendkívül esztétikus egysebi megalkotása (mint pl. ez), amivel nem egyszer búcsút lehet inteni a remekre szabott tömegközlekedésnek, és "friss" levegőn gurulni erre meg arra, vidéken, vagy a belvárosban. Nem mellesleg igen komoly látvány lesz a Corolla tetején a nyári Duna parton... 

A Terv, gyári fénnyel, (még) fekete küllőkkel.

 

5 megjegyzés:

  1. Kis helyesbítés. A fixik nem kontrafékesek.

    VálaszTörlés
  2. Ha már úgyis át akarod küllőzni, keress hátulra biciklis boltokban ún. flip-flop agyat. Ennek mindkét oldalán van lánckerék, az egyik oldalon egy egysebességes racsni, a másikon pedig egy fix lánckerék. Ezzel elég megforditanod a hátsó kereket, és máris tudsz választani single speed, vagy az örökhajtás között.

    VálaszTörlés
  3. A szívem a négy keréké és a belső égésűeké, de imádok a bringázni is. Jó választás a Csepel, ha lenne rá keret én is vennék egyet. Sok balesetmentes kilométert :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legtöbb fixis maga építi a gépét,szinterezéssel a szivárvány minden szinében tudod megvalósítani az ámaid bicóját.
      Egy régi Csepel vagy orosz félverseny átalakítása meg sokkal olcsóbb mint egy "gyári" Royal megvétele.
      Enyém: http://fixi.debrecenibringasok.fotoalbum.hu/
      Soma

      Törlés
  4. Az egyik egyetemi csoporttársam van nagyon rákattanva a fixikre, úgyhogy végül épített is magának egyet. Nem értem, mit lehet rajta szeretni. Kipróbáltam, mentem vele. Elismerem, jó áttétellel a BKV-buszokat tutira lehagyod. De mi a jó abban, hogy nem tudod pihentetni a lábad, vagy a kátyúk miatt attól kell félned, hogy a csodálatosan keskeny kerekeknek végük, ha benézel egy nagyobb kátyút és belehajtasz.

    Inkább egy jó Single Speed Mountain Bike, részemről.

    VálaszTörlés