Tiltott terület

I. FEJEZET

A Magyarországi Bogarasok Klubja évről-évre megrendezi egynapos évadnyitó autós találkozóját Budapesten, vagy a főváros közvetlen közelében. Immáron a 22. rendezvény következik, számomra pedig a hetedik. Az elmúlt időben voltak jó helyszínen megrendezett, hangulatos rajzások, voltak kevésbé jól sikerültek, ám egy dolog közös mindben: az előző esti Cruise Nighttal karöltve a rendezvény elindította a szezont, ezeket követően sorra jöttek a találkozók.

Egy idő után a Cruise Nighttal való kapcsolat megszűnt, hiszen az MBK elnöksége rossz szemmel nézte, hogy az ő több millió forintos találkozójuk előtt van egy „kis gurulás”, ahol ellövik a másnapra esedékes újdonságokat, friss építéseket. Épp ezért a szervező, Balczó Robi fel lett kérve, hogy tartsa meg az esti gurulást a rajzás után, este. Robi hiába magyarázta, hogy a világon mindenhol, évtizedek óta ebben a rendszerben tartják meg a találkozókat (előesti gurulás – másnap nagy esemény). Az együttműködés megszakadt, a további Cruise Nightokat az MBK támogatása nélkül rendezték meg – persze továbbra is a rajzás előtti este.

Jómagam 2007-ben látogattam ki az első rajzásomra, akkor még saját autó nélkül, vonattal. Korábban is biztos voltam abban, hogy valamilyen Volkswagent szeretnék, ám ott teljesen megbizonyosodtam. Megtetszett a környezet, a rengeteg autó, a jó társaság. 2008-ban már a sajátommal érkeztem, ahogy ezután minden évben, egészen tavalyig.

A Rozsdakupacos időszak előtt a rajzás volt az egyetlen igazán nagy volumenű találkozó, amire minden évben ellátogattunk, hiszen itt gyűlt össze a VW-s társadalom színe-java. Holott soha sem tartottam magam igazi, hithű volkswagenesnek (tudjátok, az a fajta, aki számára más autó nem létezik, és a kettes Golf a világ legjobb autója – az ilyen F40, NSX és egyéb baromságok csak utána kullognak), de a Cruise Night és a rajzás voltak a biztos pont az évben. Mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a Magazin megjelenését követően - amikor már volt szerencsénk több, sokkal nagyobb eseményt is meglátogatni - továbbra hűségesen részt vettünk a rendezvényen.

Azokat a találkozókat, amelyek közel állnak a szívünkhöz, igyekszünk a tőlünk telhető módon segíteni, éppen ezért a tavalyi rendezvény előtt felajánlottunk minden rajzásra érkező számára 1-1 példányt a Magazin 4. lapszámából, amelynek címlapján a Silver Bug szerepel. Nekünk jó, hiszen esetleg olyanok is megismerik a Rozsdakupacot, akik korábban nem találkoztak vele, a szervezőnek jó, mert egy plusz apróságot tud nyújtani, és a látogatóknak is jó, mert kaphat egy apróságot ajándékba, aminek tud örülni. Ám ezt a felajánlást az MBK visszautasította, egy másik magazinnal való kapcsolatukra hivatkozva. Ezzel semmi gond, tudtunk a kapcsolatról, ez teljesen érthető volt.

II. FEJEZET

A Magazin jelenlegi reklámautója - a Rozsda – egy 1984-es (vagy a körüli) Volkswagen Bogár. A vas 2007-ben került be a Buggarage / Retro Car Klub műhelyébe, papírok nélkül, rettenetesen fos állapotban. Mivel egy '84-es Bogár nem számít se nem ritkának, se öregnek, ezáltal abszolút nem különleges, és a felújítás kb. 2-3x annyiba került volna, mint az azt követő értéke, az autó megérett a bontásra. Ám Mareszék úgy gondolták, hogy nem dobják ki a MÉH-be, hanem megvalósítják egy kicsit elborult ötletüket. Fémig csiszolták az autót, majd az időjárás elvégezte a dolgát, és berozsdásította a karosszériát. Ültetés, felni, satöbbi, a 2008-as rajzáson debütált a vas, ahol egyértelműen a találkozó sztárja lett.

