2013. január 7., hétfő

Raktárkisöprés

A minap bevettem magam a szerkesztőségünk raktárába, ahol felpakoltam néhány magazint a remittendából, hogy postára tudjam adni az utánrendeléseket. Miközben a hűvös teremben pakolásztam, az egyik sarokban álló kupacot figyelve elgondolkodtam: itt az új év, aminek a hagyományok szerint az új kezdetekről kell(ene) szólnia. Hogy hova is akarok ezzel kilyukadni? Roppant egyszerű.

Idén kezdjük meg a harmadik évet, mint Rozsdakupac Magazin – bár az igazat megvallva a 2. születésnapunkat csak áprilisban üljük majd. Ez így eléggé paradoxon szerű, de ha végiggondoljuk, annyira nem is lehetetlen, mint amilyennek első hangzásra tűnik: az első szám 2011 áprilisában jelent meg. Ebben az évben még további 3 számmal jelentkeztünk. Ez jelentette az első naptári évet, de az évad ugyebár 2012 februárjában ért véget, és áprilisban kezdődött a következő. Tavaly a kéthavi megjelenésből kifolyólag újabb 6 számmal gyarapodott a készlet. Néhány nappal ezelőtt pedig 2013-ra fordult a számláló. Az a bizonyos kutya pedig itt van elásva.

Mivel az első év négy lapszámának maradékát képező aprócska halom egy kicsikét már kezdi bántani a szemünket a raktár egyik sarkában, arra gondoltuk, tartunk egy raktárkisöprést, és egy soha vissza nem térő lehetőséggel szeretnénk kedveskedni nektek. Így a 2011-es évben megjelent 4 számot most 3 áráért tehetitek magatokévá. De csak addig, amíg a készlet tart. Szóval minél előbb csapjatok le rá, mert lehet, hogy pár napon belül már egy darab sem lesz!

És ha már raktárkisöprésről van szó, akkor aztán már tényleg semmi se maradjon a raklapokon, így a 2012-es év első négy számát is összecsaptuk egy csinos kis csomagba, amit most ugyancsak 25 százalékos kedvezménnyel vihettek haza. Vegyétek, vigyétek, élvezzétek!


1 megjegyzés:

  1. Wow, this piece of writing is good, my sister is analyzing such things, thus I am going to let know her.

    ---------------------------
    SEO Melbourne | SEO Perth | SEO Sydney

    VálaszTörlés