2011. július 28., csütörtök

Debrecen Cruise

Az idei második Debrecen Cruise kissé szokatlanra sikeredett, hiszen a korábbi léghűtéses VW gurulás mostanra teljesen átalakult egy össznépi autós gyülekezetté, ahol a majd' 50 megjelent, a világ minden táján készített igen nagy feltűnést keltett. Valamint tökéletesen mutatja, hogy a 70-es évekből származó, makulátlan Fiat 850 és a földrevert 90-es Civic is tökéletesen megfér egymás mellett.
Mi fél ötkor indultunk el Józsáról a Rozsdával. Hisz a másikon nincs műszaki, esőre is állt, és különben is, a Rozsda az új autó, mutassuk meg a népnek. Ezzel egészen az Egyetemig semmi probléma nem volt, ahol is kicsit elszámolva a villamossín magasságát, nekimentünk. Nem, nem levertük rá, hanem nekimentünk. Ekkor kiesett a kormány a helyéről, és nem tudtuk visszatenni. Ott álltunk a kereszteződés közepén az irányíthatatlan autóval, persze a lehető legrosszabb helyen. Sikerült megemelve áttolni a sínen, le a zöldre, és miután nem sikerült a probléma okát meghatározni, úgy döntöttünk, hogy eltoljuk az Egyetem parkolójába. Mindezzel csupán annyi volt a gond, hogy mindössze a kerekeket kézzel forgatva tudtuk kormányozni a vasat. Később sikeresen megállapítottuk, hogy az ütközéstől a híd felső része kiszakadt az alvázfejből, ami miatt a kormányrúd előrébb csúszott. Azzal tisztában voltunk, hogy az autó állapota nem újszerű, de ennyire azért nem gondoltuk, hogy ennyire oda van. Jöhet az alvázcsere.
Ezért kb. egy óra késéssel érkeztünk meg a helyszínre, ahol addig már egymás hegyén hátán sorakoztak az autók. Ekkor már túl késő volt, hogy rendezzük őket, így miután Pócsi Pisti is begurult Nyíregyházáról, átvonultunk a Főnix parkolóba, ahol némileg áttekinthetőbb volt a kocsik sora. Ahogy a bevezetőben is említettem, volt itt minden.
Az emberek kisebb csoportokban beszélgettek, egészen sötétedésig, amikor a korgó gyomrok arra nem késztették az egybegyűlteket, hogy valami étkezde felé vegyék az irányt. Ilyenkor persze jön a szemétkaja, de legalább közösen gurulunk át. A végállomás sokaknak a Tecsó parkoló volt, ahol már a város tuningfenegyerekei sorakoztak, mi pedig egy kellemeset beszélgettünk még a szemközti Mekinél. Ha eltekintünk a Rozsda széthullásától, akkor egy igazán kellemes délutánt-estét töltöttünk el hozzánk hasonló autóbuzik között, reméljük hamarosan jön a folytatás.
Eddig volt szó az egyik, nevető szemről, most legyen a síró másikról, kissé személyesebb hangvételben:
Az első Debrecen Cruise-t tavaly tavasszal tartottuk meg, majdnem 20 autó részvételével, amely számot nyárra sikerült túllépni. Az őszi Festivál után még tartottunk egyet, ahol a bogarasok száma már érezhetően csökkent. A tavaszi, kicsit későn bejelentett eseményen elvétve lehetett őket látni, a tegnapi guruláson pedig a majd' ötven autóból csupán négy (és fél) volt léghűtéses VW. Hogy ennek mi az oka? Részben az, hogy azok a bogarasok, akik megjelentek (közötte jómagam is) valamilyen oknál fogva otthon hagyták autóikat. Andris generátorprobléma miatt, Geri a motorcsere miatt hagyta otthon a Silvert, Debe és Gyuri dolgoztak, Zsolt és Tamás elutazott, Pisti a cabrioján simogatta az utolsókat, Norbi és Juan Erdélyben van, de én is műszaki hiányában csak a Rozsdával indultam útnak. Aztán nem érkeztem meg vele. A többiekről pedig nem tudunk. Így Soma, Ádám és Adusék jöttek Bogárral, Tomi pedig a busszal, ami csupán a jelenlévők 10%-át tette ki.
Természetesen mindig mondjuk, hogy nagyon nagy szeretettel várunk mindenkit, aki velünk gurulna egyet, de nem levegős Volkswagen áll a garázsában, de olyan még nem volt, hogy mi legyünk a vendégek a saját rendezvényünkön.
És hogy miért maradnak el a bogarasok? Az egész a tavalyi Fórumos kiállítással kezdődött. Hónapokkal korábban meghirdettük, hogy lesz a kiállítás, aki ott szeretné látni az autóját, mindenképpen jelentkezzen. Senki (de tényleg senki) se szólt, olyannyira, hogy a 16 helyre végül nekünk kellett külön-külön megkérni embereket, hogy legyenek szívesek kitolni az autóikat. A kiállítás végeztével pedig nem egy ember sértődött meg azon, hogy „ha az a szar ott lehetett, akkor az enyém miért nem?” A lehetőség adott volt bárkinek... Ez később megmutatkozott a Festivál résztvevőin, hiszen a debreceniek meglepően kis számban jelentek meg, akik kinn voltak, többnyire autó nélkül. Azóta ez csak romlik, holott ősz óta hivatalos keretek között működik az összetartás a bogarasok között, amelyhez a többség örömmel csatlakozott. Mi azon leszünk, hogy a tavaly nyáron tapasztalható csapatot újra egyesítsük.

6 megjegyzés:

  1. lindos carros!!!
    abraços
    fuscaclubeaurea.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Kedves Binci!
    Nem kizárólag a fórumos témakörre reagálva:
    Kedvenc sógorom jelezte, hogy lesz az a bizonyos kiállítás. Kivikszoltuk fekete speedster-ünket, hátha lehetőség nyílik arra, hogy megvetett, vágott VW létére mégis helyet kapjon az árja, csúcseredeti (csak kicsit átfestett és átalakított) bogarak között. Mindössze annyit szerettünk volna, hogy a mezei látogató lássa, hogy ilyet is lehet bogárból. Van akinek tetszik, van akinek nem. Szabad a döntés. Azt viszont nem hiszem, hogy a "nem hozzáértő Kovács István nagykorú magyar állampolgár" (gy. k.:példa, nem valós) nem unja meg a 100., számára ugyanolyan bogár megnézését. A legigazibb "öreg" bogarason keresztül megtudtuk, hogy a rendezőség szerint az ilyen vágott, nem is igazi VW-nek nincs helye a "nagyok" között. Persze ez ennyire konkrétan nem lett kimondva. Szóval nem kell a nagy kamu, hogy "tényleg senki" és feláldoztuk magunkat, mert a szűk családban 4 DB VW BOGÁR volt AKKOR, EBBŐL 2 EGYEDI (és nem attól, hogy ronggyá van ültetve, mert azt a hülye is tudja), ami szintén nem ért meg Nektek egy cikket. Tudsz még ennyi bogarat családon belül? Én nem. Szóval röviden: igazán becsülöm a munkátokat, a befektetett energiátokat és az időt, amit a szervezésre áldoztok, de a 4 bogaras (és ez a lényeg, hogy bogaras) nevében írhatom, hogy nem kívánjuk mindig ugyanazt a 3-4 autót látni. Ezért nem járunk veletek ide-oda. Ja, amúgy igen, kicsit meg vagyunk sértődve. Jogunk van hozzá. Sógorom másképp szeretett volna fogalmazni, de a web cenzúra kipontozta a felét, így inkább átírtuk.:))))
    Nagy Ferenc, e-mail: nferro@freemail.hu

    VálaszTörlés
  3. A Fórumos kiállítást július közepén fixáltuk le a bevásárlóközpont vezetőivel, akkor hirdettük ki, hogy aki szeretné hozni az autóját, az mindenképp jelentkezzen. Sógoroddal beszéltem, de ha jól emlékszem, az autója törése miatt ő azt mondta, hogy nem hozná az autót. Téged akkor még nem ismertelek, az autódról is annyit tudtam, hogy egy darabig állt Tsiga udvarán, aztán eltűnt.
    Ha felhívsz, írsz e-mailt vagy akár csak egy kommentet a blogra, ahogy most is tetted, akkor tudtuk volna, hogy szeretnéd hozni az autót és egyértelműen lett volna helye. Ugyanis a kiállítás előtt két nappal kellett még négy autót keríteni. Így jött végül a mexikói patkány (eredetileg csak a Silvert terveztük kiállítani, mint alacsony, rozsdás), a metálzöld 63-as, a rózsaszín és a piros faltdachos. Ezeknek a gazdáik nem szerették volna kitenni a kocsit különböző okokból, mi kérleltük, hogy ugyan már, hozzák már el, mert nincs meg a létszám. Ha ekkor tudjuk, hogy te szeretnéd hozni az autót, akkor egyel kevesebb gondunk lett volna.
    Az meg, hogy a vágott autókat megvetjük, szerintem hülyeség. Nekem a személyes kedvenc bogaram is egy szanaszét szabdalt darab, a heb-rod ( http://www.ocia.net/gallery/data/519/normal_bo-heb1.jpg ). Általában valóban az eredeti és a korabeli extrákkal szerelt autókat szeretem, de ezt a kiállítást nem magunknak szerveztük, hanem az embereknek. Úgyhogy nagyon sajnálom, hogy így alakult, de tényleg nem szándékos kitolás. Azt pedig nem tudom, hogy ki mondta, hogy nem ér semmit a vágott, de ilyet én tutira nem mondtam.
    Azt, hogy csak a mi ismerőseink jelennek meg a blogon, azt többen kifogásolták. De ennek egy és nagyon egyszerű oka van: róluk tudjuk a napi eseményeket, hogy mikor mi történik az autóikkal. Ha valaki kedvet érez hozzá, mi megadjuk a jogot, hogy írhasson a blogra, de ha ezt nem is, akkor szívesen írunk az autójáról. Azonban ehhez nyilvánvalóan az kell, hogy eljussanak az információk hozzánk, hiszen honnan tudnánk, hogy Petike éppen oválablakot vágott a bogarába, ha nem szól róla...
    Úgyhogy ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem jutott el a megfelelő helyre a megfelelő információ, ami miatt nem lehettetek ott a kiállításon. Ezt őszintén nagyon sajnálom, de diszkriminációról szó sincs!

    Üdvözlettel: Bíró Imi (Binci)

    VálaszTörlés
  4. Néma gyereknek az anyja se látja a fától az erdőt.

    VálaszTörlés
  5. Szia Binci!

    Köszönöm, hogy válaszoltál. Igazából már nincs jelentősége a dolognak, hiszen nem lehet vele sokat kezdeni. Nem akarom feszegetni a dolgot, de a roppant szellemes, és úgy látom csakis "eredeti" poénokkal sziporkázó Geekay kedvéért azt elmesélem, hogy nem magamtól találtam ki azt, hogy nem kell az autónk a kiállításra, hanem Tsigán és Misin keresztül tudtam meg. Nekik pedig azért eléggé hiszek. Amúgy pedig erdő lenne, csak tudni kéne kezelni. (Gy.k.: sok a bogár Debrecenben)
    Félreértés ne essék, részemről bőven le van zárva a téma, szerintem fölösleges több szót vesztegetni rá.
    Ez már minden bogarasnak szól:
    Aki megy Gyomára, annak jó bulizást kívánok.
    Feró

    VálaszTörlés
  6. Csakis azért reagáltam, hogy tisztázzuk a dolgot, mert engem ez igazán meglepett! Mint mondtam, én biztosan nem vetem meg az autót, és a kiállításra sem miattam nem jöhetett el. Főleg, mivel nem tudtam, hogy hozni szeretnéd. Ismételtem csak annyit tudok mondani, hogy nagyon sajnálom!

    VálaszTörlés