Ladies and Gentlemen, please welcome: Lujzi!

Hogy megértsük a történetet, fontos tudni, hogy alapvetően nagyon nem szeretem a születésnapjaimat. Ehhez sok régi negatív emlék szolgáltatja a táptalajt, amit majd egyszer a pszichológusom pamlagán fekve fogok kibeszélni magamból, miközben a pénztárcám tartalma átvándorol a szemüvege mögött hümmögő, őszülő halántékú úriember zsebébe, aki jelentőségteljesen jegyzetel egy bőrfedeles füzetbe, mintha tudná, mit csinál.

A lényeg azonban, hogy a barátaim úgy érezték, ebből bizony elég volt – itt az ideje, hogy elkezdjem szeretni azt a napot, amikor megláttam a világot.

Egy jól átmulatott éjszakán kipattant a fejükből az ötlet: mi lehetne jobb módja a pozitív irányú változás elindításának, minthogy egy olyan ajándékkal lepnek meg, amilyet még sosem kaptam – egy karikával, amin néhány kulcs lóg. Ezek a kulcsok pedig életem első autójának ajtaját nyitották. Ha bárki azt hiszi, hogy az Ocean's Eleven című moziban George Clooney és Brad Pitt furmányos volt, mikor kirámoltak három vegasi kaszinót, akkor téved, ugyanis a srácok olyan összeesküvést szőttek a hátam mögött, amibe a fél országot sikerült bevonniuk. És én erről mit sem sejtettem. De ezt ők regélik el...

Bár már eltelt pár nap, volt időm emésztgetni, barátkozni a gondolattal, ám még mindig alig akarom elhinni, hogy itt áll az ablakom alatt a kis Škoda 120L. Márpedig azóta párszor már megcsíptem magam, és a jelek szerint tényleg nem álmodom. Ha mégis, akkor baj van, mert alva vezetni nagyon veszélyes, és már sikeresen túl vagyunk néhány próbaúton, amit tökéletesen abszolváltunk.

Természetesen egy 24 éves autónál vannak apróbb szépséghibák: itt-ott javított fényezés, egy-két rozsdafolt, fütyülő ékszíj, vagy a félrekalibrált gyújtás, de ezek olyan dolgok amiket minimális törődéssel könnyedén lehet orvosolni. És amúgy sem nézegetjük az ajándék patás állatok fogazatát.

Azóta kis családomtól folyamatosan záporoznak a kérdések, hogy mik a terveim a fehér csehszlovák tündérrel, aki a keresztségben a Lujza nevet kapta. Hát első körben beállítjuk a gyújtást és kap egy új ékszíjat, hogy ne fütyüljön a motor. Míg ez készül, addig szépen körbe nyaljuk majd, és úgy kitakarítjuk, hogy a pedálok alatt lévő gumiszőnyegről is meg lehessen enni a vasárnapi ebédnek szánt csülökpörköltet főtt krumplival és kovi ubival. Aztán az egész kasztnit felpolírozzuk, hogy csillogjon a gyári fény. Valamint bekerül majd a gyári rádió a gyári hifivel együtt, ami az évek során mintegy elpárolgott az autóból.

Természetesen kell majd valami zsír felni alá. Egyelőre még csak a lehetőségeket keresem, de valószínű, hogy beújítunk egy garnitúra Bogár kereket (hiszen ugyanaz az osztókör), kap valami durva színt, és megy is fel a kocsira. Semmi flancolás.

Gyurew tegnap már kifejtette, hogy pikk-pakk motort lehetne cserélni a Škodában, és a gyári 1200 köbcentis blokk helyére Ernő barátja pillantok alatt be tudna hegeszteni mondjuk egy 1.8-as Volkswagen erőforrást. No, nem esszük annyira forrón a kását. Különösen azért, mert az eredeti motor is nagyon szépen muzsikál. Talán majd egyszer elgurul a gyógyszer, ha meguntam a cseh hengerek duruzsolását.

Addig viszont inkább a futóműhöz fogunk majd hozzányúlni kicsit, ugyanis, ahogy az a Škodáknál lenni szokott, kissé farnehéz a gép, és enyhén motorcsónakszerű a kiállása. Szóval sanszos, hogy elölről legalább 10 centitől búcsúzni fogunk, hogy optikailag egyenesbe hozzuk a kasztnit. Vagy bepakolok a csomagtartóba 3 zsák cementet, hogy kicsit lehúzza az orrát.

De a hülyeséget félretéve, egyelőre csak vigyorgok, mint nyúl a vadalmára, és barátkozom Lujzival, akit szépen apránként majd igyekszek egyre jobb formába hozni, hogy minél több kilométert tudjunk együtt megtenni, és koptatni Kishazánk viharvert útjait.