2010. május 2., vasárnap

VW meeting at Balmazújváros

Aki ott volt a tavalyi, újvárosi VWKMO bulin, és olvasta az ideinek az előrejelzését, az bizonyára tudhatta, hogy mi az, amire számíthat. Egy kellemes, családias, kisvárosi majális, rengeteg programmal, és nem mellesleg egy Volkswagen találkozóval.

A reggel városébresztő felvonulással indult, amit mi kihagytunk, hiszen a csütörtökön eltört, és pénteken kiszerelt teleszkópommal (azaz nélküle) igyekeztem a lehető legkevesebbet autózni.
Mire odaértünk, a menet véget ért, és vizesek a kastélykertben, a levegősök pedig az áruház parkolójában sorakoztak.

Talán mindkét "típusból" több volt, mint tavaly, de a pontos számról nincs információnk. Miután végignéztük az autókat, a versenyszámokat, a gumifüstölést, szavaztunk a legszebbekre, beszélgettünk az ismerősökkel, elindultunk haza.

A legszebb léghűtéses díjat Yano nyerte piros bogarával, míg Robi a T2-essel elhozta a legszebb busz, és a Retro Car Klub különdíját is! Gratulálunk mindkettőjüknek!

1 megjegyzés:

  1. Köszi Mindenkinek aki eljött, és gyarapította a létszámot, vagy éppen szerepelt is...

    Össz-vissz kb 200-220 vwas lehetett, a kiosztott matricák erről árulkodtak

    VálaszTörlés