2011. január 24., hétfő

Historic plate in Spain

A spanyoloknál a régi rendszámtáblák még jelölték a megyét, ahonnan az autó származik, azonban ezt később megváltoztatták a sima 4 szám, 3 betű kombinációra, ugyanis nem egyszer megesett, hogy Barcelonában megdobálták különböző rothadt gyümölcsökkel a madridi autókat, vagy fordítva. A minap a Panscrapers blogján figyeltem meg néhány korábban még nem látott rendszámot, amely H-val kezdődik, holott tudtommal ilyen kezdetű megyéjük nincs (Huesca megye jelölése HU).
Fel is tettem a kérdést a Volksriders fórumán, ahol elmondták, hogy ez az ottani OT-s rendszámnak felel meg. Mindez nem lett volna meglepő, ha a rendszámok nem éppen a jelen szöveg közé illesztett képeken szereplő járműveken szerepeltek volna. Ugyan már itthon is elfogadják a muzeális minősítésen a különböző korabeli tuning alkatrészeket, azonban egy ilyen patkány platós T1-től szívroham szerű tünetek lépnének fel a MAVAMSZ vizsgaállomásokon.
A spanyoloknál velünk ellentétben úgy működik a dolog, hogy a különböző veteránautó klubok minősítik a járműveket és nem egy külön erre a célra létrehozott bizottság, majd pedig ezzel az igazolással befárad az illető az okmányirodába, ahol meg is kapja a H-s rendszámot. Valamivel egyszerűbb, mint itthon, de ugyanakkor kint nem lehet forgalomba helyezni másképpen 1986 előtt gyártott autót, legyen szó ottani, vagy külföldről hozott autóról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése