2014. március 29., szombat

Autók és kávé 2014/1


A Totalcar egyik tavaly őszi adásában mutatta be Karotta az autós életben igen gazdag California egy különleges találkozóját, amelyet Cars n Coffee néven rendeznek meg hetente. Az esemény reggel hatkor indul, amikor is jó nagy adag kávéval indítanak, majd mustrálják egymás autóit. Van is mit nézni, hiszen a Toyota 2000 GT-től, ismeretlen, egyedi verseny-Porschékon át, egy teljes sor Ford GT40-ig minden van, amit csak ember el tud képzelni... és az is, amit nem.


A film bemutatását követően sejthető volt, hogy nem kell sokat várni arra, hogy valaki Magyarországon is elindítson egy hasonló kezdeményezést. És valóban. A Kultmobilos srácok csaptak le először a rendezés jogára és kijelöltek egy szeptember közepi napot, és várták az érkezőket. Jöttek is szépen sorban, megtelt a Kincsem Park bejárata a szakadó eső ellenére is. Mi a végére értünk ki csak, akkor már elszállingóztak, holott még kicsivel múlt 9.



Jött a tél, olyankor mindenki pihen, az autókkal együtt a szervezők is. Így hát a mai napig kellett várni arra, hogy újra korán kelhessünk és kimehessünk az Autók és kávéra. Ám most mégsem annyira nagyon hajnalban, hiszen immár 8-kor indult az esemény. Mire odaértünk már szinte tele volt a - különben nem túl nagy - parkoló, és a sorok között már ekkor nem egy igazán szép darabot tekinthettünk meg. Például a két Impreza egymás mellett... aaah. Na meg később begurult egy első generációs Celica OT rendszámmal, majd megérkeztek Balázsék is a lowriderrel. Természetesen minden feltűnést kerülve, szigorúan 3 keréken. Ha ez nem lett volna elég, már éppen indulni készültünk, amikor még egy 205 Rallye is tiszteletét tette, amely a hot-hatchekért különben is bolonduló szívemet igencsak megdobbantotta. Persze a sor nem lenne teljes azok nélkül a régi, ismerős autók nélkül, amelyeket rendezvényről-rendezvényre megcsodálhatunk. És habár újdonságot nem jelentenek, mégis csak jó őket újra látni, hisz közöttük érezzük magunkat igazán otthon.


A következő rendezvény időpontja még kérdéses, de nagyon reméljük, hogy nem ez volt az utolsó. Nem tudjuk, hogy a helyszínváltásnak mi az oka, ám ha egy mód van rá, akkor kérjük a szervezőket, hogy vigyék vissza a találkozót az első helyszínre, hisz az sokkal méltóbb, szebb és hangulatosabb terület, mint a mostani. Ha nem, az se baj, mi a következőn is itt leszünk!


Most pedig készülődünk, mert délután jelenésünk van a Totalcar Parkoló Parádéjára. Ott (is) találkozunk?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése