2012. augusztus 22., szerda

Köszönöm!


Érdekes helyzet. Az autós társadalom ünnepként kezel néhány, másoknak egyáltalán nem is fontos időpontot. Várjuk évről-évre, majd egyszer csak eljön, jól érezzük magunkat. Pár napig még tart az öröm, aztán kicsit elfeledjük, hogy bő fél évvel később ismét elkezdjük várni. Ilyen évek óta a KgstParty is.

Emlékszem, az elsőre (ami szám szerint a hetedik volt), ahova két Bogárral érkeztünk, és a "nézd már, ennek kilopták a motorját" szerű poénoknak voltunk kitéve. A másodikra, amikor nem akartuk elhinni, hogy tényleg egy igazi esküvővel állunk szemben. A harmadikra, amikor már nekünk is volt némi közünk a rendezvényhez. De biztosan emlékezni fogunk az ideire is valami miatt. Viszont a jövő évire már nem. Mert nem lesz.


De van mire emlékezni. Az idei KgstParty feltette a pontot az i-re, még úgy is, hogy a megelőző héten a szervezőkkel együtt mi sem aludtunk túl sokat. Holott sokkal kevesebb dolgunk akadt. Miután a nyomdai gépek nekiláttak a legújabb, a 9. szám elkészítésének, több időt fordíthattunk a találkozónak. Egy meglepetést készítettünk elő nektek, pontosabban egy életnagyságú Bburago dobozt építettünk, amelybe mindenki beállhatott egy studióvakus kép erejéig. Ugyanakkor matricát kellett szerkeszteni, valamint a díjakat elkészíteni.

Volt rá egy hetünk. Már szerdán elindultunk az első szállítmánnyal, amely a standunk felépítéséhez kellett. Benne a Jawa, a bicikli, raklapok, fa, ezer éves Apple számítógép, lámpa az 1800-as évek végéről, stb, stb... Ahogy azt a videón láthattátok, a fából doboz készült, a többit pedig első körben bepakoltuk a sátrak alá. Ekkor már néhány résztvevő megérkezett, és látszólag kellemesen mulatoztak.


Csütörtökön átvettük a Corollát az Ateri műhelyében (erről majd később), majd péntek reggel indultunk ismét útnak Nyíregyháza irányába, immár egy sokkal nagyobb csapattal. Mivel a legtöbben csak a péntek délután tudtak jönni, így a tavalyinál némiképp kisebb csapat tartotta fel a forgalmat a négyes főúton. Ettől függetlenül biztos voltak néhányan, akik anyáztak a nyolcvanas tempó miatt.


A területre érkezvén nekiláttunk a doboz kibővítésének, és véglegesítésének, valamint a stand építésének. Előbbi esetében az anyagok miatt nem sikerült tökéletesre, de a Photoshop segített (volna). Mivel a legújabb szám ekkor még nem érkezett meg, úgy döntöttünk, hogy inkább egy amolyan közönségtalálkozóval egybekötött evés-ivást iktattunk be a standon. Jöttek is az emberek szép számmal, ismerősök és ismeretlenek is. 

Talán nem meglepő, hiszen a parkoló ekkor már javában tele volt autókkal. Talán a KgstParty törekvései, talán a Rozsdafesztiválnak köszönhetően idén talán változatosabb volt a felhozatal, hiszen a továbbra is többségben lévő keleti autók mellett egyéb vasak is megfordultak. Így lehetett az, hogy egyik kedvenc autóm, egy Lancia Delta HF Integrale is begurult. A tavalyihoz hasonlóan, idén is a személyes kedvenceinknek adtuk át a díjakat, így én tudtam: ha nem gurul be egy Stratos, akkor megvan kinek adom az enyémet.


A buli beindult. A stand tele lett emberrel, mellette a színpadon jobbnál-jobb zenéket játszott a Cover @ll zenekar. A különböző helyről érkező emberek pedig sorra vették elő a különböző pálinkásüvegeket. Mi pedig készültünk a magazin megjelenése óta az egyik legnagyobb dobásra, a RozsdaTv első adásának premierjére. Ezúton is nagyon szépen köszönjük annak a 100-150 embernek, aki végignézte velünk először a háromnegyed órás adást.

Majd pedig folytatódott a buli, hogy néhányan másnap nehezen ébredhessenek. Nekünk pedig elkezdődött a hajtás. Forgott a kamera, közben pedig sorra téptük fel a nyomdából frissen érkező magazinokat borító papírcsomagolásokat. Szemben, a fesztiválközpont közepén időközben sorra zajlottak a versenyek és a különböző társulatok és csapatok bemutatói. Mindemellett érkeztek az autók is. Annyian, hogy a nap fénypontjára, a felvonulásra már annyian összegyűltek, hogy nem fértek be a területre. Most az ilyennek örüljön egy rendezvényszervező, vagy ne?


A sor 18 perc alatt haladt el egy adott helyen, majd pedig érkezett meg mindenki a szokásos helyre, a múzeumfaluba. Itt egy újabb előadás (ezúttal a 4 for Dance) várta a találkozó résztvevőit, végül az eredményhirdetés és a bejelentés: Nincs többé KgstParty.

Nem mondom, hogy aznap éjszakára elvette volna a kedvét az embereknek a bejelentés, hiszen az aznap estére tervezett buli is fergetegesre sikeredett. Ám nem árt elgondolkodni azon, hogy mi lesz jövőre? Melyik lesz az a találkozó, amely ilyen színvonalon képes szórakoztatni az embereket, melyik lesz az, amelyet szívvel-lélekkel szerveznek, melyik lesz az, ahova minden autóst szeretettel várnak? És végül: mi lesz a Rozsdafesztivál jövője? Talán éppen a mi feladatunk lesz 2013-ban találkozót szervezni? Majd elválik.

KgstParty, köszönöm az eltelt éveket, azt a néhány csodálatos napot. Kösznöm a remek programokat, az új ismereteket, a jó bulikat. KgstParty, köszönök mindent!

Apró kellemetlenséget okozott nekünk az az illető, aki magáévá tette a fényképezőmet, az összes optikámmal együtt. Így azon túl, hogy nem tudom, mivel fogok dolgozni a jövőben, a szombat esti Bburago-dobozos képeket is elvitte. Ha valaki nem odavaló tette, akkor megkérdőjelezném a fizetett biztonsági őrök munkáját, ha pedig valamelyik autós társunk, azt... azt nem is kommentálnám.

4 megjegyzés:

  1. Kár, hogy csak ezen épp az utolsón tudtam részt venni. Kissebb családi hangulatot teremt egy ilyen találkozó. Remélem lessz valami hasonló összeruccanás. Köszönöm KgstParty! Köszönöm Rozsdakupac!

    VálaszTörlés
  2. Nem is tudom mit írhatnék ;-(

    VálaszTörlés
  3. Kedves Binci,

    amennyiben a fizetett biztonsági őrök feladata közé tartozik a Te fotós cuccod őrzése, akkor a felháborodásod jogos. Ha rendelkezel bármiféle dokumentummal, ami alátámasztja e téren a biztonsági őrök feladatát, kérlek csatold. Honnan is tulajdonították el a fotóaparátot?

    üdv,
    Futó Zoltán

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom mi tartozik a biztonsági őrök feladatai közé, de gondolom az, hogy a felvonulás előtt karszalag nélküli, (hogy kell szépen mondani?) romák tartózkodnak a találkozó területén, az nem az ő munkájukat dicséri.
      Ahogy szerintem az sem, hogy amikor reggel megkérdeztem őket, hogy véletlenül nem láttak-e valakit, akkor azt válaszolják, hogy "nem tudom, mert ők ketten aludtak, én meg kicsit be voltam rúgva".
      Ezek után mit mondhatnék, gondolom Pistiék nem ezért fizették őket.

      Törlés