Apa kezdődik!

Ugyan még a mai napig sem érkezett el a határozottan tavasznak nevezhető évszak, az autós társadalom fittyet hányt az égiek mesterkedéseire, és hivatalosan is elkezdődött az idei szezon. Na, nem kell azt képzelni, ahogy szakállas marcona harcosok dacolnak az időjárással szemben, mint ahogyan anno a vikingek tették egyárbocos hajóikkal észak tengereinek háborgó vizein. Egyszerűen csak megnyíltak a Hungexpo kapui, ahol a látogatók megcsodálhatták az idei első nagy kiállítást, az Autó, Motor és Tuning Show-t.

Mi nagyon sokáig csak látogatóként terveztük körbejárni a kiállítást, ám végül úgy alakult, hogy mégiscsak kiállítunk egy vasat, valamint építünk egy kis standot is. A tavalyi KgstPartyn jól bevált módszert alkalmazva, 0 forintból állítottuk fel a kis nappalinkat, amely egyesek számára talán visszataszító lehetett, de igyekeztünk magunkat adni, nem próbálva megmutatni azt is, amink nincs.

Kontrasztként pedig ott díszelgett a standon Patkós Balázs frissen elkészült Zsigulija is, amitől nem csak a első pillantásra, de minden reggel, illetve minden különböző irányból beeső fénysugár megcsillanását követően becsokiztunk. De nem csak mi, a rendezőknek is tetszett.

Pénteken elindult a buli. Mivel még munkanap volt, viszonylag kevesen látogattak ki, így volt időnk szétnézni... Örömmel tapasztaltuk, hogy a tavalyihoz képest, viszonylag magasabb számban képviseltették magukat az értelmes autók, esetenként akár azok is, amelyek nem milliókból épültek, hanem egy igazán jó ötletet helyeztek az előtérbe. Mivel a klubok a nagy durranásaikat ellőtték a korábbi évek alatt, így a „nagy sztárok” hiányoztak, helyettük külön-külön talán kevésbé érdekes gépek foglalták el a területet, ám összességében jó volt rájuk nézni; az összkép – a mi szemünkkel nézve – sokat javult.

Igaz volt ez az új autókra is, hiszen elég csak a belgák földig ültetett, különben gyári ferdehátúira gondolni, vagy a soproniak letisztult VW-ire. Mindemellett pedig erősen megcsappant a bojlertuning-huszárok, és a dídzsék száma is. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna egy-két felismerhetetlen demoautó, de ugye kell az elrettentő példa is, különben Sanyika sose tanulja meg, hogy mit ne csináljon a szutykával.

A D pavilonba tett – a bömbölő diumdisu miatt – rövidre sikerült látogatás alatt megállapítottam, hogy idén a terepminta az új párizsi divat, hogy egy 50 fölötti, szakállas emberhez nem biztos, hogy a lila Porsche 911 a legjobban passzoló autó, hogy Skyline R34-re teljesen felesleges +30 centi toldat, és, hogy vannak emberek, akik képesek három teljes napig fenntartani az ott szólkó zene elviseléséhez szükséges alkoholszintet.

Viszont a legnagyobb csarnokban egy fokkal kellemesebb volt a helyzet. A 819 Company standján ugyan jól ismert, de igazán szemet gyönyörködtető vasakon legeltethettük szemeinket, s bár igazi újdonságot csak Horváth Laci Civic Shutle-ja okozott számunkra. Szívmelengető, hogy a srácok mennyire komolyan gondolják ezt az életérzést, ledöntve az idiótamódon megkreált márkanácizmust. Hatalmas tisztelet nekik!

Szintén főhajtás illeti a Retro Car Klubot is, akiknek nem is olyan messze fekvő standján idén sokkal változatosabb kocsik sorakoztak. A kiállításra egyébként is jellemző egy erős Volkswagen fölény, tavaly még ezt a standot is a német gyártó autói töltötték meg. Idén azonban sikerült sokkal változatosabb, de nem kevésbé érdekes felhozatalt összerakni. Mindezt válogatott stílusban, a teljesen eredetitől az elmebeteg megoldásokig.

A rövid kitérő után újra megpihenhettünk a raklapból tákolt foteleinken, kellemes Dire Straits-t hallgatva, tökéletesen kiszűrve a külvilág zajait. Ám, amikor zen szigetére akartunk menni, hogy a teljes lelki nyugalmat átéljük, elég volt átsétálnunk az EMAT-ra, ahol többnyire már ismert autók, és kreatívabbnál kreatívabb motorok fogadtak minket. Na, meg egy autó, amitől tényleg (de tényleg) befostunk...

Éppen Danival csaptunk egy gyors kört a Motorexpón, majd onnan először léptünk be az EMAT területére. Az első autó, amit megpillantottunk... valami fehér, lapos, rozsdás test... de nagyon lapos... de úristen milyen lapos. Ott megállt az élet, a környező standok zajai távolinak tűntek, a teljes csend és totális áhitat lett úrrá rajtunk, és úgy éreztük, hogy le kell térdelnünk, hiszen a hobbiautózás istene megjelent előttünk, és csókot lehelt hunyódó pillánkra. Ott állt a pavilon közepén egy fa alól kikukázott, szarrárohadt Škoda Octavia kombi, rottyföldön. A küszöb végigfeküdt a padlón, a kerék úgy dőlt, mint részeg biciklije a kocsma előtt, és áhh... Mi leborultunk, és hálát adtunk az imént említett istenségnek, hogy ezt a jelenést elénk tárta. Aztán kiderült, hogy az autó tényleg létezik, és tényleg ott van maga fizikai valójában. Látható, szagolható, és - ha nem félünk a tetanusztól, akkor - tapintható is. Nem volt kérdés, a föld alól is elő kellett ásni a két alkotó srácot, hogy ezt a csodát megmutathassuk nektek.

Persze ne feledkezzünk meg a többiekről sem, hiszen sok másik amerikai dög érkezett, valamint 1-2 új hazai építésű hot-rod is színesítette a rendezvényt. Ez külön öröm, hiszen minél több ilyen vas épül, annál nagyobb esély lenne az esetleges kompromisszumra a rodderek és a hatóságok között. Balázs is alakított a kisszerelmemen, a hűtőrács a hídtest mögé került, amitől az orra megrövidült. Mikor a terveket elmesélte, kicsit tartottam tőle, féltem, hogy elveszíti az autó a karakterét, de szerencsére ilyen baj nem történt, sőt! Így talán még szebb, még arányosabb lett a vas, amihez a hétvégére megérkezett a hengerfej is, szóval hamarosan összeáll, és lehet vele menni kenyérér'...

A húzósabb szombati és kicsit talán lágyabb vasárnapi nap után hullafáradtan, de a tőletek kapott rengeteg pozitív energiával feltöltődve kezdtünk neki a pakolásnak, majd pedig a végtelen hosszúnak tűnő hazaútnak. Innentől jön a pörgés, ismét többet leszünk Budapesten, mint itthon, keveset alszunk majd, sokat rohanunk, de talán egy cseppet sem bánjuk. Sőt, csak jönne már a következő...