2011. október 3., hétfő

Alföldi veteránbörze


Az ország egyik legnagyobb börzéjét évente háromszor rendezik meg, minket pedig minden alkalommal meghívtak, ám egyszer se sikerült eljutnunk. Nem úgy most. A szombati Retro Cruise Nightról hajnali négykor értünk haza, három óra alvás után pedig jött Gyuri, hogy indulás van.


Ugyan Volkswagen találkozóként is meg volt hirdetve az esemény, mi a gyors és kényelmes utazás miatt a Tehenet választottuk.Sejtettük, hogy nem egy kis kirakodóvásár lesz, ám ekkora méretekre és tömegre nem számítottunk. A hiperszupermarket mellett végig tömve álltak a motorok, a parkoló felét árusok foglalták el, egyedül talán a Volkswagenek voltak kevesen. 


Végigsétáltunk a sorokon csak nagyon felületesen végignézve az árukészletet, nehogy véletlen valami olyasmibe botoljunk, amit semmiképp sem hagyhatunk ott, újabb lommal gazdagodva. Szerencsére nem volt se Dongó motor, se Csepel bicikli, se régi Bogár alkatrész, így némi beszélgetés, és egy ebéd után üres kézzel távoztunk. Tavasszal igyekszünk hosszabb időre maradni, és viszünk magunkkal mind a - akkor már - hat lapszámból néhány példányt árusítani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése