IMM2012 - Bogár, Balaton, imádom!

Reggel kezdtünk neki szedelőzködni, hogy szokásunkhoz híven, pár órás csúszással nekiinduljunk az ország átszelésének, azaz, hogy a Bogárral leguruljunk Füredre, a Mini Világtalálkozó helyszínére. Előtte még egy gyors kitérőnk volt Ajka-Padragkúton, egy fotózás erejéig, ám a sötét felhők miatt ez sajnos meghiúsult (sebaj, a hétvégén végig itt vagyunk, majd visszatérünk!). Laza hatszáz kilométert lenyomva gurultunk be a kempingbe, ahol már szép számban sorakoznak a külföldi Minik. Ám a sötétedés miatt nem tudtuk még érdemben végigmustrálni őket. Majd holnap...

IMM - Ne maradj le!!

Persze-persze, a nyári szezon minden hétvégéjáre akad egy-egy kisebb-nagyobb találkozó valahol az országban. Márkatalálkozók, kiállítások, otthon kendácsolt bokorugró tuningautók összeröffenése és egyéb események, amelyek több-kevesebb látogatót vonzanak, ám ilyen, ami most Balatonfüreden készül, még nem volt soha.

42 magyar Mini jelent meg a 2010-es világtalálkozón, ahol a mechanikus AC pumpával, tankból csapolt pálinka (ez tényleg így volt, nem én találom ki) meggyőzte a zsűrit, és hazánk fiainak kezeibe adták a kulcsot, azaz a 2012-es International Mini Meeting rendezésének jogát. Ígéretet tettek arra, hogy a helyszín egy háromcsillagos kemping lesz Balatonfüreden, a sör pedig 1€-ba fog kerülni, s mivel ez az ígéret nem abból a nagy kupolás épületből jött, ott a Duna partján, így be is tartották.

Most pedig eljött az idő, a világtalálkozó egy hét múlva rajtol! Rengeteg Mini érkezik, s mivel nem csak nagyzolni akarnak a „világtalálkozó” névvel, így tényleg mindenhonnan érkeznek majd hozzánk a brit kisautó rajongói.

Ilyen nem lesz több, ezt most kell látni! A találkozó jövő csütörtökön rajtol, a közönségnek pedig a szombati napon, azaz május 26-án tárják ki a kapukat. Ha olyat akarsz látni, amilyet még sose, akkor azt javasoljuk, hogy pattanjatok be a dízel Golfba a haverokkal, és a bekamuzott háromliteres fogyasztással guruljatok el a Balcsira! Mi végig ott leszünk, fotózunk, filmezünk, nyálat csorgatunk, és majd irkálunk is nektek. Nem, bocs, nem írunk semmit, mert teljesen felesleges, hiszen mindenki ott lesz... nem?

Zebra úr

Ha létezne benzin szagú parfüm, azt használnám, és valószínűleg az ereimben is 1:4-es keverék csörgedezik. Ettől függetlenül nem muszáj mindig autóba ülni, a városban sokkal gyorsabb ha az ember bicajjal jár. Szerencsére praktikusságán túl, napjainkban ismét divatba jött a bicikli - már nem mintha nem szarnék magasról a divatra... Mivel egyre többen vagyunk, akik kétkerekűvel járunk, itt sem szeretnénk elveszni a rengetegben, ugyanúgy az egyediségre, ritkaságra törekszünk.


Ha látunk egy szép vasat megállunk, megnézzük, tehát az egyedi építésű járművek sorába a bringák is végérvényesen beléptek kishazánkban. Lehet cruiser, fixi, singlespeed, vagy retro a lényeg ugyan az: ne jöjjön velem szembe egy ugyanilyen, és arra kérdésre, hogy "mennyiért vetted?" csak mosolyogva azt tudjuk válaszolni: építettem. Egyszer nekem is feltette valaki ezt a kérdést. Hát... nem vettem...

Tavaly tavasszal,az egyik barátom megvette apukám régi félvereseny bicaját, és megfordult a fejemben, hogy talán nem kellene eladni. Érdekes, egészen addig nem érdekelt, ám ekkor valahogy megfogott a hangulata. Végül eladtuk, mert a gyáritól némiképp eltérőt szerettem volna, és azt pedig vétek lett volna szétszedni. Tehát kellett egy másik. Telefonálgattunk, kutattunk, és végül kiderült: apa unokatestvérénél akkor már régóta porosodott egy régi Szputnyik.

A terv természetesen már kész volt a fejemben, már csak a megvalósításra váratott. Minimális anyagi ráfordítással akartam valami mutatós bicajt alkotni, s mivel komplett volt, itthon pedig volt még sok alkatrészünk, nem tűnt elképzelhetetlennek. 


Így mindössze festék árát kellett összeszednem, ami még úgy se volt egy észvesztő tétel, hogy majdnem mindent kétszer kellett festeni. A vázról le lettek vágva a bovden és a váltó tartói, majd a sárvédő és hátsó fék konzoljai is hasonló sorsra jutottak. A flex helyeit szépen kigitteltük és lecsiszoltuk, de sajnos a csiszolás nem tűnt tökéletesnek, mert a gitt pereme átütött a festésen. Akkor fújjuk újra a vázat! A frissen fújt váz lefordult a szögről amire fel lett akasztva. Tehát fújjuk újra a vázat! A frissen festett kormányba pedig,az éppen akkor lehullani kívánó vakolat szemcséi épültek be szépen. Tehát…akkor fújjuk újra!

Könnyed és légies bicajt szerettem volna, bovdenek és mindenféle elemek nélkül ,de a fixik valahogy nem igazán szimpatikusak nekem, így hátra egy kontrás agy került. 


A második nagy problémát a küllő kérdése okozta. Eleinte festeni akartam a küllőket is, de lebeszéltek róla. Majd később kiderült, hogy ebben a méretben a fekete küllőket aranyárban mérik. Minden készen volt,és csak a küllők hiányoztak. Két hónapig kutattam,vártam, amíg nem bedühödtem, és lefestettem a küllőket. Igaz fűzésnél, le-le pattogzott pár helyen, de ezeket ecsettel kijavítottam és azóta is gyönyörű a felni - és sokkal olcsóbb volt. Sajnos - mint ahogy a mai világban minden - a festékek minősége is romlik, így a fekete-fehérre fújt fogaskerekemről a lánc zsírja elkezdte oldani a festéket (pedig elvileg benzin és hőálló).

Az összhatás kedvévért került rá egy fehér Csepel ülés.

Sajnos az egyedi pedállal is voltak fennakadások. A fehér gumis retro pedált szétszedtem, és a fémszínű részeket feketére fújtam, hogy színben és stílusban is passzoljon a keróhoz. Ám sajnos csak az egyik pedált tudtam így megcsinálni, mert a másik szétszedés közben széttört, így egy fehér pedál híja még van az én kis drótszamaramnak, illetve zebrámnak.

160000

Egy történet a múltból

Ha Földi Attila barátunk önéletrajzi könyvet ír majd remegő nyugdíjas kezeivel, lehet Gustav Bahr-hoz hasonlóan a fejét fogja majd életének egy bizonyos fejezeténél. Mert míg Rejtő karaktere a Na mi újság Wágner úr nevű hajót törölte volna ki szívesen, addig Attilánk a Yugón elkövetett műtétet felejtené el. Még akkor is, ha a végeredmény igen tetszetős és sokakat megmozgató lett...

Történt ugyanis, hogy Gegobék családi Yugo Skalája Debrecenbe költözött, hogy a fillérekért eladás helyett új, kicsit extrémebb életet kezdjen. El kellett teljen egy kis idő, mire eljutott az Ateri műhelyébe, holott Attila már nem egyszer mondta: várja szeretettel. A terv mindössze annyi volt, hogy minél egyszerűbben és a lehető legolcsóbban készüljön belőle valami igazán ütős autó... már amennyire egy Yugo ütős lehet. Megmutatva az embereknek azt, amit a Rozsdakupac képvisel: nem feltétlenül kell vagyonokat ölni arra, hogy bármilyen autóval stílusosan közlekedhess.

A Carstyling Show után, a Bogárral együtt gördült be a Yugo a Hétvezér utcai műhely udvarába, ahol szinte azonnal kezdetét vette a művelet. Hősünk - Attila - egyből nekilátott, és bár nem tudta pontosan hogyan is néz ki a jugoszláv rettenet futóműve, már neki is állt a bontásnak. Hogy időközben mennyit szidta a délszláv és olasz mérnökök nőnemű felmenőit, azt csak fél füllel hallottuk ki a kerékdobból, de annyi is elég volt. A csavarok az évek alatt nem nagyon szerettek lazulni, sőt gyakran fejvesztéssel tiltakoztak a beavatkozás ellen. Nem sikerült nekik. A hátsó laprugó, valamint a gumibakok hamar az udvar aszfaltján hevertek.

Ekkor jöhetett a leengedés, amiben hárman segédkeztünk, majd Attila "elengedhetitek" felszólítását követően úgy lerogyott az autó fara, mint a dinnyés Zsiguliké. A magasság rugó nélkül igen baba volt, jöhetett az eleje. Itt is hasonló eljárást sikerült lefolytatni, kirepült a két rugó, majd ráengedtük. Ám mire Hősünk ezzel - és a párhuzamosan alacsonyodó Bogárral - végzett, már régen lement a nap. 

Az azon a hétvégén zajló találkozóra ebben a formában látogatott ki a vas - természetesen tréleren. Jelenleg éppen folyik az agyalás a további megjelenésről, valamit a még extrémebb, ám műszakilag korrekt ültetésről. Nagy valószínűséggel valami szélesített acélfelnit, feszített oldalfalú gumival, egyedire esztergált teleszkópokat fog kapni, valamint a belső térbe valami, a jövőbeni külsővel harmonizáló színt kívánunk vinni. De ez még a jövő zenéje, Attila rettegj!

Levegős Crusie vagy mi...

Amit nem sikerült Budapesten, azt most összehozta Robi Debrecenben, azaz tegnap este megtartotta a kimondottan léghűtéses Volkswageneknek szóló Cruise Night-ot. Persze ez olyan, amiből mi sem maradhattunk ki, olyannyira nem, hogy még Gegobot is sikerült rávenni: hozza el Hevesről Gabibát, hogy ott lehessen a sorban.

Robi és Norbi áldásos tevékenysége nyomán a keskeny futóműves Bogarak sorra gurulnak a műhelyből, kezdve ezt a barna Mexikói Rettenettel, folytatva Silver úrral, az azóta Dunántúlra költözött John Deere-rel, majd végül a legfrissebbel, az enyémmel. Ki tudja mennyire szándékos, de ezek a vasak az eladást követően is itt maradtak a városban, ami lehetővé tette, hogy a három szutyok - plusz Gegob vasa, ami más "műhelyben", de hasonló filozófiával készült - egymás mellé állhasson. Az aszfaltkarcolók látványa olyannyira lefoglalta kedvenc fotósunkat, hogy szinte csak a tornasorról készített fotókat...

Pedig e mellett még több, mint tíz másik vas vett részt a rögtönzött kis rendezvényen, ami elképesztően szép szám a debreceni bogaras közösség "összetartását" figyelembe véve. Jó volt. Jó volt látni ugyanazt a formát egymás mellett, találkozni a régi ismerősökkel, aztán közösen karcolni kicsit az aszfaltot. Robi ígéri, hogy lesz még ilyen, nem is olyan nagyon sokára, mi pedig nagyon szívesen fogadjuk majd a meghívást.

A Hungexpótól a Szimplán át a Velodromig

Nagy várakozással indultunk arra a rendezvényre, amin tavaly debütálhattunk. Ahol tavaly még a frissen nyomott Rozsdakupacos egyenpólóban ücsörögtünk a standunkon és magyaráztuk el sorra mindenkinek, hogy akkor pontosan mi is ez az értelmezhetetlen nevű sajtótermék. Ahol tavaly még mindenki szóróanyagnak nézte az újságot és ingyen akarták elvinni magukkal, és ahol el lettem keresztelve Mackónak, a már százszor emlegetett történet miatt.

Idén (magunkhoz képest) jó előre leszerveztük a három kiállított autót, de természetesen a csütörtök reggeli indulásból most is déli lett (magunkhoz hűen). Most lettünk egy évesek, és ez már börtönben is sok, nemhogy párkapcsolatban vagy autós magazin írásában, szerkesztésében. 

A csütörtöki standállítást nem részletezném, fogalmazzunk úgy, hogy utolsók között hagytuk el a Hungexpo B pavilonját, majd elfoglaltuk a - Gegob szerint szar-fos-láger - panziót, és felbontottuk apukám pálinkáját… Képszakadás.

A kiállítás napjain mindig lézengtek látogatók, de szerencsére nem volt az a zavaró tumultus, nem volt hatalmas sor a büféknél és kényelmesen el tudott fotózgatni magának mindenki kedvére a szebbnél szebb kiállított autók között. Elég csak a közvetlen szomszédainkat említenem: Krazy Kutters, Mini Club, Mercedes-Benz W123 Club, kisPókok. Hangulatos, kellemes hangerőn szóló zene szólt a háttérben, stílusos és egyedi autókból nem volt hiány, és számomra az volt a legnagyobb megkönnyebbülés, hogy nyoma sem volt csilli-villi tuningautóknak és felnyírt hajú kamu-Ed Hardy pólós csillámpóni kisfiúknak. Aki eljött erre a rendezvényre, a maga módján biztosan kellően őrült és elborult, szereti az autókat, és itt egyszerűen mindenkinek ugyanaz a hóbortja. Nem leminősíteni jöttek nagy mellénnyel a kiállítók, nem versenyezgettek a standszomszédok, itt nem volt rivális, hanem összebarátkoztak és mindenki együtt érezte jól magát.

A Rozsdakupac egyedi készítésű asztalkájánál, rozsdásított újságállványánál és Binci nagymamájának 30 éves Videoton TV-jénél szerencsére nagy volt az érdeklődés: volt olyan, aki számára még mindig ismeretlen volt a név, de azok többen voltak, akik azonnal ráraboltak a legfrissebb számra, vagy bepótolták lemaradásukat korábbiakból. Ahogy a képeken is láthatjátok, standunkról már csak a tábortűz hiányzott a horgász-székek, a chill out-zene és a játszós szőnyegen fekvés mellől.

A vasárnapi, Szimplában tartott szülinapunk katartikus volt - már csak a helyszín miatt is, én most voltam először, fantasztikus! -, tisztességesen megünnepeltük ezt az egy évet, köszönjük azoknak, akik eljöttek és azoknak is, akik nem. (Az ott készült fotókat és videókat nem vállaljuk, akinek van, semmisítse meg, mielőtt véletlenül felkerül valahová!)

A négy napos fedett helyen tartózkodás után jól esett maga a tudat, hogy kedden már nem leszünk bezárkózva. Május 1-je reggelén öltözékünknek köszönhetően nem kis feltűnést keltve indultunk szállásunkról. Bár az alagút, amin le lehet jutni a Velodromra, nem pont az alacsony autóknak a legideálisabb, mi megoldottuk (én visítottam, Gyuri meg röhögött, mialatt a Tapírka lejutott, végigkarcolva a betont). Binci híresen megbízható Bogara is megoldotta és Bencsik Balázsék is bejutottak valahogy a legendás hot-roddal, bár azt mondjuk személy szerint szívesen megnéztem volna. Az alagútban való csigatempó helyett később láthattuk a pályán körözni... amiről annyit, hogy nem volt ember akinek ne kötötte volna le a figyelmét az a képződmény. Mi speciel rajongói vagyunk...

Amikor pedig leértünk, mindenkiben átváltott a 2012-es üzemmód egy nosztalgikus, 50-es, 60-as évek-beli állapotra. Élmény volt nézelődni, figyelni az emberek arcát, hogy mennyire másak ott, mint egy átlagos hétköznapon a bevásárlóközpontban vagy a munkahelyen unatkozva. Együtt nézte a gyönyörű, jelmezbe öltözött 30-körüli anyuka a hófehér ruhába öltöztetett rózsaszín kalapos kislányával a pályán köröző háború előtti vasakat, egymáshoz bújva beszélgettek a szerelmes párok a lelátókon, szinte megelevenedett a Made in Hungária. Mindenkit magával ragadott ez a máshoz nem hasonlítható élmény.

Köszönjük, hogy ott lehettünk, jövőre ugyanekkor, ugyanott!

Butolay interjú

Odler Richard nemzetközi szinten elismert pinstripe művész, igazi egyéniség, és rendkívül jó ember. Minden alkalommal, amikor Budapesten járunk, betérünk hozzá a hazafele úton, hogy a késő éjszakába nyúlóan megváltsuk a világot. Ám most Dani ötlete alapján kaptuk el egy beszélgetésre, hogy megismerjétek azt az életfilozófiát, amit ő képvisel, hogy ti is megtudjátok, hogy milyen ember ő. 

 Hamarosan pedig jön a RozsdaTV első adása, már nem kell sokat aludni hozzá...

Torrente aláírja a fotónkat

Santiago Segura április 27-én érkezett meg Budapestre, a Torrente filmek legújabb részének bemutatójára. 28-án sajtótájékoztatót adott az Instituto Cervantesben, majd pedig csaptak egy nagy bulit a tiszteletére. Persze egy nemzetközileg elismert ember nem furikázhat akármivel, és valakinek volt annyi esze, hogy nem egy Lincoln Town Cart, hanem a lehető legstílusosabb puccos autót, a Zsigulimót küldték érte. Torrente szerette a vasat, s ezt egy aláírással honorálta. Nem is akárhova, hanem Gegob fotójára, ami a Rozsdakupac Magazin 4. számában jelent meg. Ugyan sok közünk nincs hozzá, de mégis kicsit büszkék vagyunk rá...

A képeket köszönjük Indiánnak!