Ezt követően persze tovább alakult, fejlődött, formálódott, aminek az lett a vége, hogy a 2009-es Carstyling Shown bekerült az autó a Best of-ba, ami valljuk meg, nem kis teljesítmény egy olyan autótól, amely a bontásból csak ilyen formában menekülhetett meg. A 2011-es Tuning Show-t és EMAT-ot követően, döntöttünk úgy, hogy az újonnan megalakuló Rozsdakupac Magazin számára tökéletes reklámautó lehet a Rozsda, hiszen olcsón juthattunk hozzá, cserébe roppant feltűnő jelenség, végső soron pedig a felülete passzol a Magazin nevéhez.

Így a 2011-es OT- Expón már a mi standunkon állt a vas, nem kis értetlenkedést váltva ki a nézőkből. Kőkemény veteránosok – köztük az osztrák Lotus klub elnöksége - vigyorogva fotózkodtak a Rozsda mellett, és sorra gratuláltak nekünk hozzá (bár igazából nem a mi érdemünk az autó).

Ám nem volt ennyire felhőtlen a rendezvény a Bogár számára. Ugyanis éppen abban az évben volt 20 éves az MBK, aminek tiszteletére 20 különböző léghűtéses Volkswagent sorakoztattak fel a Vasúttörténeti Parkban. A Rozsda volt a 21. levegős a rendezvényen, ami a Klub elnökének, Szepes Gábornak a szemét roppantul szúrta. Ugyanis szerinte ez az autó a veteránozás megcsúfolása, a szándékos pusztítás elfogadása, bemutatása, ami rossz fényben tünteti fel az MBK-t is, hiszen ők kihoztak húsz gyönyörű (valóban) autót, mi meg elrontjuk ezzel a szarral. Részben megértettük, részben próbáltuk neki elmagyarázni, hogy ez azért nem így van, illetve, hogy rajta kívül más „kőkemény veteránosok” jópofának tartják az amúgy halálra ítélt autót. Ugyan a rendezvényről nem vittük ki az autót, de hátrébb toltuk a „tűzvonalból”, aminek az lett az eredménye, hogy az emberek sorra kérezkedtek át a kordonon, hogy közelebbről is megtekinthessék.

Nyár elején a Rozsda Debrecenbe költözött, ahol volt szerencsénk megmutatni a helyi közönségnek – mondanom sem kell, a Devil Tuning találkozóra látogatók imádták. Mondanom se kell, hogy pont leszarták, hogy mellette egy Ferrari áll, csak a filléres vasat fotózták. Legközelebb pedig még „laikusabb” közönség elé tártuk a vasat, amikor a Campus Fesztivál bejáratához leparkoltunk vele. A Rozsdának volt köszönhető, hogy lepacsiztunk a bejáratot őrző motorosokkal, biztonsági őrökkel. A fesztivál ideje alatt nem egy elismerő cetlit kaptunk a visszapillantó alá. Még egy esküvői fotó is készült vele, amikor egyszer leparkoltuk az Egyetem előtt... Ismétlem mindezt 2011-ben egy olyan autóval, amelyet négy évvel korábban minden épeszű ok szerint el kellett volna bontani.

III. FEJEZET

Valamikor a tavalyi év folyamán, egy Szepes Gáborral történő e-mail váltáskor jött elő újra a téma, miszerint a Rozsda nem feltétlenül a legszerencsésebb módja a veteránautózás népszerűsítésére. Szerintünk nem is ez a célja. Ennyiben maradtunk.

Hamarosan jön az idei rajzás. Gondoltuk a tavalyi felajánlásunkat idén is megújítjuk, ha bármiben is változott a helyzet, illetve, ha az MBK ezúttal igényt tart a csomagra. Jött a válasz: a helyzet nem változott. Ez újfent teljesen világos és érthető lett volna, ha az üzenetnek nem lett volna egy második fele is, amiben Gábor leírja, hogy közöttünk való bármilyen együttműködésnek a feltétele, ha a Rozsda lekerül a Magazin „zászlajáról”. Kicsit érdekes kikötés. Talán ahhoz hasonlítanám, hogy csak akkor vehetek tejet a boltban, ha zokni nélkül megyek le. Kiváltképp úgy, hogy az a bizonyos magazin amellyel az MBK partneri kapcsolatban van, hatoldalas cikkben és poszteren hozta le a most kifogásolt járművet, rögtön annak elkészülte után. Kicsit pőtyög a dolog, nem?

IV FEJEZET

Persze levehetjük a Rozsda fotóját a weboldalunk fejlécéről, és más képet teszünk ki a helyére, mert semmibe nem kerül. De mi legyen az autóval? Ha ennyire szúrja az MBK elnökének a szemét, mit tegyünk vele, hogy ez megváltozzon?

Adjuk le a vasba? Megoldás a „zavaró tényező” eltüntetésére, ám ekkor egy élő, mozgó, guruló Bogárral kevesebb lesz az országban, kevesebb lesz a Földön. Ezt akarná egy olyan egyesület, amely ezen autókat képviseli?

Újítsuk fel? Egy ilyen állapotban lévő VW teljes restaurálása kb. 1,5 millió forintba kerül. Ki az, aki ehhez előteremti a forrást? Az MBK támogatja a szent ügyet, miszerint a Rozsda számukra is elfogadható állapotban terjessze a veteránozás igéjét? Azon túl, hogy igazából semmi közük hozzá, hogy a saját autónkkal mit csinálunk, úgy a Rozsda megszűnne azzá lenni, ami, és csak egy lenne abból a sok ezer – különben a veteránosok számára teljesen érdektelen – mexikói Bogárból, amelyek közül nem egy rohangál még az utcán napi használatban, metálzöldre fényezve, belefaragva a Videoton rádióval, és Škoda tükörrel.

Mindent a helyén kell kezelni. A Rozsda 1984-es, nem egy 1949-es perecablakos, amelyből elvétve lát egyet az ember, és - bár még mindig nem tartozik az igazán értékes veteránautók közé – már komoly értéket képvisel. Nem egy hasonló korú Silver Bug, amelyből mindössze 3700 darab készült, hanem egy sima mexikói Bogár, amelyből csak abban az évben több százezer példányt gyártott a VW.

Továbbá az sem elhanyagolandó tény – kiváltképp egy reklámautó esetében – hogy az emberek az extrém dolgokat jegyzik meg. Mert hiába van valakinek egy teljesen restaurált 1953-as Oválja, akármilyen gyönyörű, az továbbra is „egy lesz a sokból”. Biztosan van még a világon több száz másik ugyanolyan. Mióta „beléptem” ebbe a világba, az egyetlen eredetire restaurált Bogár vált világhírűvé, mégpedig a Litvániában talált, 7. valaha készült Bogár, 1938-ból. Az összes többi szenzáció szempontjából érdektelen – persze egyáltalán nem lekicsinyelve a beléjük fektetett energiát, és azok értékét, sőt!

A hobbiautós szakma, a rajongók és a szaksajtó figyelmét az extrémebb járművek ragadják meg, amelyek jól eltalált stílusban vannak megépítve. Hogy ne lépjünk ki Volkswagenes körökből, elég csak a Black Baront, a Heb-Rodot, a Hammered Inc. Perecet, a T2D Porschét, Buszt és Brasiliát említeni, melyek mindegyike sokkal öregebb, ritkább és értékesebb autóból készült, mint a Rozsda, és nála sokkal komolyabb, a veteránautósok számára sokkal „szentségtörőbb” átalakításokon estek át. Mégis ezeket ismeri a világon mindenki, bárhol bárkit megkérdez az ember, ezeket az autókat biztosan tudni fogja, hogy miről van szó. Egy reklámautó esetében mi más lenne a cél? És kétlem, hogy sokaknak az lenne az első gondolata, hogy „ezt miért kellett”, hiszen azok eredetijéből szintén van sok ezer másik.

De ott a Linde busz. Egy szakadt szar T1, amiért vagyonokat fizetnek, mindenki azt akarja, és be is járta már az egész világot, volt osztrák, spanyol, japán tulajdonosa, és nem hinném, hogy van olyan autós ember a világon, aki ne szorítana neki helyet a garázsban. A hazaiaik közül elég csak Simor Peti barna airride-os Bogarára gondolni, amely díjat nyert a BugIn-en, vagy Bozai Laci szakadt szar 914-esére, amit azóta is rengetegen emlegetnek. Ezeken kívül szolidabban, de szintén nemzetközi szinten ismert a Silver és a Rozsda is. De nyugodtan kiléphetünk a Volkswagenek bűvköréből, hogy lássuk, mindenhol az extrém autók dominálnak. Elég csak a Pokrakra, Rusty-ra, az orosz Samarákra gondolni, de talán reggelig sorolhatnánk. 

Kicsit el vagyunk maradva. Ugyanis, az interneten keresztül csöpögünk azokra az autókra, ám, ha valaki itthon belecsap, azt elátkozzák. Mégis, azok az autók jutnak el a nemzetközi hírnévig, amelyek nem teljesen gyári állapotra lettek restaurálva. 

Nem azt mondom, hogy rohanj ki a garázsba, levágni a Zsiga tetejét, hogy te is menő legyél, nyilván nem kell mindenkinek ilyen autóval járnia. Ahogy az is tény, hogy nagyon csúnyán el lehet rontani egy extrém vállalkozást, de a Rozsda aligha tartozik ezen járművek közé. Tény, hogy szebb és értékesebb az, amikor egy öreg autó patinás, eredeti, de kopott fényezésű. Mi se értékeljük annyira a szándékos patkányosítást, de a Rozsda az más. A Rozsda nem azt hirdeti, hogy az összes Aston Martint fémig kell csiszolni, a Rozsda csak egy kihasznált lehetőség, semmi több, ami túlnőtt saját magán.

A mostanihoz hasonló katasztrófahelyzetben az ország meglepődik azon, hogy az emberek képesek egymást segíteni, önzetlenül támogatni másokat. Számunkra ez talán nem új, hiszen a veterános/hobbiautós közösség – néhány apró kivételtől eltekintve - ilyen volt mindig is. Legalábbis mi ezt tapasztaltuk, függetlenül attól, hogy Kispolski vagy Ferrari tulajdonosával beszélgettünk. Éppen ezért furcsa számunkra, hogy az egyetlen klub/csapat/szervezet, amely ilyen mondvacsinált indokkal elutasít minket, az az MBK, akihez – bár szívünkben semmiképp, de - autóink révén a legközelebb állunk.

Sajnálom, hogy Szepes Gábor szemét szúrja a Rozsdakupac Magazin, vagy valami, ami azzal kapcsolatos, és azt is sajnálom, hogy ennek a tudomásunkra hozatalára egy ilyen mondvacsinált indokot keresett. Továbbá az is szomorú, hogy miután a fenn leírtakat számára egy e-mailben igyekeztem kifejteni, egy „ok olvastam” válasszal letudta a vitát, egy értelmes és elfogadható indokot nem adva arra a kérdésre, hogy mi is a valós probléma.

Így hát sajnos a Rozsdakupac Magazin idén nem vesz részt a Tavaszi Rajzáson. Legfeljebb a jövő évin. A Rozsdával.