2013. augusztus 21., szerda

Jó munkához idő kell


A kétrészesre sikeredett Csepel Royal história második feléhez érkezett, míg az első az ötletről, és az alapról szólt, addig ez a munkálatokról, és a végeredményről. 

Februárban került hozzám ez a bizonyos kerékpár, a terv pedig már akkor kész volt, ám egy hónappal ezelőtt tudtam csak elkezdeni az építést - már amennyire ez annak számít. Nem vagyok nagy guru a témában, a legtöbb márka (még) nem mond sokat, így elsődlegesen a látványra helyeztem a hangsúlyt. Hozzáteszem az alap gondos kezek által állt össze (a vázon kívül kevés dolog maradt eredeti), így egy nem teljesen gyári állapotú Royal 3 tulajdonosa lehetek. 

A terv igen egyszerű volt, a saját ízlésem szerinti legszebb állapotot kellett elérni idővel. Ez új nyereggel, gumikkal, markolattal, pedállal és a vázon kívül szinte minden elem fehérre fényezésével elérhető volt. Eleinte bizakodóan álltam a dolgokhoz, hisz egyik sem túlságosan nagy feladat, az alkatrészeket hamar be tudtam szerezni, a fényezőhöz is lett hamar időpont, tehát a siker egyre közelebb került. 

Teltek a hetek, újabb és újabb okok miatt csúszott a fényezés, illetve a küllő színterezés, de végül eljött a nap, mikor minden összeállt, és kéznél volt. Innen gyors legozás következett, a dolgok 70%-át össze is tudtam rakni, a finomabb részleteket viszont egy helyi gurura bíztam. Már félkész állapotban látszott, hogy nem akármilyen látvány lesz ez a jószág, ám ma, egy héttel később, mikor betoppantam a mesterhez, csapott meg igazán a dolog. Kész volt, ragyogott, olyat mutatott mint eddig soha.

Innen remélhetőleg már semmi nem tart vissza a napi használattól, szóval nemsokára irány pest, és kezdődhet a csapatás.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése